KÉZZEL RAJZOLT ÉLETRAJZOK

interjú Kasza Juliannával - Gévai Csilla blogja

2013. március 11. - Vera cimkék:

kjKasza Juliannával azért akartam feltétlen beszélgetni, mert nagyon megtetszett az egyik rajzolt madarának a tekintete. Lehet, hogy ez elsőre nem hangzik nagy dolognak, de elárulhatom: az. Mert lehet jól rajzolni, biztos technikával illusztrálni, de jó fazonú állatokat hiteles tekintettel megrajzolni: ez művészet. Miközben Julival beszélgettem, beugrott, hogy a gyerekkönyv-illusztrálás azért nagyon nehéz műfaj, mert egyszerre nagyon lazának és nagyon összeszedettnek kell lenned.


Csomótündér bemutató Bábszínházban!

Gimesi Dóra és Gyöngyösi Adrienn bemutatója

2013. március 7. - Hanna cimkék: PagonyTV 

Nagy szerencsénk van: van egy Gimesi Dóra nevű ifjú szerzőnk, aki olyan jól ír, hogy minden meséjét élvezet olvasni. Próbáljátok ki, nemrég jelent meg az első kötete, a Csomótündér! Még nagyobb szerencsénk van, hogy Dóra a Bábszínház dramaturgja, és ott őt igazán szeretik: ez abból is látszik, hogy kollegái a könyvének bemutatójára szuper kis bábos mesét rittyentettek a nyitó meséből.

Nézzétek meg videónkat a bemutatóról! És ha van időtök, utazzatok le Kecskemétre, ahol egy teljesen igazi darab készült a Csomótündérből a Ciróka Bábszínházban!


Mamazóna: Csinálj tavaszi ágacskát!

László Zsuzsi kreatív blogja

2013. március 7. - Pagony cimkék: kreatív 

aHa kinézek ma reggel az ablakon, még nem érzem, hogy itt a tavasz, de azért már leporoltuk a biciklit és a félcipőket, nem vagyunk hajlandóak téli kabátot venni, és több a piros a ruhánkon is. Szóval, akár akarja az időjárás, akár nem, itt a tavasz.  Ha netán még kinn függne valahol a karácsonyi szárított narancskarika és társaik, hát gyorsan takarítsuk el, és tegyünk ki tavaszi díszeket. Mint például ezt a szép tavaszi ágacskát!

Szuzi cica halfasírtos spagettije

2013. március 5. - Vera cimkék: Végtelen Spagetti 

halleadHa cica, akkor Szuzi, és persze kedvence a hal! Ismeritek már a könyvet a cicáról, aki haza akart menni? Akkor itt az ideje, hogy egy szuper és egyszerű halas recepttel kényeztessétek a családot! Hogy valaki nem szereti a halat?

Vrábel Kriszta családi főzős blogjában a jó recept mellett erre is találtok megoldást.

Éljen a halfasírtos Végtelen Spagetti!


Természetes kreativitás

Régi-új fajátékok érkeztek a boltba

2013. március 4. - Vera cimkék: játék Kő-papír-olló 

leadTetszenek ezek a fa építvények? Akkor nektek is lehet hasonló!

Mindig nagyon örülünk, ha új, és ráadásul nagyon klasz játék kerül be a Pagony kínálatába, ráadásul ezek a fa építőjátékok az egész családnak sok-sok kellemes percet jelentenek. Megunhatatlanok, jó őket kézbe venni, nagyon jó minőségűek, szerintem még a dédunokánk is ezzel fognak játszani!

Ismerjétek meg a VARIS játékokat, akik Lettországból érkeztek hozzánk.


Dobozóriások

könyvtári foglalkozás Gimesi Dóra: Tíz emelet boldogság című meséje alapján

2013. március 3. - Vera cimkék: Színes Kréta 

cstPár napja kereste meg a Pagonyt Németh Szilvia, a szegedi Rókusi Általános Iskola könyvtárosa, aki rögtön a megjelenése napján megvette Csomótündér című  kötetünket, és annyira tetszettek neki a mesék, hogy úgy gondolta, muszáj megosztania a gyerekekkel is. Így jött létre az itt olvasható könyvtári foglalkozás, ami rengeteg nagyon szellemes ötletet tartalmaz, ezért arra buzdítunk mindenkit, hogy bátran "lopja" el innen a feladatokat, hiszen, ahogy majd bővebben kiderül, remekül megismerhető belőle például Budapest is.


A bátorságpróba

interjú Bartos Erikával különleges könyve kapcsán

2013. február 28. - Vera

batorsagA bájos rajzok, a gyermeknyelven való leírása annak a nehéz útnak, mely a betegség felfedezésétől a gyógyulásig vezet, teljesen szakszerűek, ugyanakkor bátorítóak, biztatók s nagy segítséget jelentenek súlyosan beteg gyermekeinknek. Sok kérdésre kaphatnak így választ, olyanokra is, amiket megkérdezni sem mernek.” - nyilatkozta Dr. Schuler Dezső professzor, Széchenyi díjas gyermekonkológus, az Őrzők Alapítvány Elnöke Bartos Erika Bátorságpróba című könyvéről. Boltba ne keressétek, és ugyan azt kívánom, soha ne legyen rá szükségetek, mégis egyszer mindenkinek el kellene olvasnia, hogy megtudjuk, mi is az igazi bátorság.



Nem szabályos családok

Szívszerelem, Babazseb - a Csimota kiadó új könyveiről

2013. február 28. - Hanna cimkék: 5-8 8-12 12plusz családi 

kengA Csimota kiadó megint nem a könnyebbik végén fog neki egy témának. Ha már család, akkor nézzük meg, mitől tud nem működni. És amikor nem működik, akkor hogyan lehet megjavítani? A Szívszerelemben az apa lelép Csajszival, és a mama egyedül marad a gyerekekkel. A Babazsebben pedig egy kenguru házaspárnak nem lehet gyereke, és ezért vesznek össze - aztán sikerül örökbefogadni egy kicsi, magára maradt emberkölyköt, és megint minden kerekded lesz.
Két olyan téma, amely nem sokszor bukkan elő nálunk a gyerekkönyvekben. Hiánycikk. Pedig egyre nagyobb csoportot érint.
Természetesen mind a két könyvben a szokatlan téma mellett a megszokottól eltérő illusztrációkat találunk.

ALC

azaz Anna Laura Cantone, legkedvesebb olasz illusztrátorunk

2013. február 27. - Vera cimkék: illusztráció 

alcŐ itt Anna Laura Cantone, illetve AnnaLaura, mert így, egybe írja a keresztnevét. Tudod, ő a baglyos, meg a cicás könyvek rajzolója, és aki találkozott vele múlt héten, az személyesen is meggyőződhetett arról, hogy mindig mosolyog, mindig vidám, mindenkihez van egy jó szava, éééés pillanatok alatt olyan vicces állatokat varázsolt a papírra, hogy csak na! (Megfigyeltem, mindig a szemet rajzolja meg legelőször). Az olasz illusztrátor az idei Aranyvackor zsűritagjaként látogatott hozzánk, és most oldalunkon Kovács Eszti, a Pagony főszerkesztője segítségével még jobban megismerhetitek.

Történetek a fűszálak közül

Bartos Erikáról, a kicsinyítőművészről

2013. február 27. - Pagony cimkék: elemzés 0-3 3-6 

Sokféle meseíró tehetség nyilvánul meg a mai magyar gyermekirodalomban. Vannak különleges stílusművészek, akik a szinte szokványos mesei menetrendet is képesek szavaik, kifejezéseik, az egyedi fogalmazás színei által feledhetetlen olvasmányemlékké tenni. És vannak, akik nem bíznak mindent a nyelv teremtő képességére, viszont annál inkább számítanak a fantázia, valamely utánozhatatlan ötlet teljesítményeként előálló mese „talpraesettségére”. Nyilvánvalóan vannak, akik számára a mese a kreatív nevelés eszköze, szinte konkrét mozdulatokkal segítve a nevelő-szülő munkáját, és vannak mások, akik tartózkodnak a mesének ettől a praktikus alkalmazásától, mert számukra a történetnek elsősorban esztétikai, s így magáért való, alig magyarázható „üzenete” van. Vannak kedvesek és vannak fanyarak, vannak régebbi világok felé kacsintgatók és vannak korunk új hőseit és hősnőit megálmodó szerzők. Vannak, akik nagyszabású történetre vágynak, a bolhából is, úgymond, elefántot csinálnak, ha ez az elefánt elég szórakoztató. És vannak megrögzött kicsinyítők. - Tóth Ákos elemzése

Vacakolás nélkül nincs munka!

Kézzel rajzolt életrajzok - Rofusz Kinga

2013. február 25. - Hanna cimkék: interjú 5-8 

rRofusz Kinga az interjút szívesen csúsztatta volna tavaszra, mert épp úgy érzi: most a csapból is ő folyik. Bárcsak igaza lenne! Találkánkon nem volt nehéz egymásra hangolódnunk, bár életünkben először találkoztunk személyesen. Aki aznap vetett ránk egy pillantást a Szatyor bárban, meg lehetett győződve róla, hogy pasikról beszélgetünk, olyan hangosan kacarásztunk. De fiúk helyett talán azon nevettünk a legtöbbet, hogy egy jó kép elkészítése minden kínlódást és lemondást megér. - Gévai Csilla interjúja


Oldd meg Bogyó és Babócás kvízünket!

Bogyó és Babóca társasjátéka

2013. február 24. - Hanna cimkék: kreatív 

Az új Bogyó és Babóca könyv első meséjében, amelyet hamarosan kézbe vehettek, az öt bogárkislány hímes tojásokat fest a fiúknak. Miután megfestették a tojásokat, süteményt sütnek: ki-ki a saját otthonában. Az öt kislány: Babóca, Pihe, Ugri, Lili és Szellő. Mindegyikük kis házából kiválasztottunk egy-egy tárgyat. Megismered, hogy melyik kié? Ha igen, küldd be a megoldásodat (a neveket és a tárgyak nevét összepárosítva) a bogyoesbaboca@pagony.hu emailcímre február 26. éjfélig. Hátha éppen te nyered meg az új könyvet!

Társasjáték

Itt egy új Bogyó és Babóca mese!

2013. február 22. - Vera cimkék: olvasósarok Folyt. köv. 0-3 

bbtarsasHamarosan megjelenik a legújabb Bogyó és Babóca kötet, két nagyon izgalmas témával! Az egyikben minden bizonnyal ismerős helyzettel találkoztok: nehéz elviselni, hogy nem mindig egy valaki nyer a társasban! Hogy hogyan oldják meg ezt a kényes problémát Bartos Erika szereplői, most kiderül ebből a meséből! A könyvet meg csak várjátok, szép türelmesen...

A szépnél is szebbek

2013. február 21. - Vera cimkék: 3-6 5-8 

cstA 2013-as Aranyvackor pályázatra megint sok-sok tehetséges fiatal grafikus adta be munkáit. Olyanok, akik már jó ideje a pályán vannak, de még nincs saját könyvük, mint Radnóti Blanka vagy Ilyés Juli, olyanok, akik még széles körben nem ismertek, és most megismerheti őket a nagyközönség, mint Hanga Réka vagy Szolnoki-Szendrődi Judit. Reméljük, hogy most is sok új, igényesen illusztrált, élvezetes mesekönyv születik a pályázat nyomán, mint eddig oly sokszor: hiszen az Aranyvackor pályázatból nőtt ki a Volt egyszer egy, a Villámhajigáló Diabáz, a Zöldség Anna vagy éppen a Bumburi, hogy csak pár kedvencemet említsem.

Összegyűjtöttük a kedvenc művészi mesekönyveinket, válogassatok belőle.


Az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak

Kolozsi Angéla és Pap Kata pályaműve az Aranyvackorra

2013. február 20. - Vera cimkék: olvasósarok 

kgyAz idei Aranyvackor első három helyezettje mellett természetesen most is adtunk kiadói különdíjakat. A Pagonyban nehezen döntöttünk aközött az öt-hat mese között, amelyek mindannyiunknak nagyon tetszettek.Végül Kolozsi Angéla bábdramaturg, írónő meséjét választottuk, mert annyira megszerettük ezt a borostás angyalt, akit Körmöczi Györgynek hívtak.