Bálint Ágnes

Az elmúlt évtizedek egyik legnevesebb magyar meseírója, a televíziós gyerekszórakoztatás egyik legismertebb alkotója, szerkesztője, dramaturgja. Nemzedékek nőttek fel Mazsolán, a kismalacon, Kukori és Kotkoda párosán, vagy Frakkon és a kényes macskákon, de neki köszönhetjük úgy a Futrinka utcát, mint a tévémaci ötletét is. Első meseregénye 1936-ban jelent meg, Magyar Úriasszonyok nevű folyóirat mellékletében a Fanni, a modern tündér címmel, az utolsó pedig 2000-ben jelent meg. 1989-ben halt meg férje, ezek után visszavonultan élt, letette a tollat. Mesesorozatait majd minden európai országban és a világ számos más országában is vetítették, töretlen sikerrel és népszerűséggel.
-
Móra KiadóNeked: 1992 Ft (-20%)Bolti ár: 2490 FtKukori és Kopasznyakú igazi jó cimborák, akik mindig számíthatnak egymásra. Főleg, ha kerülni kell a munkát. A két vásott kakas együtt indul mustot lopni, tilosban vadászni, közösen írnak dalt, sőt még rablótámadásba is belekeverednek.
-
Móra KiadóNeked: 1592 Ft (-20%)Bolti ár: 1990 FtSzilvi és Tatuska olyan jól megértik egymást, hogy csuda!" - mondogatja mindig Szilvi édesanyja. A kislány és nagyapja között valóban különleges a kapcsolat.
-
Móra KiadóNeked: 792 Ft (-20%)Bolti ár: 990 FtRégi nagy kedvenceink lapozóban! Színes, mesés képeskönyv lapozó a legkisebbeknek.
-
Móra KiadóNeked: 1522 Ft (-15%)Bolti ár: 1790 FtEmmike és népes családja a külvárosi Gőzmozdony utcai lakásból költözött a lakótelepre, ahol végre nem kell többé lavórban mosakodni, jut hely a gyerekeknek és a játékoknak, csak éppen a nagyszülők, a papagáj, a kutya és a jóleső felfordulás hiányzik.
-
Móra KiadóNeked: 1607 Ft (-15%)Bolti ár: 1890 FtA boltok ajtaja fölött lógó cégérek élete néha mozgalmasabb, mint hinnénk. A tarka dolmányos, hiú fahuszár belepottyan egy tócsába, és leázik róla a festék.
-
Holnap KiadóNeked: 3515 Ft (-5%)Bolti ár: 3700 FtA jól ismert mesét most már meg is hallgathatod!
-
Móra KiadóNeked: 1992 Ft (-20%)Bolti ár: 2490 Ft
-
Móra KiadóNeked: 1912 Ft (-20%)Bolti ár: 2390 FtMi újság a Futrinka utcában? Gyertek, nézzünk be, régi ismerősök laknak itt: Morzsa kutya és Egerentyűék, Sün Sámuel, a Csőr című újság főszerkesztője és munkatársai, Liba Leontin és Kuvik Kelemen.
-
Frakk - Macskabál [DVD]Select '86Neked: 1131 Ft (-5%)Bolti ár: 1190 FtA Frakk, a macskák réme egy magyar animációs filmsorozat, melynek forgatókönyvét Bálint Ágnes írta.
-
Frakk - Kolbászkiállítás [DVD]Select '86Neked: 1131 Ft (-5%)Bolti ár: 1190 FtFrakk legújabb kalandjai! Epizódok: Kis kacsa fürdik, Csónaktúra, Egy cica, két cica..., Oh, az édes otthon, Rézlakodalom, Kolbászkiállítás, Régiségek, Hol vadász, hol juhász, A kiskutya pizsamája, Az irigy kutya karácsonya, Gyere, kiskutyám!









