A Templeton-ikrek nagy jelenete
A Templeton ikrek okosak, különlegesek és nyomoznak! Abigail és John Templeton ikrek, apjuk pedig a zseniális feltaláló, Elton Templeton, akit egy újabb egyetem szerződtetett. Most valami egészen különleges találmányon dolgozik: a VIZSLATO-n, ami közel hozza a színházban a színész arcvonásait a közönséghez. Talán nem tűnik olyan fontosnak ez, de ha a világ minden színháza erre vágyik, akkor csillagászati összeget ér a szabadalom… Nem csoda, ha a gonosz és irigy Victor és Hector megpróbálja megszerezni tőlük, de legalábbis tönkre tenni a professzort. Csakhogy a gyerekek nagy jelenetet csapnak! - Gács Anna fordítása
1. FEJEZET
IGAZÁBÓL IS ELKEZDŐDIK AZ IGAZI TÖRTÉNET KEZDETE
– Jaj ne, John! – kiáltott Abigail Templeton a testvérének. – Hat táncoló dinoszaurusz elrabolta a kutyánkat, Bonzót, és Franciaországba, Párizsba hurcolták!
– Azonnal tőrbe kell csalnunk őket, Abby! – felelte John. – De előbb ki kell vetetnem a vakbelemet.
A Templeton ikrek már vagy egy hete az új házban laktak. Csinálták, amit rendesen – iskolába és haza mentek, megírták a leckéjüket, a hobbijuknak hódoltak, Bonzóval (a röhejes kutyával) foglalkoztak és főztek –, míg el nem jött a szombat, és apjuk, a híres Elton Templeton professzor végre körbe nem tudta vezetni őket a főiskolán, ahol újabban dolgozott.
Így, miután bekaptak egy kis sütit és banánt reggelire, az ikrek beszálltak az autóba (még mindig röhejes) kutyájukkal együtt, és az apjuk elvezetett a kampuszra.
Nos, ha jól ismerlek, akkor nyilván az jár a fejedben, hogy „Vajon miért tartott ilyen sokáig, míg a professzor el tudta vinni az ikreket megmutatni nekik a munkahelyét?” Elmondom, mert megérdemled, hogy tudd. Várj csak. Mégsem vagyok egészen biztos benne, hogy megérdemled. De akkor is elmondom, amilyen jószívű vagyok. Viszont így az adósom leszel.
A professzor azért nem tudta rögtön körbevezetni az ikreket, mert nagyon fontos volt, hogy azonnal munkába álljon. Az elmúlt években a főiskolára nem jelentkezett elég diák, így félő volt, hogy csődbe megy. Felvették hát Templeton professzort és egy sürgős, létfontosságú feladattal bízták meg: egy találmánnyal kellett előállnia, de olyan csodálatossal, kivételessel, elképesztővel, amelyet a főiskolák és egyetemek szerte a világon mind meg akarnak majd vásárolni. A találmány eladásából befolyó pénz pedig segít a főiskolának talpra állni.
Ezért aztán az első héten a professzor mást se csinált, csak értekezletekre járt, gondolkozott, számításokat végzett és vázlatokat rajzolt az új találmányhoz.
A főiskola neve Thália Ének-, Szín- és Táncművészeti Akadémia volt, de általában csak a rövidítését használták, vagyis azt, hogy TÉSZTA. Nos, én is tisztában vagyok vele, hogy a „tészta” szó az emberek többsége számára mást jelent: spagettit vagy makarónit, vagy idősebbeknek valamilyen desszertet.
Ebben az esetben azonban a TÉSZTA egy betűszó, vagyis egymás mellett álló szavak, illetve nevek betűiből van összerakva. A GYIK például a GyakorI Kérdések rövidítése. Hasonlóképpen a TÉSZTA a Thália Ének-, Szín- és Táncművészeti Akadémia rövidítése.
Igen, tudom: az „és”-ből nem szerepel semmi a TÉSZTÁ-ban. Ez általában így szokott lenni: a lényegtelen, jelentéktelen szavak betűi gyakran nem jelennek meg a rövidítésekben. Ez teljesen normális, nem kell izgulni.
A főiskolán énekelni, táncolni és színészkedni tanították a diákokat (vagy inkább „színészmesterségre”, mert a színészek valamiért nem szeretik, ha „színészkedés”-nek nevezik, amit csinálnak), illetve olyan mesterségekre és tudományokra, amelyek a különféle előadó-művészetekkel kapcsolatosak.
Az épületek mindegyike valami olyan tárgyra, illetve szimbólumra emlékeztetett, ami a benne működő tanszék művészetével, mesterségével vagy tudományával volt kapcsolatos. Így például a Színművészeti Tanszéknek két olyan épület adott otthont, amelyeknek formája a színház közismert jelképét, a komédia és a tragédia híres kettős – vagy ha úgy tetszik, iker – maszkját idézte. A Forgatókönyvíró Tanszék pedig méretes írógépet testesített meg. A Jelmeztervező Tanszék hatalmas garderobe-ot mintázott. És így tovább.
– Nézzétek ezeket a szobrokat! – mondta Abigail Templeton, amikor testvére, apja és feltűnően idétlen kutyájuk társaságában körbesétáltak a kampuszon. – Mind olyan, hogy is mondjam… lestrapált.
Így is volt. A kampuszokon megszokott nagy, központi, téglalap alakú, füves udvart és az épületek közötti terek nagy részét színészek, énekesek, táncosok, rendezők, drámaírók, kameramanok, szkriptesek, koproducerek és standfotósok5 szobrai díszítették. Csakhogy a szobrok mind meg voltak repedve vagy el voltak rozsdásodva, vagy hiányzott egy darabjuk.
A professzor bólintott, és azt válaszolta, hogy:
BAJBAN VAN EZ A HELY. EZÉRT VAGYUNK ITT.
Amikor Templetonék megálltak egy William Shakespeare-t ábrázoló szobor mellett, hirtelen odalépett hozzájuk egy napszemüveges, bozontos szakállú férfi. Egyetlen félbe hajtott, sárga, vonalas papírlap volt a kezében. Egy pillanatra megállt, úgy tűnt, hogy csodálkozik. Aztán gyorsan másfelé fordult, és mint akinek sürgős dolga akadt, elsietett.
John az udvaron átvágó férfi után nézett.
– Ismerősnek tűnik ez a fickó – mondta.
– Tudjátok – magyarázta a professzor –, sok színész tanít itt. Talán valami filmben vagy a tévében láttad. Mindenesetre az én műhelyem is pont arra van. A Világosító Tanszéken.
A professzor abba az irányba vezette az ikreket és a mindig mindentől elragadtatott kutyájukat, amerre a rejtélyes ember távozott. Séta közben Bonzó eszelősen csóválta a farkát, és úgy csaholt meg forgatta a fejét, mintha az épületek közötti séta élete legizgalmasabb eseménye volna, a professzor pedig legújabb találmányát magyarázta.
– Mi a különbség – fogott bele – egy színdarab, musical vagy opera és egy film vagy tévéműsor között?
– A színdarab élőben megy – válaszolta Abigail.
– A tévéműsorok is mehetnek élőben – mondta John. – Például a híradó vagy a sportközvetítések.
– Mindkettőtöknek igaza van – felelte az apjuk. – De az élő tévéadások is használnak valamit, amit a színház nem.
Az ikrek összenéztek, és az volt az arcukra írva, hogy „Ácsi, megvan a megfejtés.”
– Kamerát – mondták ki egyszerre.
– Remek – szólt a professzor. – És mi az, amit a kamera lehetővé tesz, de egy élő színpadi előadás nem tud nyújtani?
Az ikrek elgondolkodtak. Gondolkodjunk hát el mi is, amin azt értem, hogy te gondolkodj el!
Várom, hogy elgondolkodj…
