Gyerekkönyvek minden mennyiségben - Bologna 2010
2010. március 31.
1963 óta minden év tavaszán megrendezik Bolognában a Nemzetközi Gyerekkönyvkiállítást és Vásárt, 2006 óta pedig – amikor is Magyarország volt a díszvendég - mi, azaz a Pagony szerkesztői is rendszeres látógatói vagyunk a vásárnak.
Hogy milyen is Bologna? Elsőre befogadhatatlanul és bejárhatatlanul nagy (20.000 négyzetméteren terül el, több mint 1300 kiállítóval, a világ minden tájáról) - gyerekkönyvek minden mennyiségben. Amikor először jártunk ott, csak kapkodtuk a fejünket, és nem győztünk betelni a látvánnyal - ennyi gyerekkönyvet, ráadásul ennyi szép gyerekkönyvet még sohasem láttunk. Most, mikor elmúlt az újdonság varázsa, és az első bolognai látogatásunk óta eltelt 5 év, mi is józanabbul tudunk ítélkezni, jobban sikerül megfogalmaznunk, mennyiben mások a külföldi könyvek, mint a mi könyveink, jobban látjuk, hogy van-e, lehet-e átjárás a magyar gyerekirodalom és a külföldi gyerekirodalom között – hiszen a cél kiadóként éppen ez lenne: megismertetni a külföldi könyveket itthon, és a magyarokat külföldön.
A sommás vélemény a világ gyerekkönyv-terméséről még mindig az, hogy nagyon sok magas színvonalú könyvet láthatunk, és hogy a gyerekkönyvek többségében az illusztráció dominál. Külföldön az illusztráció szerepe még mindig fontosabbnak tűnik, mint itthon - ugyanakkor közel nem látom a szakadékot áthidalhatatlannak, sőt, egyáltalán nem is látok szakadékot. 2006-ban még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a mi könyveink valaha is úgy nézzenek ki, mint a francia képeskönyvek - most pedig, ha valaki elment a magyar stand előtt (több magyar kiadó közösen állított ki), meggyőződhetett róla, hogy Takács Mari, Szegedi Katalin vagy éppen Kun Fruzsina könyvei bárhol a világon megállnák a helyüket. Persze, az lassan és nehezen változik (és talán nem is baj), hogy nálunk még mindig a szövegen van a hangsúly, és az illusztráció "csak" illusztráció - míg egy francia könyv esetében ez sokszor fordítva van, a kép a lényeg, és a szöveg a kíséret.
Azt továbbra is igaz, hogy a franciákat senki sem tudja felülmúlni, ami az illlusztrációk változatosságát, merészségét, sokféleségét illeti - náluk a képeskönyv-gyártás szinte önálló művészeti ággá nőtte ki magát, amire még az olasz illusztrátorok is irigykedve tekintenek - pedig ők sem panaszkodhatnak...
Mégis, egyértelműen úgy éreztük, itthon is elindult valami, a mi könyveink is szebbek, bátrabbak, sokfélébbek, mint akár csak öt évvel ezelőtt.
Sajnos, ez a közeledés konkrét magyar sikerekkel még kevéssé támasztható alá - néha szinte reménytelenül nehéznek érezzük azt, hogy felkeltsük a külföldi kiadók érdeklődését - de ami késik, nem múlik, mindnyájan tisztában vagyunk vele, hogy ez lassú folyamat. A magyar gyerekkönyvkiadás az utóbbi évtizedekben nem volt benne a nemzetközi vérkeringésben - de minden esélyünk megvan arra, hogy az elkövetkező évtizedekben bekerüljön.
És hogy mi történik még Bolognában? Egy-egy ilyen vásár alkalmával természetesen sok-sok rangos díjat is kiosztanak, több kiállítást rendeznek, és minden évben van egy díszvendég ország, aki saját gyerekkönyvkiadását és illusztrátorait mutathatja be - ebben a megtisztelő lehetőségben részesültünk mi 2006-ban, idén pedig közvetlen szomszédunk, Szlovákia.
Le a kalappal Szlovákia előtt, nagyon erős volt a jelenlétük, nemcsak a vásáron, de egész Bolognában "ott voltak", szlovák kiállítások, szlovák színházi esték és egyéb szlovák kulturális események voltak városszerte - nemcsak könyveikre és művészetükre, de országukra is felhívták a figyelmet. Ebben biztosan jobbak voltak nálunk - noha a könyvtermésük vagy a kiállításuk nem volt több vagy jobb, mint a mienké. Dusán Kállay nevét azért feltétlenül érdemes megjegyezni...
Az idei vásár erősen fókuszált az olaszok egyik leghíresebb és itthon is jól ismert szerzőjére, Gianni Rodarira (én is imádom!) - Rodari 90 éve született, 30 éve halt meg, és 40 éve kapta meg az Andersen-díjat. (Az Andersen-díj az IBBY által adományozott, tulajdonképpen az egyik legrangosabb nemzetközi gyerekirodalmi díj, jó lenne, ha itthon is jobban figyelnénk rá – az Animus kiadónak például van egy Andersen díjas szerzők sorozata). Úgyhogy nemcsak sok-sok Rodari-könyvet láthattunk, de egy illusztrációs kiállítást is rendeztek Rodari tiszteletére - itt jobbnál jobb képeket lehetett látni!
Szerintem jobbakat, mint a minden évben megrendezett "nagykiállításon", ahol minden magára valamit is adó fiatal illusztrátor szeretne szerepelni, a világ minden tájáról küldik a képeiket, Magyarországról is (a rangos nemzetközi zsűri általában be is válogat 3-4 magyart, idén is.) Ennek a kiállításnak a képei nem könyvillusztrációk, és talán ez is a bajom velük - én pont azt szeretem Bolognában (Bologna alatt most egyszerűen a nemzetközi gyerekkönyvkiadást értve), hogy hogyan születik kép és szöveg és tipográfias egységéből egy teljesen egyedi új tárgy, a könyv. Egy illusztrátornak könyvben gondolkodni teljesen más jellegű feladat (ezt kiadóként is látom), mint egyszerűen csak képet készíteni. (Fordítva inkább működhet a dolog, egy-egy képeskönyv képanyagából nyugodtan készülhet képkiállítás, mert úgy is megállják a helyüket.)
És természetesen minden évben kiosztják a Bolognai Vásár különdíjait (Bologna Ragazzi Award), négy kategóriában választanak nyertes könyvet - az idei díjazottak sajnos nem igazán dobogtatták meg a szívemet, nem éreztem azt, hogy ezt mennyire jó lenne ezeket kiadni magyarul - az előző években ennél sokkal egyedibb, különlegesebb könyveket láthattunk. De azért persze ezek a könyvek is szépek, Hanna már írt róluk kicsit részletesebben.
És a végére maradnak a személyes kedvencek, akik viszont évek óta változatlanok: ők a cseh-amerikai Peter Sis, a taiwani Jimmy Liao, a francia Rebecca Dautremer.
Bolognában tehát üzletek köttetnek, könyvjogokat, filmjogokat adnak-vesznek; bemutatkozási lehetőséget kap sok-sok illusztrátor, szerző, kiadó és ország; számtalan előadáson, beszélgetésen vehetünk részt - mégis, a legfontosabb, hogy mi, a gyerekkönyves szakma, azaz kiadók, szerzők, illusztrátorok Európából, Amerikából, Ázsiából találkozhatunk egymással.
És hogy mindez a világ egyik legkellemesebb, legélhetőbb és legjobb konyhájú városában történik meg velünk, az igazán csak hab a tortán.
(Kovács Eszti)
Bologna más szemmel
A könyves és egyben gyerekes portálokon mindenki a Bolognai Gyerekkönyvvásárról beszél, nem csoda, hiszen az ott látható könyv mennyiség, szépség, különlegesség és nem is olyan nagy különlegesség minden gyerekkönyvesben megmozdít valamit.
Idén kivételesen nem a Pagony jóvoltából mentem, hanem az ICE nevű olasz intézet szervezésében. Magyarországról a Pagonyon kívül még a Móra szerepelt a meghívottak között. Az ICE (Olasz Külkereskedelmi Intézet) az olasz külügyminisztériumnak egy alintézete, ami kifejezetten nemzetközi vásárokon szervez találkozókat olasz és külföldi cégek között. A szervezés kicsit olaszosra sikeredett, annak jó és rossz oldalával együtt. A meghívás szűk egy hónappal a vásár előtt érkezett, azt hogy kikkel fogok találkozni az utolsó héten kaptam meg, nem lehetett tudni, hogy a találkozó az adott kiadónál lesz-e vagy ők jönnek el az ICE standjára, de amúgy olaszosan végülis mindig minden megoldódott. Körülbelül 20-an voltunk meghívottak, legalább 15 országból, és mindenkinek napi 3-4 tárgyalása volt.
Hogy ezekből végül kisül-e valami, majd meglátjuk, de az mindenképpen érdekes, hogy létezik egy ilyen olasz szervezet, ami pénzt és szervezési időt nem spórolva igyekszik előmozdítani az olasz külkereskedelmet.
A vásár idei díszvendége Szlovákia volt. A díszvendégség egyik lényege abban áll, hogy az adott ország illusztrátoraiból kiállítást szervez, felvonultatva az általa legjobbnak tartott képeket a kezdetektől napjainkig. Sok hasonlóságot fedeztem fel a mi történetünkkel: az 50-es évekből szerepelt sok illusztrátor, aztán a 70-es évekből, aztán pedig nagy csönd, és végül a maiak, akik nem rosszak, de a magyar illusztrátorok messze túlszárnyalják őket.
A díszvendégséget viszont nagyon nagyvonalúan hálálták meg a szlovákok. A díszvacsorára egy nagy és jóhírű olasz vendéglőt béreltek ki (a teljes ICE delegációt meghívták), ahol hagyományosan minden este dzsesszt játszanak, hát most elhoztak két szlovák dzsessz zenészt, akik nagyon jók voltak. A vacsora különlegessége volt, hogy az antipasta és pasta után egyenesen a sztrapacska következett.
A vásárról általános élményként leginkább azt mondanám el, hogy az elején említett mennyiség és szépség ellenére idén nem éreztem, hogy annyira elképeszt, mint az előző években. Nem tudom, hogy mi lehet ennek az oka, talán, hogy már nem először voltam, talán hogy idén tényleg nem volt annyira különleges a felhozatal, vagy talán, és ennek örülnék a legjobban, a magyar könyvek is lassacskán eljutnak szépségben és minőségben a nyugati könyvek színvonalára.
Mindenesetre Bolognában lenni és gyerekkönyveket nézegetni nagyon jó!
(Demény Eszter)
A bolognai könyvfesztiválról még itt olvashattok bővebben...
A sommás vélemény a világ gyerekkönyv-terméséről még mindig az, hogy nagyon sok magas színvonalú könyvet láthatunk, és hogy a gyerekkönyvek többségében az illusztráció dominál. Külföldön az illusztráció szerepe még mindig fontosabbnak tűnik, mint itthon - ugyanakkor közel nem látom a szakadékot áthidalhatatlannak, sőt, egyáltalán nem is látok szakadékot. 2006-ban még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a mi könyveink valaha is úgy nézzenek ki, mint a francia képeskönyvek - most pedig, ha valaki elment a magyar stand előtt (több magyar kiadó közösen állított ki), meggyőződhetett róla, hogy Takács Mari, Szegedi Katalin vagy éppen Kun Fruzsina könyvei bárhol a világon megállnák a helyüket. Persze, az lassan és nehezen változik (és talán nem is baj), hogy nálunk még mindig a szövegen van a hangsúly, és az illusztráció "csak" illusztráció - míg egy francia könyv esetében ez sokszor fordítva van, a kép a lényeg, és a szöveg a kíséret.
Azt továbbra is igaz, hogy a franciákat senki sem tudja felülmúlni, ami az illlusztrációk változatosságát, merészségét, sokféleségét illeti - náluk a képeskönyv-gyártás szinte önálló művészeti ággá nőtte ki magát, amire még az olasz illusztrátorok is irigykedve tekintenek - pedig ők sem panaszkodhatnak...
Mégis, egyértelműen úgy éreztük, itthon is elindult valami, a mi könyveink is szebbek, bátrabbak, sokfélébbek, mint akár csak öt évvel ezelőtt.
Sajnos, ez a közeledés konkrét magyar sikerekkel még kevéssé támasztható alá - néha szinte reménytelenül nehéznek érezzük azt, hogy felkeltsük a külföldi kiadók érdeklődését - de ami késik, nem múlik, mindnyájan tisztában vagyunk vele, hogy ez lassú folyamat. A magyar gyerekkönyvkiadás az utóbbi évtizedekben nem volt benne a nemzetközi vérkeringésben - de minden esélyünk megvan arra, hogy az elkövetkező évtizedekben bekerüljön.
És hogy mi történik még Bolognában? Egy-egy ilyen vásár alkalmával természetesen sok-sok rangos díjat is kiosztanak, több kiállítást rendeznek, és minden évben van egy díszvendég ország, aki saját gyerekkönyvkiadását és illusztrátorait mutathatja be - ebben a megtisztelő lehetőségben részesültünk mi 2006-ban, idén pedig közvetlen szomszédunk, Szlovákia.
Le a kalappal Szlovákia előtt, nagyon erős volt a jelenlétük, nemcsak a vásáron, de egész Bolognában "ott voltak", szlovák kiállítások, szlovák színházi esték és egyéb szlovák kulturális események voltak városszerte - nemcsak könyveikre és művészetükre, de országukra is felhívták a figyelmet. Ebben biztosan jobbak voltak nálunk - noha a könyvtermésük vagy a kiállításuk nem volt több vagy jobb, mint a mienké. Dusán Kállay nevét azért feltétlenül érdemes megjegyezni...
Az idei vásár erősen fókuszált az olaszok egyik leghíresebb és itthon is jól ismert szerzőjére, Gianni Rodarira (én is imádom!) - Rodari 90 éve született, 30 éve halt meg, és 40 éve kapta meg az Andersen-díjat. (Az Andersen-díj az IBBY által adományozott, tulajdonképpen az egyik legrangosabb nemzetközi gyerekirodalmi díj, jó lenne, ha itthon is jobban figyelnénk rá – az Animus kiadónak például van egy Andersen díjas szerzők sorozata). Úgyhogy nemcsak sok-sok Rodari-könyvet láthattunk, de egy illusztrációs kiállítást is rendeztek Rodari tiszteletére - itt jobbnál jobb képeket lehetett látni!
Szerintem jobbakat, mint a minden évben megrendezett "nagykiállításon", ahol minden magára valamit is adó fiatal illusztrátor szeretne szerepelni, a világ minden tájáról küldik a képeiket, Magyarországról is (a rangos nemzetközi zsűri általában be is válogat 3-4 magyart, idén is.) Ennek a kiállításnak a képei nem könyvillusztrációk, és talán ez is a bajom velük - én pont azt szeretem Bolognában (Bologna alatt most egyszerűen a nemzetközi gyerekkönyvkiadást értve), hogy hogyan születik kép és szöveg és tipográfias egységéből egy teljesen egyedi új tárgy, a könyv. Egy illusztrátornak könyvben gondolkodni teljesen más jellegű feladat (ezt kiadóként is látom), mint egyszerűen csak képet készíteni. (Fordítva inkább működhet a dolog, egy-egy képeskönyv képanyagából nyugodtan készülhet képkiállítás, mert úgy is megállják a helyüket.)
És természetesen minden évben kiosztják a Bolognai Vásár különdíjait (Bologna Ragazzi Award), négy kategóriában választanak nyertes könyvet - az idei díjazottak sajnos nem igazán dobogtatták meg a szívemet, nem éreztem azt, hogy ezt mennyire jó lenne ezeket kiadni magyarul - az előző években ennél sokkal egyedibb, különlegesebb könyveket láthattunk. De azért persze ezek a könyvek is szépek, Hanna már írt róluk kicsit részletesebben.
És a végére maradnak a személyes kedvencek, akik viszont évek óta változatlanok: ők a cseh-amerikai Peter Sis, a taiwani Jimmy Liao, a francia Rebecca Dautremer.
Bolognában tehát üzletek köttetnek, könyvjogokat, filmjogokat adnak-vesznek; bemutatkozási lehetőséget kap sok-sok illusztrátor, szerző, kiadó és ország; számtalan előadáson, beszélgetésen vehetünk részt - mégis, a legfontosabb, hogy mi, a gyerekkönyves szakma, azaz kiadók, szerzők, illusztrátorok Európából, Amerikából, Ázsiából találkozhatunk egymással.
És hogy mindez a világ egyik legkellemesebb, legélhetőbb és legjobb konyhájú városában történik meg velünk, az igazán csak hab a tortán.
(Kovács Eszti)
Bologna más szemmel
A könyves és egyben gyerekes portálokon mindenki a Bolognai Gyerekkönyvvásárról beszél, nem csoda, hiszen az ott látható könyv mennyiség, szépség, különlegesség és nem is olyan nagy különlegesség minden gyerekkönyvesben megmozdít valamit.
Idén kivételesen nem a Pagony jóvoltából mentem, hanem az ICE nevű olasz intézet szervezésében. Magyarországról a Pagonyon kívül még a Móra szerepelt a meghívottak között. Az ICE (Olasz Külkereskedelmi Intézet) az olasz külügyminisztériumnak egy alintézete, ami kifejezetten nemzetközi vásárokon szervez találkozókat olasz és külföldi cégek között. A szervezés kicsit olaszosra sikeredett, annak jó és rossz oldalával együtt. A meghívás szűk egy hónappal a vásár előtt érkezett, azt hogy kikkel fogok találkozni az utolsó héten kaptam meg, nem lehetett tudni, hogy a találkozó az adott kiadónál lesz-e vagy ők jönnek el az ICE standjára, de amúgy olaszosan végülis mindig minden megoldódott. Körülbelül 20-an voltunk meghívottak, legalább 15 országból, és mindenkinek napi 3-4 tárgyalása volt.
Hogy ezekből végül kisül-e valami, majd meglátjuk, de az mindenképpen érdekes, hogy létezik egy ilyen olasz szervezet, ami pénzt és szervezési időt nem spórolva igyekszik előmozdítani az olasz külkereskedelmet.
A vásár idei díszvendége Szlovákia volt. A díszvendégség egyik lényege abban áll, hogy az adott ország illusztrátoraiból kiállítást szervez, felvonultatva az általa legjobbnak tartott képeket a kezdetektől napjainkig. Sok hasonlóságot fedeztem fel a mi történetünkkel: az 50-es évekből szerepelt sok illusztrátor, aztán a 70-es évekből, aztán pedig nagy csönd, és végül a maiak, akik nem rosszak, de a magyar illusztrátorok messze túlszárnyalják őket.
A díszvendégséget viszont nagyon nagyvonalúan hálálták meg a szlovákok. A díszvacsorára egy nagy és jóhírű olasz vendéglőt béreltek ki (a teljes ICE delegációt meghívták), ahol hagyományosan minden este dzsesszt játszanak, hát most elhoztak két szlovák dzsessz zenészt, akik nagyon jók voltak. A vacsora különlegessége volt, hogy az antipasta és pasta után egyenesen a sztrapacska következett.
A vásárról általános élményként leginkább azt mondanám el, hogy az elején említett mennyiség és szépség ellenére idén nem éreztem, hogy annyira elképeszt, mint az előző években. Nem tudom, hogy mi lehet ennek az oka, talán, hogy már nem először voltam, talán hogy idén tényleg nem volt annyira különleges a felhozatal, vagy talán, és ennek örülnék a legjobban, a magyar könyvek is lassacskán eljutnak szépségben és minőségben a nyugati könyvek színvonalára.
Mindenesetre Bolognában lenni és gyerekkönyveket nézegetni nagyon jó!
(Demény Eszter)
A bolognai könyvfesztiválról még itt olvashattok bővebben...
Mondd el a véleményed!