Czigány Zoltán

"A zene és az irodalom, rádió- és televízióműsorok közegében nőttem föl." Rendezőasszisztensként kezdi pályafutását, 1990-ben rendezi első dokumentumfilmjét. A film és televízió berkeiben maradt, miközben irodalmi írásai is megjelentek, több esszé és prózakötet szerzője. Több Kamera Hngária és egyéb díjakat is kapott dokumentumfilmjeiért. Két gyermek édesapja, a nekik mesélt történetekből jelent meg első gyerekkönyve, Csoda és Kósza címmel, 2007-ben.
Első könyved a Csoda és Kósza? Hogyan jött a meseírás?
Első mesekönyvem - négy prózakötetem jelent meg eddig -, de most ez a
legfontosabb. Természetesen és váratlanul jött. Természetesen, ahogy természetes, hogy az ember eljut abba a helyzetbe, hogy mesélni kezd a gyerekének. Váratlan volt viszont, hogy ebből a kisfiam ötletére könyv szülessen. Mert az esténként rögtönzött meséket, melyeket még nővérének kezdtem mesélni egy valós helyszínen élő, két kitalált lóról, Csodalóról és Kószálóról, fiam egyszercsak kazettára kezdte venni, abból a praktikus okból, hogy többet szerette volna hallani őket, mint ahányszor én az ágya mellé kerültem esténként. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egy novellás kötetem címlapjára az ő rajza került, tehát látta, az otthon elvégzett munkából lehet igazi könyv. Ezért aztán sok-sok unszolása után, a hangfelvételek alapján elkezdtük leírni a meséket. Ebben a könyvben a hét legjobb történet olvasható.
Ennyire jó a Lovakkal való viszonyod, hogy mesét írsz róluk?
A lovakkal való viszonyomat én is szeretném tisztán látni. Annyi bizonyos, hogy erős ez a kötődés, talán még egyre erősödik is, hiszen lovagolni alig tanultam, és sosem akartam sportlovas lenni, mégis ma már szinte családszervező erő lett a ló - mindenestül: versennyel, sántasággal, fáslizással, mosással és erdőn át való vágtázással együtt. Mindkét gyerekem lovagol, ráadásul - és egészen véletlenül - abban a lovardában, ahol dédapjuk is lovagolt katonatiszt korában. Nyilvánvaló tény, hogy könnyű megszerettetni a gyerekekkel a lovakat. De miért? Miért fogadja bizalmába egy 20-30 kilós kisgyerek az 500-600 kilós lovat? Ez az a titok, amire nem lehet egy rövid beszélgetésben válaszolni. Talán egy mesekönyvben igen.
-
Pozsonyi Pagony KftNeked: 2253 Ft (-15%)Bolti ár: 2650 FtItt a harmadik kötet, amelyben megint megdobogtathatja az olvasók szívét Csoda és Kósza nyolc patájának hangja. A legújabb, mégis a legrégebbi történeteket tartalmazza.
-
EMI Zenei Kft.Neked: 4655 Ft (-5%)Bolti ár: 4900 FtCzigány Zoltán ismert tévés, többszörös Kamera Hungária díjas dokumentumfilmes és díjazott meseíró. 2007-ben Csoda és Kósza című könyve kapta az IBBY Év Gyerekkönyve díját. Most dupla CD-n jelenik meg a történet, Scherer Péter előadásában.
-
Pozsonyi Pagony KftNeked: 2287 Ft (-15%)Bolti ár: 2690 FtCsoda és Kósza nem pihen a babérjain, azaz a szalmán, sőt, egyre többet utaznak. Ebben a részben eljutnak Velencébe, Pekingbe, Santorinire, Párizsba és Mogyoródra, Kósza pedig még a sivatagba és az Északi-sarkkörre is.
-
Pozsonyi Pagony KftNeked: 2338 Ft (-15%)Bolti ár: 2750 FtLetehetetlenül vicces meseregény két lökött lóról - Csodáról, aki egyébként csodaokos, és Kószáról, aki kevésbé okos, ám annál több galibát tud okozni, és a lovak fantasztikus kalandjairól, hol Gödöllőn, hol a Közlekedési Múzeumban, hol a Marson.




