A csíkos pizsamás fiú
A család tehát elköltözik a tábor mellé, és megpróbálnak úgy élni, hogy nem vesznek tudomást a mellettük zajló eseményekről. Csakhogy Bruno egyrészt magányos, másrészt buzog benne a felfedezési vágy, így nem csoda, hogy előbb-utóbb eltalál a szögesdrót kerítéshez, és ott találkozik Smuellal, a csíkos pizsamás fiúval, aki a másik oldalon lakik. A köztük szövődő barátság egészen más jellegű, mint amilyet Bruno eddig tapasztalt: ugyanis, mivel nem tudnak együtt játszani, ezért egész nap csak beszélgetnek, mégis sokkal közelebb kerül hozzá ez a fiú, mint eddig bármelyik barátja. Aztán egy napon Bruno átbújik a kerítés alatt, hogy megnézze, hol is él a barátja, és segítsen megkeresni Smuel apukáját, aki pár napja nyomtalanul elűnt. Néhány órás hasztalan keresés után a gyerekeket beterelik egy menetbe, és a gázkamrába vezénylik őket.
Smuel és Bruno barátságában két teljesen ellentétes világ találkozik. De nem csak abban ellentétesek, hogy az egyikőjük zsidó és a másik nem, hanem az egyik az üldözött, a másik szorosan a hatalomhoz tartozik, az egyik éhezik, a másik hírből sem ismeri az éhséget. Mégis nagyon sok mindenben hasonlítanak, úgy találják meg egymással a hangot, ahogy korábban senkivel sem. Mind a ketten magányosak, mind a kettőjüket kizökkentették az életükből, így mind a ketten tudnak adni valamit a másiknak. Tehát a barátságukban nem osztódnak le a szerepek a kiszolgáltatott és a segítő fél szerepére, hanem kölcsönös igény, kölcsönös egymásra utaltság köti össze őket. A barátságuk kiállja a bátorság, az árulás, a megbocsátás próbáját, végső soron egymást nevelik fel egy olyan társadalomban, ahol a felnőttek nem törődnek velük.
A könyv elkerüli a lehető legnagyobb buktatót: az auschwitzi giccset. A holocaustot nem mint valami bús történetet mutatja be, sokkal inkább az abszurditását ragadja meg, az érthetetlenségét és értelmetlenségét. Ahogyan egy gyerek láthatja a maga tiszta, előítéletektől mentes ártatlanságával. Nem kívülről és nem is belülről közelíti meg a dolgot, hanem mind a két oldalról egyszerre. Nyilvánvaló, hogy beszélni kell erről a témáról. Fontos, hogy gondolkodhasson róla a gyerek, hogy ne történelmi eseményként fogja fel, hanem valami olyanként, amivel azért kell mindig újra és újra foglalkozni, hogy semmi hasonló ne fordulhasson elő soha többé. A könyv nem bagatellizál, de nem is borzaszt el: finoman, tisztán írja le a felfoghatatlant.
Nagyon bátor a könyv vége, az, hogy a szerző meg meri ölni mind a két főhősét. De szükségszerű: egyszerűen nem lehetne máshogyan befejezni ezt a történetet. Minden más befejezés hamis lenne, szépelgő, éppen a lényegről, a dolog súlyosságáról venné el a figyelmet. Ez ugyanis nem mese, itt valóban meg lehetett halni, és fontos ezt tudatosítani, ha érdemben akarunk beszélni a témáról. De azt is tudatosítani kell, hogy a rendszer szükségképpen visszaüt (ebben az esetben Bruno apjára), mert ilyen dolgokat nem lehet lazán, büntetlenül megtenni.
A legszebb az ebben a befejezésben, hogy Bruno egyáltalán nem akar hős lenni. Ő csak követi azt, amit a barátság diktál: amit egy ember tesz a másik emberért.
- kisgubanc2010-07-21 14:36:25A filmből megrázó film készült, melyet éppen mostanában játszik az HBO.
RSS