Amikor én kissrác voltam

Erich Kästner

Amikor én kissrác voltam

Bolti ár: 2500 Ft
Neked: 2000 Ft
Elérhetőség: rendelhető,
Várható szállítási idő: 1-3 nap
General-Press Kiadó, 2005
228 oldal
, 140x205 mm, Kemény borító  

"Kétféle idő létezik. Az egyik rőffel mérhető, iránytűvel és szextánssal. Mint ahogy telkeket vagy utcákat mérünk ki. De emlékezetünknek, a másik időszámításnak semmi köze nincs hosszmértékhez és hónapokhoz, évtizedekhez és hektárokhoz! Régi az, ami feledésbe merült. És ami feledhetetlen, tegnap történt. A mértékegység pedig nem az óra, hanem az érték. És a legértékesebb a gyermekkor, s így van ez, akár vidám, akár szomorú volt. Ne feledjétek el a feledhetetlent! Úgy vélem, ez a tanács nem jöhet elég korán." Erich Kästner (1899-1974) a nagyközönség körében ifjúsági regények (A repülő osztály, A két Lotti, Emil és a detektívek) szerzőjeként vált ismertté, de több műfajban jeleskedett: újságíróként indult, de költőként, regényíróként, drámaíróként egyaránt ért el sikereket. Az Amikor én kissrác voltam szülei, rokonai, sőt távoli ősei sorsát is érinti, s emellett időről időre kitér ifjú- sőt felnőttkora fontosnak ítélt eseményeire is. Így lesz műve önarckép, de egyben nagyszerű korrajz is, amelynek szellemiségét a jól ismert finom kästneri irónia és költészet hatja át.

Ezt a könyvet 12-14 éves gyerekek számára ajánljuk.

A szerzőről

Erich Kastner a drezdai tanítóképzőben kezdte tanulmányait, de ezt hamarabb befejezve, 1917-ben behívták katonai szolgálatra. Rengeteg negativ élmény érte itt, amely visszaköszön a Repülő osztály című regényében is. Az első világháborús sokk ellenére maradt a náci Németországban, csak időnként utazott el emigráns barátaihoz. Természetesen ő is nem kívánatos íróvá vált, de a krónikás szerepét akarta betölteni. Gyerekkönyvei kora Berlinjében játszódnak, ami ma is ugyanúgy izgalmas, nem csak a gyerekolvasók számára. Humora, éleslátása, és a hétköznapokban rejlő különleges szituációkra való érzékenysége minden gyerekkönyvében visszaköszön.

A szerző más könyvei

  • A két Lotti
    Erich Kästner
    Móra Kiadó
    Neked: 1592 Ft (-20%)
    Bolti ár: 1990 Ft
    Az mégiscsak furcsa, ha egy kislányról kiderül, hogy nem egy van belőle, hanem kettő. Pedig éppen ez történik.
  • Az eltűnt miniatűr nyomában
    Erich Kästner
    Holnap Kiadó
    Neked: 1785 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2100 Ft
    A regény főszereplője, Külz papa szeretne kikapcsolódni, és pár napra megszökik családja és a hétköznapi rutin elől.
  • Május 35.
    Erich Kästner
    Móra Kiadó
    Neked: 1592 Ft (-20%)
    Bolti ár: 1990 Ft
    Május 35-én bármi megtörténhet. Így aztán semmi csodálatos sincs abban, hogy Ringelhuth gyógyszerészt és unokaöccsét, Konrádot az utcán megszólítja egy fekete ló, felmegy a lakásukra kockacukrot enni, majd az egész társaság bebújik egy szekrénybe...
  • Pötyi és Anti
    Erich Kästner
    Ciceró Könyvstúdió
    Neked: 1200 Ft (-20%)
    Bolti ár: 1500 Ft
    Erich Kästner olyan mesteri író, akihez hasonlóan kevés alkotó ismeri a gyermekeket.
  • Till Eulenspiegel
    Erich Kästner
    Móra Kiadó
    Neked: 1432 Ft (-20%)
    Bolti ár: 1790 Ft
    Till híres népi hős, igazi tréfamester, aki vagy hatszáz éve a mai Németország területét járta, és rászedte a hiszékeny embereket.
  • Emil és a detektívek
    Erich Kästner
    Móra Kiadó
    Neked: 1692 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1990 Ft
    Klasszikus ifjúsági regény, és kötelező olvasmány a detektív Emilről.
  • Három ember a hóban (Európa Könyvkiadó)
    Erich Kästner
    Európa Könyvkiadó
    Neked: 1360 Ft (-20%)
    Bolti ár: 1700 Ft
    Vérbeli összetévesztős komédia Erich Kästnernek, a nemzedékek óta töretlen népszerűségű német író-költő-humoristának ez a remekműve.
  • Das verhexte Telefon
    Erich Kästner
    Cecilie Dressler Verlag
    Neked: 2357 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2773 Ft
  • A schildai polgárok
    Erich Kästner
    Móra Kiadó
    Neked: 1432 Ft (-20%)
    Bolti ár: 1790 Ft
    Ha a butaság fájna, akkor a schildai polgárok ordítanának. Te viszont, kedves olvasó, biztos nevetni fogsz, ha elolvasod ezt a vicces könyvet.
  • Az Emberke
    Erich Kästner
    Móra Kiadó
    Neked: 2032 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2390 Ft
    Egy régi kedvencünk újra!
Erich Kästner összes könyve...