A Pagonyban mindig történik valami!

Őszi kínálatunk

Ugye ti se hiszitek el, hogy itt van az ősz? Még nem is volt igazán nyár, és újra iskola, munka, feszes napirend. Ami ennél még sokkal hihetetlenebb, hogy az ősz CSAK három hónapból fog állni, de a Pagonynál nem kevesebb, mint két tucat könyv jelenik meg ebben a három hónapban! Csak győzzetek választani, mert az a rettenetesen szomorú hírünk, hogy egyszerűen mindegyik JÓ! De legalább van, amit ráér jövőre megvenni, amikor nagyobb lesz a gyerek. Mert készültünk a legkisebbeknek - nekik a legtöbb könyvvel, hiszen a Pagony elsősorban az övék -, a nagyobb ovisoknak, nekik a legfőbb kedvenceikkel, a kisiskolásokkal, akiknek még felolvasunk, de már önállóan is olvasnak, és végre külön kínálatunk van a nagyobbacska, önállóan, jól és lelkesen olvasó iskolásoknak is 9-12 éves korig, három nagyszerű könyvvel, köztük idei legtehetségesebb elsőkötetesünkkel, Kolozsi Angélával. És persze van két családi könyvünk is, mert mi azt szeretnénk, ha együtt nevetne, ámuldozna, beszélgetne, szöszmötölne a család - egy könyv fölé hajolva.

A legkisebbeknek

Ole Könnecke: Marci és a lányok; Marci dicsekszik

marci.jpgItt jön Marci - hangzik mindkét kis mesének az első mondata, és máris előttünk áll egy igazi kisfiú, lapáttal, homokozóvödörrel, kisautóval felszerelkezve. Ő a világon a legerősebb és legügyesebb gyerek. Csakhogy a lányok nem akarnak odafigyelni rá - vajon mit kell tennie, hogy mégis vele foglalkozzanak?

És mi történik, ha az egyik nagyhangú kisfiú összeakad a másik dicsekvőbajnokkal? Akkor bizony Marci és Bence között vége-hossza nincs a füllentésnek - amíg meg nem ugatja őket egy kutya, és haza nem szaladnak, hogy jól beuzsonnázzanak…

Kisfiúknak és apukáknak, akik lélekben kicsit kisfiúk maradtak.

Megjelenés: szeptember

Axel Scheffler: Pipp és Polli - A piros lufi; Pipp és Polli - Építsünk hóembert!

piroslufi_150.jpgA legkisebbek mindennapjaira és kicsinek tűnő, de komoly konfliktusaira fókuszál a Pipp és Polli sorozat.

Az első mesében Pipp, a kisnyuszi kap egy piros lufit. Nagyon örül neki, és barátjával, Pollival elindulnak sétálni. Persze a lufit is viszik. Csakhogy a lufi – kipukkad! Még szerencse, hogy Polli mindig meg tudja vigasztalni Pippet...

A második kis könyvben kimennek a hóba játszani - szánkóznak, hóembert építenek - de összevesznek rajta, hogy milyet! A veszekedésnek lökdösődés vége - de egy kedves bocsánatkérés mindent elrendezhet, mert együtt játszani sokkal jobb, mint durcáskodni.

Pipp és Polli mindent megold!

Már meg is jelent!

Marék Veronika: Boribon és az állatok, Boribon és a járművek - lapozó

Boribon már három generáció bölcsődés-óvodás korának meghatározó figurája. Most Boribonnal megismerhetik a legkisebbek, akár egy éves kortól az állatokat és a járműveket ezekben a kézre álló, strapabíró kis lapozókban.

Megjelenés: október

Bartos Erika: Bogyó és Babóca sportol

bb_sportol.jpgVendelhez vendég érkezik: Frici, cincér, a szarvasbogár jó barátja. Ajándékot is hoz: egy focilabdát! Persze erre felbolydul az egész társaság, és nagy focimeccset rendeznek. Megvannak a csapatok, Babócáék varrnak mezeket, indul a mérkőzés! De szabályosan játszani nem is olyan könnyű - ezt is meg kell tanulni! A második mesében a bogárkák síelni indulnak Milla, a hóbogár vezetésével. Csak Pihe nem tud síelni, de szégyelli elárulni félelmét a többieknek. De nincs mitől tartania: mindenki le tudja győzni a félelmeit, és kiderülhet, hogy ami olyan ijesztő volt, az valójában nagyon is élvezetes dolog!

Két új mese a gyerekek kedvenceivel és két fontos témával.

Megjelenés: október

Julia Donaldson - Axel Scheffler: Bot Benő, ford. Papp Gábor Zsigmond

botbeno.jpgJulia Donaldson fülbemászó rigmusait és humoros verses meséit már a magyar közönség is a szívébe zárta, várja és keresi az újabb köteteket.

Bot Benő egy bot-apuka vicces és megható története: szegény Bot Benő csak futni indult, de folyton bajba keveredik: hol egy kutyának dobálják, hol zászlórúdnak használják homokvárhoz, hol meg pecabotnak. Senki nem érti, hogy ő nem egy egyszerű bot, hanem Bot Benő, komoly háromgyerekes családfő, akinek haza kell jutnia. Még szerencse, hogy előbb Benő menti meg a Mikulást, majd a Mikulás őt - azzal, hogy hazaviszi a gyerekeinek, akiknek a visszakapott apuka a legeslegjobb karácsonyi ajándék!

Igazi Mikulás-ajándék!

Megjelenés: november

Annie M.G. Schmidt - Fiep Westendorp: Janó és Janka téli meséi, ford. Varga Orsolya

jano-es-janka-telen.jpgJanó és Janka meséi a holland gyerekirodalom klasszikusai, melyeken több generáció nőtt fel. Történeteik egyszerűek, mégis tele vannak játékkal és és életörömmel, és olyan apróságok válnak fontossá bennük, mint egy új kesztyű vagy a hóvirágok kikelése. Előtérben a gyerekek mindennapjai állnak, de mögöttük ott vannak az őket figyelő, és szükség esetén támogató szülők is.

A téli mesékben Janó és Janka megtudják, hogy a süni téli álmot alszik, képeslapot írnak egymásnak karácsonyra, ajándékot bontogatnak és havaznak, de ha túl nagy a latyak és a hideg, akkor felfedezik a padlást és a konyhát is! Tarts velük te is!

Megjelenés: november

Nagyobbacskáknak (4-7 éves korig)

Vadadi Adrienn: Örökké óvodás maradok!, ill. Pásztohy Panka

A nagysikerű Leszel a barátom? - ovis mesék után itt vannak az újabb ovis történetek. Ugyanabba az ovis csoportba térünk vissza, ahol már megismertük és megszerettük Leát, Maját, Dorcit, Petit, Ákost és a többieket. Peti barátot keres magának, a fiúk bosszantják a lányokat, a lányok szerelmesek, kisállatot vásárol a csoport, bodobácsokat gyűjtenek és indiánosdit játszanak, és az utolsó nap még benn is alszanak az oviban! A gyerekek most is lelkesen zajonganak, játszanak, veszekednek, nyúzzák az óvó nénit, aki angyali türelemmel segít megoldani minden vitás kérdést és áll elő újabb és újabb ötletekkel.

Minden ovis polcán ott a helye!

Megjelenés: október

Igaz Dóra: Holnapra kutya bajod! - Doktormesék, ill. Horváth Ildi

doktormesek.jpg
Dani, Bálint, Fanni, Réka, Csilla és a többiek a Kökörcsin utcai óvoda Mackó csoportjából pont olyanok, mint bármelyik más óvodás. Az egyik copfos, a másik szeplős, a harmadik félénk, a negyedik nagyon bátor. Néha bizony betegek is, sőt, néha akkor is meg kell látogatniuk a doktor nénit vagy doktor bácsit, ha éppen nem betegek. Bálint például eltöri a kezét. Réka influenzás lesz. Csillának tojásallergiája van, Rozi pedig bárányhimlős. Ha elolvassátok ezt a mesekönyvet, ti is megtudhatjátok, hogyan működik a varázsszemüveg, ami csak a saját gazdájának engedelmeskedik, hogyan láthatjuk a csontjainkat, ha egyszer nincs mindentlátó szemünk, hogyan cselezhetjük ki a szemtelen Influenza tündért, és miért lett pöttyös a nagyravágyó bárányka... Igaz Dóra mesekönyv megtanítja, hogy egyik betegségtől, sőt, az oltástól sem kell félnünk - inkább meg kell érteni, hogyan működik a testünk!

Megjelenés: szeptember

Both Gabi: Palipál, a csupaszív lovag, ill. Kőszeghy Csilla

Palipál, aki a való életben Pali, egy óvodás kisfiú, igazi lovag, akipáncélban alszik, és soha nem hiányozhat mellőle az összecsukható, sokfunkciós svájci kardja, ami a legnehezebb helyzetben is segít neki: világít, varázsol, vasat vág, kulcsként is használható, sőt beszél is. Nagy szíve van, bátor, leleményes. Legyőzi mind a hét sárkányt (akikről kiderül, nem is olyan gonoszak, elég hozzájuk egy kis odafigyelés, egy jó szó), és kimenekíti a kényeske Pityerke (a való életben Panni) királykisasszonyt, a gonosz Földiboszorka rabságából.

Palipál meséi modern lovagmesék, sok-sok humorral, kedvességgel, izgalommal. Vajon melyik óvodás kisfiú nem álmodozott még arról, hogy ő egy hős lovag? Palipál olyan, mint bármelyik kisfiú – illetve, olyan, amilyenek a kisfiúk lenni szeretnének.

Megjelenés: november

Dániel András: Jakab hihetetlen kalandjai az ágy alatt

jakab1.jpgDániel András a Kicsibácsi és Kicsinéni és a kupacnyi kufli után megint valami egészen mással, újjal és szokatlannal áll elő: a Jakab hihetetlen kalandjai az ágy alatt szépirodalom, művészi böngésző és játékos foglalkoztató egyben.

Jakabnak elgurultak az üveggolyói, egyenesen be az ágy alá. Ha vissza akarja őket, szerezni, be kell másznia a sötétbe - de ő nem fél! Az ágy alatt egy másik világ nyílik meg előtte, különböző állomásokkal, furcsábbnál furcsább helyekkel és Lewis Carroll-ian groteszk és vicces figurákkal – és Jakabnak mindenhol meg kell oldania egy feladatot. Nem csak Jakabnak: az olvasónak is. Becsomagolt, feladásra váró pókokat keresünk, halak fogát számolgatjuk, K betűvel kezdődő ételeket gyűjtünk, sőt, bókokkal kell kedveskednünk a Tintapatron nővéreknek. Minden helyszínhez, minden történethez egy-egy böngészgethető kép tartozik.

Ebben a könyvben valóban órákig elmerülhet kisgyerek és nagyobb egyaránt - mire minden feladatot megoldunk, Jakab is megtalálja az üveggolyóit.

Megjelenés: november

Jill Tomlinson: A tyúk, aki sosem adja fel (munkacím), ill. Anna Laura Cantone, ford. Demény Eszter

tyuk1.jpgHilda, a tyúk rettentően izgatott. A nagynénjének kiscsibéi születtek, és ő mindenképp meg akarja látogatni őket. De hogy utazzon el az öt mérföldre lévő tanyáig? Csak egy módja van: stoppolnia kell! De egy bátor tyúkasszonyság semmitől sem riad vissza!

Jill Tomlinson állatos sorozatában már megismerkedhettünk Hupp-pal, a bagollyal, Szuzi cicával, Ottóval, a kispingvinnel, és Pongóval, a gorillagyerekkel. Most Hildával indulhatunk kedves és izgalmas kalandokra ebben az ovisoknak szóló meseregényben.

Megjelenés: október

Kisiskolásoknak

Mosonyi Aliz: A legszebb Grimm-mesék, ill. Rofusz Kinga

Holle anyó, Hamupipőke, A brémai muzsikosok - olyan mesék, amelyeket mindenki ismer, és minden generáció újra meg újra meghallgat 200 éve. Mégis nehéz olyan magyar gyűjteményt találni, amiben jó és mai szöveg társul igazán szép rajzokkal.

Mosonyi Aliz újramondja a leghíresebb Grimm-meséket, és néhány kevésbé ismertet is. A nagy lélegzetvételű, tekergőző mondatok, a humoros részletek és apró kiszólások teszik különlegessé ezt a könyvet, amelyben tizenkét mese olvasható. Utolsó, tizenharmadik meséje pedig egy különleges Hófehérke, amit csak a képek mesélnek el. Jó olvasni és jó kézbe venni a kötetet Rofusz Kinga hatalmas, égbenyúló kompozícióval, mély és szépséges színeivel.

Megjelenés: november

Berg Judit: Most én olvasok-sorozat, ill. Mészely Ilka

A Pagony most ősszel induló sorozata, a Most én olvasok! pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar „olvasni tanulok”-sorozat, amely értékes, izgalmas olvasnivalót nyújt négy különböző olvasási szinten. Elsőként a Pagony egyik legfontosabb szerzője, Berg Judit ír a kisiskolásoknak, mégpedig a tökmagokról. Az első két kötet és szint ősszel, a továbbiak jövőre jelennek meg.

Berg Judit négy történetében négy teljesen különböző történetet olvashatunk, ami összeköti őket, az a főszereplő négy kis tökmag és egy-egy varázstárgy. Az első szinten a bátorságról olvashatunk: a kicsi és gyenge tökmag naggyá és erőssé akar válni – a varázslat túl jól sikerül, oroszlánná változik!; a második szinten egy vulkánkitörésnek lesz tanúja a négy manó, tükörtojást sütnek a forró kövön, megismerkednek egy vulkanológussal és egy botanikussal, már csak az a kérdés, hogy jutnak haza Páfrányfalvára? A rövid történeteket minden oldalon kép kíséri, a nagybetűs szöveg könnyen olvasható, oldalanként pár sor van csak, de fejezetekre bomlik, és ezért a kis olvasók úgy érzik, egy egész regényt olvastak ki - a sikerélmény nálunk az olvasás természetes velejárója!

Megjelenés: november

Petra Nadova Dzengerova: Klára és az iglu, ill. Katarina Gasko, ford. Mészáros Tünde

klara_iglu1.jpgEmlékeztek még Klárára, aki október másodikán született, de mégis mehet iskolába? Aki nemrég még nem mert egyedül aludni, de most már van egy kistestvére meg egy kiskutyája - az előbbiről kiderül, hogy szeret lármázni éjszaka, az utóbbi viszont segít átvészelni Klárának a nehéz időket. Mert sajnos egyáltalán nem oldódott meg minden azzal, hogy Klára már nem fél a mumusoktól, ugyanis most azt kell látnia, hogy a szülei (pontosabban az apja és a nevelőanyja) jobban szeretik a kishúgát, vele pedig nem is foglalkoznak, sőt, türelmetlenek! Nem is tud erre mást lépni, minthogy a barátjával, Lacival, kiköltözik az udvarukon épített igluba, és önálló eszkimóéletet kezd.

Klára körül tehát megint forr az élet, hiába csak egy hatéves kislány.

Kistestvérrel és iskolával küzdő lányoknak ideális első olvasmány!

Megjelenés: november

Annie M.G. Schmidt - Fiep Westendorp: Oti megmenti a papáját

otje.jpgOti papája,Tóni, isteni szakács. De sajnos könnyen dühbe gurul, és olyankor repülnek a finomabbnál finomabb fogások, a törékeny tányérok. A dührohamai miatt gyakran elveszti állását, és Otival a lakóbuszukban vándorolnak keresztül erdőn-mezőn. Velük tart két egérbarátjuk, és segítik őket útjukon a madarak is. Hiszen mindenképp munkát kell találni Tóninak és megfelelő lakást Otinak! Rengeteg kaland és hányattatás után egy hatalmas ünneplés keretében minden megoldódik – Oti és a papája otthonra és munkára találnak!

Aki szerette Titit, biztosan élvezni fogja Oti, a kislány kalandjait is!

Megjelenés: október

Philip Ardagh: Trutymóék a tengeren, ill. Axel Scheffler, ford. Totth Benedek

gruntssea1.jpgTrutymóékat már jól ismerjük: a Trutymóék a pácban bemutatta, miféle angol család ez: egy összetákolt lakókocsiban járják az angol vidéket, nem áll távol tőlük mindenféle gusztustalankodás, fejre esés, de közben mégis nagy és fontos dolgokat visznek véghez - igaz, a többes szám kicsit túlzás, ezeket a dolgokat fogadott (pontosabban egy szárítókötélről leakasztott) fiúk, Boldi követi el, miközben olyan jó, becsületes és derék, hogy az csak szülei ellenkező tulajdonságait nézve nem túlzás.

Trutymó úrnak az új kötetben küldetése van: egy nagyon fontos embert kell megtalálnia, élve. De ennél többet nem mondhatunk, mivel mi sem tudunk, sem Boldi, sem Trutymóné. A kérdés már csak az, hogy a kalandok végén Trutymó ér hozzájut-e az áhított ezüst pénzekhez, mi meg eljutunk-e végre tényleg a tengerre?

Megjelenés: október

Közepes iskolásoknak (8-12 éves korig)

Kolozsi Angéla: Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak, ill. Gyöngyösi Adrienn

emilia.jpgKörmöczi György különleges angyal: kicsit borostás, idősödik, nem különösebben érzelgős, sőt, némiképp önző. Néha nem is figyel eléggé a védencére, és olyankor mindketten bajba keverednek. A testetlen állapot nem neki való, mert szereti az ízeket, szagokat. De egyvalamiben ngyalabb bármilyen angyalnál: szeret élni, és érti, hogy az emberek mit szeretnek az életben.

Védence, Emília, kisiskolás. Sokban hasonlít védőangyalára: imádja az ízeket, szagokat, színeket. Szeret bámészkodni, ábrándozni, gyönyörűen rajzol. Persze ő is sokszor bajba kerül – és mivel Körmöczi nem mindig figyel oda, nem lehet tudni, hogy ki húzza ki majd a másikat a bajból... Amikor az angyal szemszögéből látjuk Emília mindennapi problémáit – beilleszkedés az osztályba, betegség, konfliktus a kistestvérrel – sokszor kapunk olyan válaszokat, amelyek a problémát nem akarják lekicsinyelni, de nem is akarják megszüntetni. El kell fogadjuk, hogy ezek a konfliktusok az élet részei, és a legfontosabb: hogy kiálljuk őket, és ne legyünk közben egyedül. Az angyal fő feladata ez: hogy védence ne legyen egyedül.

Megjelenés: október

Ellis Weiner: A Templeton ikrek - Támadt egy ötletünk!, ill. Jeremy Holmes, ford. Gács Anna

templeton1.jpgA Templeton ikrek ugyancsak különös gyerekek: apukájuk egy igazán zseniális és szórakozott feltaláló és egyetemi tanár, és egy kis gondolkodásért ők sem mennek a szomszédba. John gyakorlatias és dobol, Abigail pedig elméleti ember és bonyolult keresztrejtvényeket szeret fejteni. Csakhogy apjuk a születésük napján megbuktat egy buta, de gonosz diákot, aki tizenkét év múlva visszatér, hogy megvádolja apjukat és elrabolja az ikreket. De két ilyen gyereket, no meg a derék kutyájukat nem könnyű foglyul ejteni. Mulatságos és hajmeresztő kalandok során szabadulnak ki és leckéztetik meg a gonosz Dean D. Deant, miközben mi is részt vehetünk a szerző humoros kiszólásain és kérdésein keresztül a kalandokban.

Okos és vicces kiskamaszoknak!

Megjelenés: november

Francine Oomen: Léna listái, ford. Rádai Andrea

lena_listai1.jpgLéna imád listákat gyártani. Minden döntéséhez hosszú és humoros listákat készít, hogy a legmegfelelőbb megoldást válassza. De van, amit nem lehet listákkal elérni: barátot szerezni, egyben tartani a családot és felhívni magára a szülei figyelmét. Léna története egy válás története, de egy barátságé és egy helyes és vívódó kiskamasz lányé is, aki talán maga is szerelmes lesz hamarosan, és míg a saját mindennapi gondjaival küzd, megpróbálja megérteni a felnőttek túl bonyolult világát.

Nem túl egyszerű lányoknak!

Megjelenés: november

Az egész családnak

Baranyai b. András: Európa böngésző

budapest.jpgA Vándor család nagy útra indul: bepakolnak kis autójukba, és körbeutazzák Európa nagyvárosait! Budapestről elmennek Rómába, onnan Párizsba, Londonba, Amszterdamba, majd Berlinbe! Mindenki talál magának valamit, ami érdekli, hiszen apa imád enni, anyát a híres épületek érdeklik, Bálintot a focicsapatok, Lea pedig királylánymániás. Ha jól megnézed a képeket, rengeteg mindent megtudsz ezekről a nagyvárosokról! Londonban ott van Shakespeare, a fehér nyúl az órával, a piros buszok és a királynő, Berlinben kolbászt esznek a Reichstag előtt a mezőn a punkok, Budapesten pedig a szemfülesek még Bali bácsit és Domát is felfedezhetik Puskás Öcsi és a pál utcai fiúk mellett...

Minden nemzet kicsit más: más a nemzeti étele, mások az utcán a zenészek, más meséket olvasnak - és persze minden fővárosnak megvannak a maga híres épületei! Keresd meg a könyv hátlapján szereplő kérdésekre a választ, és még sok-sok apróságot, mert minden kép rengeteg mulatságos és érdekes részletet rejt.

Megjelenés: október

Török Szilvi: Krumpli, papír, olló

Ha esik az eső... ha nincs kedvetek sehova menni, mert a legjobb otthon... ha te is mindent gyűjtögetsz, mert jó lesz még valamire... akkor vedd kézbe ezt a könyvet, mert ebben a legegyszerűbb alapanyagokból tudsz nagyszerű kézműves projekteket végrehajtani! Csinálhattok közös családfát szivacsnyomdával, állatkert ujjlenyomatokból és lepréselt falevelekből, állatos tablót dekorgumiból, függődíszeket csomagolópapírból vagy megalkothatjátok magatokat zacskóbábból, hogy eljátsszátok a mindennapokat. A Színes családban az egész család együtt festhet, vághat, ragasztgathat, szöszmötölhet, hogy aztán büszkén nézzétek végig a közös műveket és érezzétek, hogy milyen jó együtt alkotni!

Megjelenés: október