Cikkek

"Már megint eltépted azt a drága fejlesztő füzetet, kisfiam, és miért firkálsz a terítőre?" - ugye mi is mondtunk már ilyesmit, mert bizony van egy időszak, amikor imádnak firkálni, tépkedni.

És az is bosszantó, ha nem szabályos az a vonal, és nem kerekedik az alma. Szerencsére fejlesztő-foglakoztató füzetből ma már hatalmas a választék, de ki hallott már olyanról, amit direkt kell széttépni?


Pár hónapja jelent meg két igazán nem szokványos, színes, interaktív, és figyelem, differenciált óvodaifejlesztésre is alkalmas kiadvány, ahol mindent lehet: firkálni, tépkedni, ragasztani és közben fejlődik a gyerek oly sokszor emlegetett finommotorikája, vagyis az írástanuláshoz megfelelő szintű kézmozgása. És a végén mégiscsak kerekedik az az alma.

A kötetek létrehozójával, Tótk-Kása Ottíliával beszélgettünk.

Itt a farsang, áll a bál, az ügyetlenebb anyukák pedig csak fogják a fejüket, ha a gyermek házi készítésű kisvakond jelmezt szeretne. Ha szerencséjük van, kisegíti őket a nagymama, vagy egy ügyes kezű barátnő. Ha pedig nincs, akkor marad a jelmezkölcsönző, a szintetikus ruhákkal, amiktől aztán szó szerint égnek fog állni a gyerek haja. De van egy jó hírem. Az alábbi telhetetlen hernyócska jelmez elkészítése pofonegyszerű, és ha nagyon nincs ínyünkre a varrás, nyugodtan ragaszthatunk is.

Ja, és ahogy azt már megszokhattátok, természetesen jórészt újrahasznosított anyagokból készül.

Egy színes, egy fekete-fehér, és pár vegyes, ez az eheti merítés.
A héten az egyik legérdekesebb kis játék a gyerekirodalom-blogon jelent meg, ahol klasszikus amerikai mesék hőseiből állt össze egy bélyegsorozat. A kérdések is jól hangozottak, a harmadik legkivált, hogy milyen magyar mesehősökből állítanánk össze sorozatot. Persze Vackor, Boribon, Annapeti mind benne voltak, Réber Árnikája, és még lehetne sorolni, szerintem Würtz Ádám se maradhat ki, de akkor rögtön annyi kortárs jut eszembe, aki lehetne, hogy az már túl sok is.

A. A. Milne Holnemvoltja egyszerre ironikus, sokrétű történet, reflexió a háborúra (1917-ben íródott), kora politikai törekvéseire (emancipáció) és hagyományos királylányos mese, ahol el kell nyerni a királylány kezét, meg kell menteni őt és boldog (dupla) lakodalom zárja a művet, valamint a királyság megfelezése. Egyszóval mindenki, aki megérdemli, felnő, és megtalálja a helyét és a boldogságát.

A finn, a svéd és a francia gyerekek után idén nyáron már az angolszász olvasók is kézbe vehetik Múminvölgy lakóinak recepteskönyvét. Sami Malila 150 finn receptből álló gyűjteményében minden megtalálható lesz, kezdve Múminmama szörpjétől, egészen Múminpapa köhögés és megfázás elleni fűszeres forralt boráig. De nekünk sincs okunk szomorkodni, hiszen számtalan "mesés" szakácskönyv elérhető már idehaza is.




Ha sütésről, főzésről van szó, a gyerekek többsége könnyen kapható egy kis kavargatásra, vagy sütikiszúrásra. Hogy aztán lisztből rögtönzött hóesés támadjon a konyhában, vagy a delikvensek füléről is csokoládé folyjon. Arról aztán nem is beszélve, hogy az alapanyag egy része a nagy kavargatás közben valahogy mindig a kis főszakácsok szájába vándorol. A másik eset, hogy úgy járunk, mint Haén Cica Zöldség Annával.

"Haén Cica tehát a konyhában kibontotta a kockamargarint, beletette egy tálba, adott hozzá hat evőkanál kristálycukrot, és egy fakanállal kezdte összenyomkodni, összekeverni a margarint és a cukrot. Zöldség Anna segítőkészen ajánlkozott, hogy majd ő azt megcsinálja. Hát tessék, adta a kezébe a fakanalat Haén Cica. Zöldség Anna beledöfte kétszer-háromszor a fakanalat a cukros margarinba, de aztán eszébe jutott, hogy mi lenne, ha ő most inkább rajzolna, és aközben azért majd időnként segítene." (részlet Szijj Ferenc: Zöldség Anna és a beszélő póniló című mesekönyvéből)

A Djeco játékokat nem lehet eltéveszteni, markáns színfoltot jelentenek a játékdömpingben. Művészi és minőségi kivitelezésükkel feldobják a hagyományos társasokat és kreatív játékokat, a puzzle-jaik kiemelkedőek és van pár extra aranyos saját társasuk is.




A Djeco francia játékgyár, Párizsban, a Notre Dame-tól nem messze tervezik a termékeiket. Jó ötven éve működik, a jelenlegi tulajdonos, Frederick Michal Davis mamája alapította, aki játékkereskedőként indult. Amikor a fia a kilencvenes években átvette az üzletet, azt a célt túzte ki maga elé, hogy saját elképzelései szerinti kreatív játékokat fog létrehozni a gyerekeknek. Az ötlet bevált, a Djeco rengeteg játékot gyárt és árul a világ országaibaan, építójátékoktól a puzzle-okon és húzogatós állatokon keresztül kifestőkig és társasokig.

Szülinapra autópályát varrtam egy kétévesnek. Azzal a megfontolással, hogy pálya mellé autó is dukál, vettem néhány szuper minijárgányt is. A dobozok viszont a nyakamon maradtak, úgyhogy muszáj volt velük kezdnem valamit. Kitűzőt már csináltam ezelőtt, de ennyire jól még sosem sikerült. A doboztenger meghozta az ihletet.



Olyannyira, hogy aztán hűtőmágnes gyártásba kezdtem, és addig-addig vágtam és ragasztottam, míg a zsáknyi szemét le nem apadt egy félmaroknyi vagdalékra. Remekül szórakoztam, és szerintem a végeredmény sem lett rossz.

A hét legjobb híre, hogy Takács Mari is blogot indított. Stílszerűen az íróasztalának képével nyitott, majd következtek részletek a művekből. Mint kiderült, Pécs szerencsés polgárai Takács Mari által tervezett bábokkal készült bábelőadásokat láthatnak. Ezek közül az egyik a Hófehérke. A Hófehérke, minden gyerek egyik kedvenc meséje, amit egyszerűen nem lehet normális kiadásban megkapni, csak a régi Disney felújított-lebutított változatában.


Nekünk van egy Győrffy Anna rajzolta diánk, aminek vizuális értéke, khm, khm, de túlságosan közel van és belém épült, és van az a bizonyos térbeli mesekönyv, amit Sándor Csilla is megmutatott, és ami ronggyá szakadt. Valahogy kimaradt a Pagony klasszikusokból is (Csipkerózsika, Jancsi és Juliska, Piroska és a farkas). Egyszóval nálunk Hófehérke csak fejből megy, de milyen boldogok lennénk egy Takács Mari-féle verzióval! Mert a blogon szereplő törpék több, mint ígéretesek.

A Kalligráf Kiadó gondozásában, Bánfalvi Gábor fordításában most jelent meg először ez az amerikai meseklasszikus, a Curios George, a Kíváncsi Gyurka. A kötetet Hans Augusto Rey rajzolta és feleségével, Margaret Reyjel együtt írták. Reyek Hamburgból származtak, de a háború elől Párizsból, csomagjukban a Kíváncsi Gyurka kéziratával, Spanyolországon át Brazíliába majd Amerikába menekültek. A Kíváncsi Gyurkának hét kötete jelent még meg Rey életében, de számos rajzfilm, egy nagyjátékfilm és újabb epizódok is napvilágot láttak, miközben az eredeti történeteket is folyamatosan újra kiadják.

A Koinónia gyerekkönyv-kínálatára érdemes odafigyelni. Míg olyan klasszikusok is vannak köztük, mint Hervay Gizella Kobakja, Kovács András Ferenc Víg toprtyána, addig új gyerekkönyvszerzőket is megismertetnek velünk és ugyancsak adnak az illusztárció minőségére (hogy csak Keszeg Ágnest és M. Tóth Gézát említsem).

Karácsony után rendszerint elborítanak minket a feleslegessé vált csomagolóanyagok. Bár a családomban igyekszünk erre is odafigyelni, és már nem is csomagoljuk be az ajándékokat, ha csak nem muszáj, azért előfordul néha, hogy a legjobb szándék mellett is becsúszik némi gyári műanyag. Amit aztán hónapokig, évekig pakolászom egyik dobozból a másikba, míg rá nem jövök hogy mit is lehet vele kezdeni.

2008-ban született egy játékos ötlet Tokióban, a Magyar Nagykövetségen: mi lenne, ha szerveznénk egy kiállítást a japán-magyar Jubileumi év alkalmából? Az ötlet valósággá vált – s bár Magyarországról semmiféle hivatalos segítség nem érkezett, ottani és itthoni barátaink összehozták a Magyar Karácsony Marék Veronikával című kiállítást november 28-ára.


Mi – férjem meg én - december 3-án érkeztünk oda. A Kodomo no Shiro bejárata fel volt díszítve a magyar zászlóval és a figuráimmal. Hogy mi az a Kodomono Shiro? Azt jelenti, hogy Gyerekek Tornya. Később mesélek róla.

Rég volt már rám meseregény olyan hatással, mint Timothée de Fombelle Tóbiás-könyve. Több szempontból is az elevenembe talált. Rögtön sikerült lenyűgöznie a zseniális történetvezetéssel, felpiszkálnia bennem a szociológust, hogy aztán adjon egy kicsit az öko-, és szociális érzékenységemnek is. A végső csapást pedig sikerült a fordítónak, Pacskovszky Zsoltnak bevinnie, kinek munkáját azóta már az IBBY is jutalmazta. Ráadásul, Timothée de Fombelle nem átallott úgy befejezni az első kötetet, hogy az azóta eltelt egy évben sem bírtam kiverni a fejemből a záró képsort, és ugrásra készen vártam a második részt, csak hogy minél előbb lecsaphassak rá.

A múlt héten kicsit elfogott az érzés, hogy akárhová nézek, mindenhol arról olvasok, hogy a gyerek- és ifjúsági irodalmat nem karolja fel kellőképpen a kultúrpolitika, és ennek messzeható következményei vannak, lesznek. A Kossuth Rádióban meghallgathattuk Sándor Csillát, a Csodaceruza főszerkesztőjét, aki a folyóirat életben tartásának nehézségei mellett arról is beszélt, hogy külföldön mennyire hangsúlyos része a gyerekek olvasásra nevelésének a kortárs gyerekirodalom népszerűsitése és ismertetése.

Volt már 2009-es toplista, de én azt is fejben szoktam tartani, hogy milyen könyvekre kell odafigyelnem az új évben. Mi az, amiből folyóiratban vagy blogon olvastam, láttam részletet, amiról valami információmorzsa megütötte a fülemet vagy esetleg hírlevélben olvastam róla. A felfokozott várakozás után többnyire még nagyobb öröm végre-valahára kézbe venni a könyvet, meg aztán tájékozódási pontok nélkül könnyű elveszni a rengetegben.