Cikkek - Egy focista naplójából

A jó regény szórakoztat. Az is jó, amelyiknek nem ez a célja, hanem mondani akar. Valami eredetit, mélyet, nem közhelyeket, mint a Coelho-regények. Persze szórakoztathat és mély mondanivalót is közölhet egyszerre, de legalább az egyiket tegye. Akár taníthat is, nem bánom, nem fogom úgy érezni, hogy ezzel lenézne, csak ne kioktatón, dedós módon. (Azt tényleg csak zárójelben jegyzem meg, mert természetes, hogy a jó regény másik alapfeltétele, hogy az ötlet, a nyelv, a különböző tartalmi, formai, stilisztikai eszközök igazi irodalmi értékkel bírjanak. Az írás is egy szakma, aki művelni akarja, annak érdemes tanulnia, gyakorolnia, azután esetleg belátnia, hogy nem neki való.)

Talán itt abba is hagyhatnám, de kétértelmű és igazságtalan lennék.

A szerzőben ugyanis megvan az akarat és az igyekezet mindenre, a szórakoztatásra, arra is, hogy mondjon valamit.

Lazításként elmesélem az egyszerű kis sztorit, mielőtt befejezném a kritikát.

Bivalyoson a serdülő Dinyó és barátai gyakran fociznak a templomkertben. Megérkezik az új lelkész, akiről kiderül, hogy nem csak nagyszerű ember, de kiváló focista és a pedagógiai érzéke is kitűnő, így hamarosan összehoz egy kis gyerekcsapatot, testi és lelki edzést tart nekik. Minden téren villámgyorsan fejlődnek a fiúk, meg is nyerik a kupát, a könyv végén pedig már csak úgy zeng a templom a bivalyosi serdülőcsapat közös imájától. Közben egy kis szerelmi szál fűszerezi még a cselekményt.

Folytatva a kritikát, értem, hogy a könyv tanítani akar. Jó dolgokra, függetlenül attól, hogy vallásosak vagyunk-e. Örök értékeket szeretne közvetíteni. És a jó szándék fontos, becsülendő, de önmagában borzasztóan kevés. Ez egy regény szeretne lenni, ahhoz pedig igazi történet, igazi konfliktusok, kidolgozott cselekmény és jellemek kellenek, nem pedig sematikus figurák közhelyszótárral a kezükben. Arról nem is beszélve, hogy a magasztosnak szánt gondolatok súlyát jelentősen visszarántja a vissza-visszatérő magyarkodás és komcsizás.

De a legkínosabb perceket az okozza az olvasónak, amikor kénytelen ilyen szavakat olvasni, mint kajcsi, külivel, spori, befelé szabi, tizi stb.

A regény szerzője egy labdarúgással foglalkozó szakember, gyerekcsapat edzője. Ha én fiatal lennék, lejárnék focizni a haverokkal az iskolaudvarra, mindenképpen hasznos lenne a könyv. Rengeteget tanulnék belőle a sportág technikai, taktikai elemeiből.

A regény legerősebb oldala ez a focielméleti és -gyakorlati szaktudás, meg persze a jó szándék. A többi, sajnos, feledhető.