Donászy Magda

Donászy Magda 1911. március 15-én született Szombathelyen. Ott is érettségizett a kereskedelmi iskolában. Már ebben az időben megmutatkozott a költői tehetsége, számos iskolai és országos versenyt nyert meg, az iskolai önképző körnek meghatározó tagja volt. Érettségi után Salgótarjánban édesapja kereskedésének a könyvelését végezte. 1935-ben ment férjhez, házasságukból négy gyermek született. 1942-től Kolozsvárott éltek, ahol jelentős szerepet vállalt a magyar kulturális életben. Ebben az időben kezdett gyerekeinek verseket, meséket írni, amelyek később csak az írósztal fiókjába kerültek. Itt jelentek meg erdélyi újságokban először a versei nyomtatásban, igaz, hogy titokban, nehogy szégyent hozzon a családra.
A háború után a család Budapestre költözött, ahol először került kapcsolatba kiadókkal. Első könyve a Jelmezbál az óvodában a Móra kiadó gondozásában jelent meg. Gyereknevelési, pedagógiai ismeretszerzési céllal a Hungarotex óvodában vállalt óvónői állást, ami jelentős segítséget adott a gyerekversek témáihoz. Szintén ennek a gyakorlatnak köszönhető, hogy éveken keresztül a Magyar Rádió „óvodások műsorának” szerzője volt. Az 1960-as évektől kezdve termékeny munkássága számos megjelent könyv formájában mutatkozott meg. Hosszú éveken át szoros kapcsolatban állt a Minerva kiadóval, szó szerint az egyedüli kiadója volt. Itt jelent meg az azóta is nagy sikernek örvendő Arany ÁBC, amely egy könyvvásáron aranyérmet kapott, valamint folytatásaként az Állatos ÁBC.
Ezeken kívül számos nagysikerű könyve jelent meg a Minerva gondozásában, A mókus és a szarka, Makkos, Csóri, Hosszúláb, Zsóka óvodája, Zsóka új óvodában, Madaras karácsonyfa,valamint több leporelló is. Az 1970-es évektől a Móra kiadógondozásában is számos nagy sikerű könyve jelent meg, Táltosmackó, Csálé Kati,Csere-bere Csóri.
Könyveit több nyelvre lefordították, többek között német, angol, francia, finn nyelvekre. Ezek a fordítások a Corvina kiadó gondozásában jelentek meg, több kiadást is megéltek.
A Magyar Rádióval sem szakadt meg a kapcsolat, gyermekszínjátékokat és gyermekoperákat írt (A kiskakas gyémánt fél krajcárja, Az aranyszőrű bárány).
Szoros kapcsolatot tartott fenn a tankönyvkiadóval, és az oktatási minisztérium pedagógusaival a magyar gyerekek színvonalas oktatásának érdekében. Számos versét megzenésítették, amiben nagy segítségére volt Kodály Zoltánnal több alkalommal tartott egyeztetés, a vers és zene összehangolásában. Idős korára egészsége erősen megromlott, napi életviteléhez is már állandó segítségre volt szüksége. Nagyon szeretette a szigligeti alkotóházat, több művét ott írta.
1988. július 13-án hunyt el, Budapesten.
Könyveit többször kiadták, jelenleg a Holnap Kiadó gondozásában jelennek meg.
-
Holnap KiadóNeked: 1955 Ft (-15%)Bolti ár: 2300 FtA Cinkeház hangulatos, kedves olvasmány az óvodásoknak és kisiskolásoknak, s talán nosztalgia a Donászy Magda-verseken felnőtt szülőknek. A kötetet Reich Károly szép rajzai illusztrálják.
-
Holnap KiadóNeked: 2125 Ft (-15%)Bolti ár: 2500 FtDonászy Magda új verseskötete is. Az elsősorban kisiskolás és az óvodából éppen kilépő gyermekekhez szóló, igényes, érthető, megható líra könnyedén átlendít az óvodából iskolába való váltás, illetve a két intézménybe való beilleszkedés nehézségein.
-
Holnap KiadóNeked: 1785 Ft (-15%)Bolti ár: 2100 FtCsálé Kati barátaival -Hó Kató, Hobóc- már megismerkedhettünk a Madaras karácsonyfa és a Táltosmackó című könyvekben is. Ez a mesecsokor azonban nem egy szeletét mutatja be az életnek, hanem teljességében ragadja meg azt.
-
Holnap KiadóNeked: 1680 Ft (-20%)Bolti ár: 2100 FtA kisiskolásoknak szóló elbeszélésfüzér majd száz évet repít vissza az időben: egy hajdanvolt, megejtően szép gyermekkor epizódjai elevenednek fel.
-
Holnap KiadóNeked: 1785 Ft (-15%)Bolti ár: 2100 FtA kötet Donászy Magda válogatott karácsonyi gyermekverseit, meséit tartalmazza Reich Károly illusztrációival.
-
Holnap KiadóNeked: 1615 Ft (-15%)Bolti ár: 1900 FtDonászy Magda versei Reich Károly illusztrációival.
-
Holnap KiadóNeked: 2125 Ft (-15%)Bolti ár: 2500 FtDonászy Magda nagyszerű ábécés verseskötetét Reich Károly rajzai teszik élvezetessé a legkisebbek számára.
-
Holnap KiadóNeked: 2125 Ft (-15%)Bolti ár: 2500 FtDonászy Magda ÁLLATOS ABC-jét nem csak a most olvasni tanuló kisiskolásoknak ajánljuk, hanem kisebbeknek is. A könyvet Reich Károly kedves, színes rajzai illusztrálják.
-
General-Press KiadóNeked: 1530 Ft (-15%)Bolti ár: 1800 Ft"Mackó bácsi odújában szokatlanul nagy a csend. Téli-módi alvásra készülődnek odabent. Frici, a kis kölyökmackó, már egy hete elaludt. Mackó néni két tüskével beszögezte a kaput." - kezdődik a mese.








