Ne viszolyogjunk!
Interjúnk Sződy Judittal a Mese a vakondról kapcsán
2013. május 2. -
Nemrég jelent meg a Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére című könyvünk, amiben a kis vakondnak a fejére csinál valaki, és a vakond keresni kezdi a tettes. Megismerkedik az állatokkal és azzal, hogy ki milyet kakil - mert mindenki kakil. Arról beszélgettünk Sződy Judit gyerekpszichológussal, hogy miért fontos a szobatisztaság környékén a kakiról beszélni, hogyan tudunk a témához természetesen viszonyulni, hogy a gyerekeinknek is könnyebb legyen.Tavaszi füzér – a formák bűvöletében
Mamazóna - László Zsuzsa blogja
2013. április 30. -
Hiszek az otthoni tanulás erejében. És itt most nem a közös házi feladat írásra gondolok, vagy az angol szavak kikérdezésében. Hanem a spontán együttlétben, amikor teret és időt hagyunk annak, hogy az általunk fontosnak hitt dolgokat tőlünk tanulják meg a gyerekeink. Kezdődhet ez a Dunaparton a kavicsok megszámolásával, folytatódhat a dinók megismerésén át a piramisok felfedezéséig.Málnás-étcsokoládés sütinyalóka
Tüköry Léda-módra
2013. április 30. -
Nagyon csajszis, nagyon vagány és nagyon vicces, ez a három jelző jutott eszembe Tüköry Léda történeteit olvasva. Csajszis, vagány és vicces desszert. Van ilyen? Igen, szerintem a sütinyalóka pont ilyen. - Vrábel Kriszta újabb finomsággal lepett meg titeket!
De jó lenne Juharfalván élni!
Janosch: Kismackó mentőszolgálat és Lindgren: Juharfalvi Emil
2013. április 28. -
Két nagy kedvencünk van itt a Pagonyban: a Juharfalviak a Macskaháj tanyáról, és Kismackóék, valahonnan Panama szomszédságából. Én Janosch elfogult rajongója vagyok, ő a gyerekirodalom Mozartja, de tényleg, derű, bölcsesség, fülbemászás. A szerkesztőség másik fele pedig a Juharfalviakkal okítja szép viselkedésre cseperedő fiúgyermekeit. Talán épp ez az - az okítás teljes hiánya, az szabadság levegője, ami miatt annyira szeretjük őket.A négy jelenet
ezek alapján készítheted el a saját filmedet
2013. április 25. -
Az alábbiakban azt a négy jelenetet olvashatod, melyek alapján kisfilmet készíthetsz az Időfutárok filmes pályázatára!
Kis indiánok a Pagonyban
Kis Könyves Éj 2013
2013. április 24. -
Április 19-én a Pagonyt és a Pozsonyi utat ellepték a kis indiánok, ugyanis aki a Kis Könyves Éjen betért hozzánk, az rögtön indiánná válhatott Sasohawa segítségével. A jó hangulatot még Szatmári Péter indián fuvolás és Környei Alice bábos garantálta, akik zenés mesét adtak elő az Aprótörpe indiánok Könyvhétre megjelenő új kötetéből, A vándor varázslóból.Színek, szirmok, szoknyák
Győri Borbála kreatív blogja
2013. április 24. -
Végre, végre itt a tavasz, itt vannak a színek, a virágok. Aki már éppen hiányolta, hogy kicsit komolyabb és tartósabb kézműveskedésről is szó essen, mint legutóbb, az most remélem elégedett lesz. A virágos ablakdísz és virágtündér készítése az eddigiekhez képest nagyobb rákészülést és több kelléket igényel, de az eredmény garantáltan tetszeni fog kicsiknek és nagyoknak egyaránt, és hosszú ideig a lakás kedves dísze lehet, és anyák napjára is nagyszerű ajándék.
Majd elrepülünk, lesülünk
Érik a nyár, szerk. Lovász Andrea, Cerkabella, 2013
2013. április 24. -
Nekem a Balaton a Riviéra, a nyári szünet meg a téliszalámis kenyér paradicsommal, kulcs a nyakban és az unalom. Akkoriban mintha nagyon kevés dolog történt volna. Nem táboroztunk meg tengereztünk nyakra főre, de magas szinten űztük a láblóbálás, semmittevés művészetét. A napsütés, meg hogy nem kell iskolába menni - így együtt: maga volt a szabadság. - Szombati Enikő ajánlója
Készíts mozit az Időfutárból!
videópályázat
2013. április 24. -
Filmőrültek, amatőrfilmesek, médiatanárok, lelkes osztályok figyelem! Most megmutathatjátok, mit tudtok, és szuper nyeremények várnak!
Régóta szeretnéd kipróbálni, hogy milyen lehet filmet készíteni?
Akkor most készíts kisfilmet, klipet!
Nem baj, ha nem hallgattad a rádióban az Időfutárt, a feladat anélkül is érthető lesz!
Használhatod akár a telefonod, vagy a fényképezőgéped is!
Csinálhatod saját magad egyedül, összeállhatsz barátaiddal, vagy akár az egész osztállyal, szuper nyeremények várnak!
Ha még nem múltál el 19 éves, akkor most tied a pálya!
Vidéken a helyzet változatlan
Pacskovszky Zsolt: Szabadesés, Tabu-sorozat, Móra, 2013.
2013. április 24. -
Szabadesés - nagyon jó cím. Pacskovszky Zsolt fordító, író első regényében semmi nem szabad. Semmi szabadság nincs ebben a nyomasztó kisvárosi közegben. Mindenkinek kötött szerepe és helye van a mikrotársadalomban: a részeg, a féltékeny, a csaló, az áruló, a vagány, a lázadó, a szexi tanárnő is mind előre megírt forgatókönyv sablonjai szerint mozognak.Fél pár zoknik és világvége
A harmadik pukipor
2013. április 24. -
Ti már olvastátok?
Könyvfesztiválos érdekességek
2013. április 22. -
Mi még nem nagyon tudtuk feldolgozni azt a rengeteg könyvet, amit a Könyvfesztiválon kézbe vettünk, megcsodáltunk abban a pár órában amikor nem a Pagony standjánál álltunk vagy Scherer Pétert hallgattuk vagy éppen Titi kis piros autójában kocsikáztattuk az ovisokat a Millenárison a harminc fokban.Nem mindennapi hősök
Képeskönyvek a Könyvfesztiválról, 2013
2013. április 19. -
Három könyvet emeltünk ki abból a sok-sok újdonságból, amit a Könyvfesztiválra hoztak a kiadók. Három kicsi képeskönyv a nagyobb óvodás, kisiskolás korosztálynak. Három nagyon különböző kötet: komoly, vidám, abszurd - szépséges, bohókás, bumfordi. Válogassatok, és jövő héten újabb újdonság-adaggal jelentkezünk!Kallantyú meséi
új mesekönyv a Pagonytól
2013. április 17. -
Rendhagyó könyvajánló következik egyenesen Szabó T. Anna költő tollából. Ő találta ki ugyanis a xinxist, aki a most megjelenő könyvünk főszerepelője.
"Ez az állat itt a xinxis,
ugye csinos? Pedig nincs is.
De ő nem tudja, hogy nincsen -
jön és ugrál a kilincsen!?"
Szezámos mini zsemlék, ahogy az aprótörpe indiánok is szeretnék
Péksütemény alaprecept
2013. április 17. -
"Ásító Felhő szájában összefutott a nyál, amikor eszébe jutott az ínycsiklandó makkpite, amit a tarisznyájukban cipeltek." Igen, az aprótörpe indiánok legkedvesebb csemegéje bizony a makkpite. Vrábel Kriszta makkpite helyett most valami hasonló finomásgot sütött nekünk. A receptben található péksütemény alaprecet alapján szinte bármit elkészíthettek, a gyerekek meg élvezik, ha gyúrhatnak-dagaszthatnak.