Bartos Erika

Bartos Erika három gyermek édesanyja, és emellett a népszerű Bogyó és Babóca, illetve Anna, Peti és Gegrő sorozat szerzője, illusztrátora. Talán nyugodtan mondhatjuk, hogy kevés gyerek van, aki nem az ő könyvein nő fel. Egyszerű figurái és a gyerekek mindennapjait ábrázoló meséi sok segítséget nyújtanak a hétköznapokban a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt.
Mennyire nőtt hozzád, és milyen a viszonyod az Anna és Peti, illetve a Bogyó és Babóca sorozattal?
Az Anna és Peti történetekkel nincsen nehéz dolgom, a könyv magától íródik, hiszen valódi, megtörtént eseményekről írok-rajzolok. Időközben megszületett harmadik kisbabánk is, így a folytatás már az Anna, Peti és Gergő címet viseli.
A Babóca meséket éppen az ellenkező okból szeretem. Nem köti meg a kezemet a valóság, nem szól bele Anna, Peti és Gergő, hogy Anya, ez nem is így volt! Ebben a sorozatban bármilyen kedves ötlet előfordulhat, itt a szereplők nem változnak, nem nőnek meg. A kis erdei baráti közösség nagyon közel áll a szívemhez, minden egyes szereplőt felruháztam saját jellemmel, és mindig ennek megfelelően viselkedek a sorozatban.
Mostanában új dolgokat is készítettél, például a Fényképes könyv, vagy a szeptemberrel kezdődő Naptár, minek köszönhető ez?
Szeretek új dolgokba belevágni. Szerintem most nagy örömet okozhat a kicsiknek ez a naptár, hiszen színező is van benne. A gyerekek minden nap egy ábrát színezhetnek ki, így kicsit könnyebb megérteni az idő múlását. A fényképes könyv ötletét fiam, Peti adta. Azáltal, hogy kisebb korában minden könyvet úgy kellett neki mesélni, mintha a főszereplő ő maga, Peti volna, Így aztán azt gondoltam, biztosan örülne egy könyvnek, amibe beletesszük a fényképét, és valóban ő lesz a főszereplő.
A fotók alapján, amelyeket a honlapodon www.bartoserika.hu láttam, nagyon ügyelsz arra, hogy a lakásotok otthonos, gyerek centrikus legyen, és egy csomó mindent Te készítettél; ami engem nagyon izgat, hogy mennyi időt vett igénybe például a maciház, és hogy csináltad?
A maciházat Anna lányom ötödik születésnapjára készítettem. Öt maci lakja, szülők és három kismaci, akárcsak a mi családunk. Minden részletét magam készítettem, kivéve a macikat, akik bolti macik. Anna már 9 éves, de még most is szívesen játszik vele, barátnőivel. Nagyon szeretek ilyesmivel foglalkozni, kézműveskedni, formába önteni a kreatív ötleteimet. Persze általában a gyerekeknek készítek valamit, de sok örömem lelem a lakás szépítésében is. Éveken át számtalan cikket írtam-rajzoltam lakberendező újságoknak is.
Talán nem sokan tudják, hogy az építész karon végeztél, mennyire érzed, hogy ez visszaköszön a gyerekkönyveidben, illetve foglalkozol-e még az építészettel?
Igen, foglalkozom még építészettel, keveset. Férjem is építész, úgyhogy nem esem ki a szakmából. Nagyon szeretem az eredeti szakmámat, sok örömet adott nekem. Statikus mérnökként végeztem, bár mindig inkább az építészet művészi oldala vonzott. Az Egyetemen is leginkább az építészettörténetet, építészeti grafikát kedveltem. A könyveimben mindig hatalmas örömmel időzöm egy-egy épületrajzon. Az új Anna és Peti könyvben például megrajzoltam az Országházat és Budapest számos nevezetes épületét, ez igazi csemege volt nekem. Elkészítettem a Bogyó és Babóca honlapot is www.bogyoesbaboca.com, most dolgozom az Anna és Peti honlapon is, ami nemsokára működésbe lép www.annaespeti.hu.
Az utóbbi években írok a nagyobbacska korosztálynak is. Ahogyan nőnek a gyerekeim, én is változom, kicsit velük együtt növök. Ezért kezdtem el, főként Anna lányom ihletésére nagyobbaknak is írni. Ezeket a könyveket aquarell technikával illusztrálom. Ezt a műfajt még csak kóstolgatom, rengeteget kell még tanulnom, de nagyon szeretem ezeket a könyveket is.
-
Alexandra KiadóNeked: 1699 Ft (-15%)Bolti ár: 1999 FtTarts te is Dottival és barátaival a kincskeresésben!
-
Alexandra KiadóNeked: 2549 Ft (-15%)Bolti ár: 2999 FtOlyan meséket találunk ebben a könyvben, amik minden kisgyerekkel megtörténhetnek. Például: kistestvérük születik, állatkertbe mennek, hóembert építenek, vagy a család ünnepli a karácsonyt.
-
Alexandra KiadóNeked: 2549 Ft (-15%)Bolti ár: 2999 FtEbben a mesekönyvben tizenhárom bájos, valós mesét olvashatnak a gyerekek. Olyan meséket, amik velük is megtörténhetne - oltást kapnak, bábszínházba mennek, kirándulnak, vagy felköszöntik Anyát Anyák napján.
-
Pozsonyi Pagony KftNeked: 1403 Ft (-15%)Bolti ár: 1650 FtBogyó és Babóca izgalmas utazásra indulnak: az első mesében kis hajójukkal egészen a tengerig, a második mesében pedig űrhajóval egy messzi bolygóra jutnak el. Vajon kik élnek ezen a titokzatos bolygón? Miért gondolják barátainkról, hogy tolvajok?
-
Alexandra KiadóNeked: 2399 Ft (-20%)Bolti ár: 2999 FtA csodálatos mesebirodalom kapuja minden teliholdkor megnyílik Hanna előtt. A kis varázslólány, Gilda segítségével át is repülnek rajta léggömbjükkel, és hónapról hónapra izgalmas, varázslatos kalandot élnek át a mesevilág városaiban.
-
Alexandra KiadóNeked: 849 Ft (-15%)Bolti ár: 999 FtSzínes, vidám kiadvány kicsiknek - a játék öröméről.
-
Alexandra KiadóNeked: 849 Ft (-15%)Bolti ár: 999 FtSzínes, vidám kiadvány kicsiknek - az utazásról.
-
Pozsonyi Pagony KftNeked: 1403 Ft (-15%)Bolti ár: 1650 FtKét újabb Bogyó és Babóca mese, ahol a történet az óvoda körül forog, valamint egy virágbogárka is elveszik. Kibékülnek-e a fiúk és a lányok, és mit akarhat a nagy, piros pók?
-
Pozsonyi Pagony KftNeked: 1403 Ft (-15%)Bolti ár: 1650 FtHogyan kerül Bogyó és Babóca a levegőbe? Megtudhatjátok a katicakislány és a csigafiú legújabb meséiből! Az első részben papírsárkány repíti el őket - a másodikban boszorkányok seprűjére ülnek fel. De vajon tényleg vannak boszorkányok? Ti mit gondoltok?
-
Pozsonyi Pagony KftNeked: 1403 Ft (-15%)Bolti ár: 1650 FtA mostani két történet az izgalmas télapóvárás és a karácsonyi ajándékozás körül forog. Bogyó, aki alig várja a nagyszakállú télapót, még a csizmáját is fényesre pucolja, ám az túl kicsinek bizonyul, ezért a télapó a másik ablakba teszi az ajándékát...










