Három házaspár 2001-ben nem talált a gyerekeinek megfelelő kortárs mesekönyvet. Mi sem egyszerűbb: alapítottak egy boltot, majd egy könyvkiadót. Hát, annyira talán még sem volt egyszerű... de valamitől működött. A jó szövegektől és képektől, meg a sok munkától, amit mindenki beletett. A tulajdonosok nagy nehezen választottak a sok-sok kedvenc közül egy-egy könyvet, amit a legfontosabbnak, legkedvesebbnek tartanak.

Amikor kicsi voltam, a Boribon volt a kedvenc meséskönyvem, és Annipanni a kedvenc mesehősöm. (Most már tudom, sokan voltunk ezzel így...hány dedikálást ültem végig Veronikával, hányszor hallottam ezt a mondatot: „ez a könyv volt a kedvencem!”) Nekem csak egy Boribonom volt (pedig igazán rengeteg mesekönyvem volt...), nevezetesen a Jó éjszakát Annipanni. Ennek viszont minden képe és minden mondata belém vésődött, leginkább az, ahogy kiflit esznek szamócával (a Pagonyos-verzióban már a kifli után eszik a szamócát, Veronika kérésére. Kár, olyan jó volt úgy! De a szerző szava szent, a szerkesztő csak javasol...). Vagy ahogy abban a furcsa, hegyes papucsban alszik a kiscica...