Bogyó és Babóca épít

Bartos Erika

Bogyó és Babóca épít

A szerző illusztrációival

Bolti ár: 1650 Ft
Neked: 1403 Ft
Elérhetőség: rendelhető,
Várható szállítási idő: 1-3 nap
Pozsonyi Pagony Kft, 2010
48 oldal
, 210x150 mm, Kemény borító  

Bogyó és Babóca most mindkét mesében épít. Az elsőben dinnyehéjon jutnak el Homokszigetre, ahol természetesen homokvárat építenek és megismerkednek Hubával, a homokbogárral. A második mesében építőkockákból építik meg a legmagasabb várat.

Ezt a könyvet 2-5 éves gyerekek számára ajánljuk.

A szerzőről

Bartos Erika három gyermek édesanyja, és emellett a népszerű Bogyó és Babóca, illetve Anna, Peti és Gegrő sorozat szerzője, illusztrátora. Talán nyugodtan mondhatjuk, hogy kevés gyerek van, aki nem az ő könyvein nő fel. Egyszerű figurái és a gyerekek mindennapjait ábrázoló meséi sok segítséget nyújtanak a hétköznapokban a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt.

Mennyire nőtt hozzád, és milyen a viszonyod az Anna és Peti, illetve a Bogyó és Babóca sorozattal?

Az Anna és Peti történetekkel nincsen nehéz dolgom, a könyv magától íródik, hiszen valódi, megtörtént eseményekről írok-rajzolok. Időközben megszületett harmadik kisbabánk is, így a folytatás már az Anna, Peti és Gergő címet viseli.

A Babóca meséket éppen az ellenkező okból szeretem. Nem köti meg a kezemet a valóság, nem szól bele Anna, Peti és Gergő, hogy Anya, ez nem is így volt! Ebben a sorozatban bármilyen kedves ötlet előfordulhat, itt a szereplők nem változnak, nem nőnek meg. A kis erdei baráti közösség nagyon közel áll a szívemhez, minden egyes szereplőt felruháztam saját jellemmel, és mindig ennek megfelelően viselkedek a sorozatban.

Mostanában új dolgokat is készítettél, például a Fényképes könyv, vagy a szeptemberrel kezdődő Naptár, minek köszönhető ez?

Szeretek új dolgokba belevágni. Szerintem most nagy örömet okozhat a kicsiknek ez a naptár, hiszen színező is van benne. A gyerekek minden nap egy ábrát színezhetnek ki, így kicsit könnyebb megérteni az idő múlását. A fényképes könyv ötletét fiam, Peti adta. Azáltal, hogy kisebb korában minden könyvet úgy kellett neki mesélni, mintha a főszereplő ő maga, Peti volna, Így aztán azt gondoltam, biztosan örülne egy könyvnek, amibe beletesszük a fényképét, és valóban ő lesz a főszereplő.

A fotók alapján, amelyeket a honlapodon www.bartoserika.hu láttam, nagyon ügyelsz arra, hogy a lakásotok otthonos, gyerek centrikus legyen, és egy csomó mindent Te készítettél; ami engem nagyon izgat, hogy mennyi időt vett igénybe például a maciház, és hogy csináltad?

A maciházat Anna lányom ötödik születésnapjára készítettem. Öt maci lakja, szülők és három kismaci, akárcsak a mi családunk. Minden részletét magam készítettem, kivéve a macikat, akik bolti macik. Anna már 9 éves, de még most is szívesen játszik vele, barátnőivel. Nagyon szeretek ilyesmivel foglalkozni, kézműveskedni, formába önteni a kreatív ötleteimet. Persze általában a gyerekeknek készítek valamit, de sok örömem lelem a lakás szépítésében is. Éveken át számtalan cikket írtam-rajzoltam lakberendező újságoknak is.

Talán nem sokan tudják, hogy az építész karon végeztél, mennyire érzed, hogy ez visszaköszön a gyerekkönyveidben, illetve foglalkozol-e még az építészettel?

Igen, foglalkozom még építészettel, keveset. Férjem is építész, úgyhogy nem esem ki a szakmából. Nagyon szeretem az eredeti szakmámat, sok örömet adott nekem. Statikus mérnökként végeztem, bár mindig inkább az építészet művészi oldala vonzott. Az Egyetemen is leginkább az építészettörténetet, építészeti grafikát kedveltem. A könyveimben mindig hatalmas örömmel időzöm egy-egy épületrajzon. Az új Anna és Peti könyvben például megrajzoltam az Országházat és Budapest számos nevezetes épületét, ez igazi csemege volt nekem. Elkészítettem a Bogyó és Babóca honlapot is www.bogyoesbaboca.com, most dolgozom az Anna és Peti honlapon is, ami nemsokára működésbe lép www.annaespeti.hu.

Az utóbbi években írok a nagyobbacska korosztálynak is. Ahogyan nőnek a gyerekeim, én is változom, kicsit velük együtt növök. Ezért kezdtem el, főként Anna lányom ihletésére nagyobbaknak is írni. Ezeket a könyveket aquarell technikával illusztrálom. Ezt a műfajt még csak kóstolgatom, rengeteget kell még tanulnom, de nagyon szeretem ezeket a könyveket is.

A szerző más könyvei

  • Bogyó és Babóca ünnepel
    Bartos Erika
    Pozsonyi Pagony Kft
    Neked: 1403 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1650 Ft
    Megérkezett a tizedik Bogyó és Babóca könyv! Sün Soma is tíz éves lett. A süni születésnapját és a Százlábú látogatását is meg kell ünnepelni!
  • Zénó a Zorix bolygón
    Bartos Erika
    Alexandra Kiadó
    Neked: 1699 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1999 Ft
    Vegyél részt te is Zénó kalandjaiba és fedezd fel a Zorix bolygó titkait!
  • Anna és Peti - Irány az óvoda!
    Bartos Erika
    Alexandra Kiadó
    Neked: 2549 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2999 Ft
    Ebben a mesekönyvben tizenhárom bájos, valós mesét olvashatnak a gyerekek. Olyan meséket, amik velük is megtörténhetne - oltást kapnak, bábszínházba mennek, kirándulnak, vagy felköszöntik Anyát Anyák napján.
  • Bogyó és Babóca társasjátéka
    Bartos Erika
    Pozsonyi Pagony Kft
    Neked: 1488 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1750 Ft
    Az első mesében Babóca és barátnői tojást festenek. Adódik egy kis bonyodalom, de végül a fiúk tojást is kapnak és jól is laknak. A második mesében Bogyó és Pihe társasozik, de Bogyó nem akar veszíteni. A barátai kedvessége segít neki megtanulni nyerni...
  • Csodasakk
    Bartos Erika
    Alexandra Kiadó
    Neked: 2159 Ft (-20%)
    Bolti ár: 2699 Ft
    Egy kis szigeten hat leány után megszületik a család első fiúgyermeke. A szülők öröme határtalan, az édesapa megtanítja Benjámint kedvenc játékára, a sakkra...
  • Anna, Peti és Gergő - Megmondalak
    Bartos Erika
    Alexandra Kiadó
    Neked: 2549 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2999 Ft
    "Időnként minden madzagon támad egy kis gubanc. És minden családban támad egy kis gubanc. Vagy egy nagyobb. Vagy egy közepes. Pedig kezdetben a legtöbb madzag egyenes. És a legtöbb család tagjai szeretik egymást. Rejtély, honnan jön mégis a gubanc..."
  • Zsákbamacska - Versek óvodásoknak
    Bartos Erika
    Alexandra Kiadó
    Neked: 1444 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1699 Ft
    Bartos Erika pontosan tudja, mi érdekli az egészen piciket és az óvodásokat! Most - a sok mesekötet után - versbe foglalta mindazt, ami a számukra lényeges: a kukásautótól a szilvásgombócig, a betegségtől a hisztiig, mindent.
  • Bogyó és Babóca süteményei
    Bartos Erika
    Pozsonyi Pagony Kft
    Neked: 1403 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1650 Ft
    A Bogyó és Babóca sorozatnak ebben a részében sütemények körül forognak az események: először a kis barátok áfonyáslepényt sütnek, ami nem megy minden veszekedés nélkül, majd a mézeskalácsnak kél rejtélyesen lába.
  • Játszik a baba
    Bartos Erika
    Alexandra Kiadó
    Neked: 849 Ft (-15%)
    Bolti ár: 999 Ft
    Színes, vidám kiadvány kicsiknek - a játék öröméről.
  • Bogyó és Babóca - Mese az elveszett nyusziról
    Bartos Erika
    Pozsonyi Pagony Kft
    Neked: 2457 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2890 Ft
    Bogyó, Babóca és barátaik léghajózni indulnak ebben a különleges bábkönyvben. Babóca kedvenc lila nyuszija kipottyan a léghajóból! Hiába keresi az egész erdő a nyuszit égen, földön, víz alatt, sehol sem találják.
Bartos Erika összes könyve...

A sorozatról

  • Bogyó és Babóca
    Bartos Erika
    Pozsonyi Pagony Kft
    Neked: 1403 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1650 Ft
    Hahó, jó hírt mondok! Két új lényecske kopogtat az ajtón: Bogyó, a csigafiú, és Babóca, a katicalány. Engedjük be őket a gyerekszobába - s fogadjunk, mindjárt kedvencekké is válnak.
  • Bogyó és Babóca karácsonya
    Bartos Erika
    Pozsonyi Pagony Kft
    Neked: 1403 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1650 Ft
    A mostani két történet az izgalmas télapóvárás és a karácsonyi ajándékozás körül forog. Bogyó, aki alig várja a nagyszakállú télapót, még a csizmáját is fényesre pucolja, ám az túl kicsinek bizonyul, ezért a télapó a másik ablakba teszi az ajándékát...
  • Bogyó és Babóca a levegőben
    Bartos Erika
    Pozsonyi Pagony Kft
    Neked: 1403 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1650 Ft
    Hogyan kerül Bogyó és Babóca a levegőbe? Megtudhatjátok a katicakislány és a csigafiú legújabb meséiből! Az első részben papírsárkány repíti el őket - a másodikban boszorkányok seprűjére ülnek fel. De vajon tényleg vannak boszorkányok? Ti mit gondoltok?
  • Bogyó és Babóca az óvodában
    Bartos Erika
    Pozsonyi Pagony Kft
    Neked: 1403 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1650 Ft
    Két újabb Bogyó és Babóca mese, ahol a történet az óvoda körül forog, valamint egy virágbogárka is elveszik. Kibékülnek-e a fiúk és a lányok, és mit akarhat a nagy, piros pók?
  • Bogyó és Babóca világot lát
    Bartos Erika
    Pozsonyi Pagony Kft
    Neked: 1403 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1650 Ft
    Bogyó és Babóca izgalmas utazásra indulnak: az első mesében kis hajójukkal egészen a tengerig, a második mesében pedig űrhajóval egy messzi bolygóra jutnak el. Vajon kik élnek ezen a titokzatos bolygón? Miért gondolják barátainkról, hogy tolvajok?
  • Bogyó és Babóca beteg
    Bartos Erika
    Pozsonyi Pagony Kft
    Neked: 1403 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1650 Ft
    Az első mesében Bogyónak, a kis csigának nagyon fáj a füle, ki kell hívni Bagolydoktort! A második történet pedig egy új erdőlakóról, a kis dongólányról szól. Ennek különösen Baltazár, a méhecske örül...
  • Bogyó és Babóca zenél
    Bartos Erika
    Pozsonyi Pagony Kft
    Neked: 1403 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1650 Ft
    Az első történetben szegény Tücsöknek összetörik a hegedűje. Bogyó és Babóca gondoskodik róla, hogy ne maradjon sem a Tücsök, sem a többi állat hangszer és zeneszó nélkül. A második mese pedig egy igazi téli történet.
  • Bogyó és Babóca rokonai
    Bartos Erika
    Pozsonyi Pagony Kft
    Neked: 1403 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1650 Ft
    Sárga a szárnya, sárga a ruhája, hét fekete pöttye van. Hogy ki ő? Ő Kata, Babóca távoli katica-rokona. Egy kis szigeten él, és nagyon sok mindenben hasonlít Babócára. Ezek után persze Bogyó sem akar rokon nélkül maradni...
  • Bogyó és Babóca a jégen
    Bartos Erika
    Pozsonyi Pagony Kft
    Neked: 1403 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1650 Ft
    Hová tűntek Mókus Regő elveszett mogyorói? Pedig így ősszel és főleg télen nagy szüksége lesz rá... És hogy tanul meg Vendel korcsolyázni? A sorozat kilencedik részében csupa őszi-téli kalanddal találkozunk.
  • Bogyó és Babóca a Varázsszigeten - kifestő
    Bartos Erika
    Pozsonyi Pagony Kft
    Neked: 468 Ft (-15%)
    Bolti ár: 550 Ft
    Ha vidám színekkel egészíted ki ezt a színezőt, egy saját Bogyó és Babóca meséd lehet!

Cikkek

Könyvhét 2010 – Pagony módra (a szerkesztő jegyzetei)

2010. június 3. - Eszti cimkék: esszé jó könyv ismertető 

Hadd büszkélkedjünk egy kicsit: soha ennyi könyvünk nem jelent még meg Könyvhétre! Hét új könyvünk van, s ha hozzászámoljuk a szintén nem túl régen megjelent könyvfesztiváliakat is, bizton állíthatjuk: ilyen évünk nem volt még.

Lássuk akkor sorban, mik is ezek...
(7 hozzászólás)