Cikkek - 6. Gyermek- és ifjúsági színházi szemle

Apalabirintus (Káva Kulturális Műhely)

Nem rajongok különösképpen a színházért, a pszichodrámát egyáltalán nem értem és a kamaszokkal is akadtak gondjaim. Mégis megfogott az Apalabirintus című darab. Közel hozta a színházat, a pszichodrámát, és főleg a kamaszokat.

Az előadás a szülő és serdülő gyerek közti szokásos konfliktusokra épül: zsebpénz, közös étkezés, iskolai problémák. Azt gondolhatnánk, hogy ezek azért nem annyira érdekes kérdések, hogy egy egész előadást érdemes lenne nekik szentelni. Pedig érdemes. Köszönhető ez a kiváló dialógusoknak, a színészeknek, a nézőknek. A fél-improvizatív párbeszédek élethűek, mindenki számára ismerős fordulatokból építkeznek, de mégis szellemesek, érdekesek. A színészek jók, bár többször az volt az érzésem, hogy önmagukat alakítják, ami persze nem csökkenti a játék értékét, inkább egy plusz izgalommal fejeli meg. Az apát négy férfi játszotta, négy különböző karakter, négy apatípus, akik mégis ugyanazokkal a problémákkal találják szembe magukat. Ez szerintem nagyon ügyes megoldás, izgalmasabbá is teszi a helyzeteket, és egy általánosabb síkra emeli a problémát: nem egy konkrét család viharait látjuk, hanem mindenki behelyettesítheti a saját családi konfliktusait, saját karaktereit az előadásba.

Merthogy nem titkolt célja a darabnak, hogy megoldási lehetőségeket, vagy legalábbis a problémák kibeszélését kínálja fel a nézőtéren ülő fiataloknak. Ők is aktív résztvevői voltak az előadásnak, volt, hogy felvették az apa szerepét, de a legtöbbször inkább tanácsot adtak, hogy szerintük hogyan kellene kezelni az adott konfliktushelyzetet, vagy megpróbálták a színészekkel együtt kibogozni, mi a probléma magja. Elképesztően izgalmas és okos hozzászólásaik voltak, ráadásul sokszor nagyon különbözőképpen álltak hozzá a dolgokhoz, de amellett, hogy fölismerték önmagukat a szituációkban, pontosan értették a szülői oldal problémáját is.

Nekünk, felnőtt nézőknek nem volt szabad közbeszólnunk, csak hallgatózhattunk, de az volt az érzésem, hogy teljesen őszinték a gyerekek, nem az elvárások szerint válaszolgatnak, hanem azt mondják, amit tényleg gondolnak. A hozzászólásaikkal ők is írták, játszatták a darabot és egyúttal újraélték a szüleikkel való gondokat, amelyekről kiderült, hogy kibeszélhetőek, kezelhetőek. Nem próbálta a darab azt a hamis illúziót kelteni, hogy ha ügyesek vagyunk, akkor elkerülhetjük a veszekedéseket. Mindig lesznek félreértések, megbántások, sértődések, a fontos inkább csak az, hogy próbáljunk odafigyelni a másikra és megérteni a másik oldal szempontjait. Az előadás esztétikailag és pszichológiailag is nagyon érdekes volt, mind a két rész fontos szerepet kapott. Talán ezért volt lehetséges, hogy a problémához az is közelebb került, aki amúgy nem érintett benne. Illetve kiderült, hogy mindenki érintett, nemcsak a kamaszok és nemcsak a szülők, de mindenki, aki olyan helyzettel találja magát szembe, hogy a személye helyett a szerepe alapján ítélik meg, vagy hogy egyszerűen csak nincs megértve. Érintett az, aki veszekedett már olyannal, akit egyébként szeret, aki volt hosszan tartó haragban olyannal, aki egyébként fontos számára.... akkor tulajdonképpen ki az, aki nem érintett benne? Mindannyian ott bolyongunk a labirintusban, de van kijárat, akkor is, ha nehéz megtalálni. (Turai Juli)

A Sárkány (KoMa)

Egy osztályteremben üldögélünk, duruzsolunk mint a neveletlen diákok, pedig a színészek már mind a helyükön vannak. Folyamatosan érkeznek a nézők, többsége felnőtt, két sorral előttem ül csak néhány gimnazistakorú. Lassan azért kezdünk elcsendesedni, de még így is van miért leintenie a pálcás bunraku bábunak. Jevgenyij Svarc meséjében a vándorló hős, bizonyos Lánc L. Ottó (remélem figyeltek!), egy többszáz éve elnyomásban élő vidékre érkezik, s nem rest rögvest fel is ajánlkozni megmentőnek, csakhogy olybá tűnik, az elnyomottak nem kérnek a megmentésből. Parti Nagy Lajos átdolgozásában a mese aktuálpolitikai felhangokkal gyarapszik, és ha már tantermi színház, akkor mi sem lehetne ütősebb, mint a szövegkörnyezetbe briliánsan belesimuló - a középiskolai szöveggyűjteményekből már unásig ismert - patrióta líraáradat. Azért nem mindenki nevet, könnyen lehet, hogy néhány asszociáció kelt némelyekben averziót. Biztos fognak a színészek még néhány felhúzott szemöldökű tanárnőt látni a padokban.

Az első felvonás feszes tempót diktál, csak kapkodom a fejem. Az első húsz percben nem is tudok befogadni mindent. Játszik a tábla, a padok, a bábok, de még a néző is, a maga passzivitásában, remekül hozza a népet (magunkat is megmosolyoghatjuk, ha szorult belénk némi önirónia). Emberi kellékek tűnnek fel mindenhol, hidalják át a tereket, vagy csak lesz belőlük ülőalkalmatosság. Egyfolytában mozgásban van minden. A frontális oktatásból kifolyólag a tábla a játéktér középpontjában, de mintha mégis inkább a periférián lenne. A krétarajzok aláhúzzák az elbeszélést, ráadás poénokkal szolgálnak, és már hipp hopp el is tűnnek a szivacs alatt, résen kell lenni, különben lemarad a néző. Így is kimarad jónéhány poén a belógó fejek takarásában. Tévés betétek tarkítják a repertoárt, kakofónná is válhatna ez a sokfelől hozott elem, mégsem az, ügyesen szerkesztett egyveleg, kedvencem a Night Rider főcímdalára képbe úszó diktátor. És akkor a bábok még nincsenek sehol. Elvileg ők a főszereplők, mégsem azokat nézem az idő nagy részében. Legfőképp pedig azért, mert érzésem szerint a színészek sokszor lejátsszák őket. Nem tudok úgy koncentrálni, mint mondjuk a Stúdió K előadásain, a bábszínészet külön mesterség. Zavarni nem zavar, remekül elszórakozom így is. Drakón arca ahány, annyiféle, magyarhangja Szabó Vera és Valcz Péter, tökéletes szinkronban. Drakón arcaihoz pedig tónusváltás dukál, minden egyes színre lépése külön élvezet.

A második felvonásra azonban kifulladni látszik a darab, pedig a mondanivaló nem kevésbé lenne fontos, a diktátor halálával nem jön el a megváltás, egyik despotát követi a másik, változtatni leginkább a fejekben kéne, ami már persze sokkal nehezebb. Talán az utókornak jobban fog menni, azoknak, akik most a padokban ülnek. (Papp Eszter)

A beszámoló első részét itt olvashatjátok, a díjazottak névsorát pedig itt.