A feldolgozásokkal rendszerint hadilábon állok. Ritkán érzem úgy, hogy lenne létjogosultságuk. Elavult történet nincs, legfeljebb a kor, a karakterek tűnhetnek idegennek. Dehát ezért is vannak a történetek, hogy közelebb hozzanak az olvasóhoz egy másik, talán épp egy letűnt világot. A nyelv változik ugyan, de vagy már akkora a távolság, hogy épp az eredeti, vagy valamelyik régebbi szövegváltozat kibogarászásában, a mostanival való összevetésben rejlik a dolog kuriózuma, vagy még van annyira modern a szöveg, hogy ne vessen fel alapvető értelmezési problémákat. Ebben az esetben viszont nem látom értelmét az átiratnak. Hoffmann Diótörője például minden gond nélkül olvasható, és még nem is annyira életidegen. Ennek ellenére, igazi rajongója mégiscsak Horváth Viktor átiratának lettem.