Cikkek - Jó érzés

Mióta tudtad, hogy mi az, ami foglalkoztat, mióta rajzolsz?

Horváth Mónika: A kérdésedre azt a szokványosnak mondható választ tudom adni, hogy kicsi korom óta. Imádtam a könyveket, az egyik kedvenc helyem a könyvtár volt télen-nyáron, és bár nem tudtam még megfogalmazni, mit is szeretnék, csak álmodozva nézegettem a könyvekben az illusztrációkat. Annyit tudtam, hogy rajzolni szeretnék, és még valamit, amit akkor még nem tudtam, hogy mi lehet, de most már érzem, hogy a varrás, a Mankák, és az egyéb kreatív dolgaim elég szépen kezdik lefedni ezt a valamit.

Komoly blogger-aktivitásod is van: saját blogodon, a Vattacukorhajú lányon beszámolsz illusztrátori munkád fejlődéséről, eseményeiről. A Manka egy brand oldala: táskákat és babákat varrsz, tervezel és értékesítesz, de a Gyermekkönyvszerzők és Illusztrátorok egyesületének blogját is kezelheted, s a Vajaspánkó közösségének is tagja vagy. Mit jelent számodra az internetes aktivitás? Szereted? Használod? Hiszel benne? Mi a viszonyod ehhez?

Horváth Mónika: Imádom az intenetet, és azt a fajta szabadságot, amit nyújt. Hogy arra használhatjuk, amire akarjuk. Persze ez nagy felelősség is, a Vattacukorhajú lányt például tényleg illusztrációs blognak szánom, és csak ritkán írok olyasmiről, ami nem tartozik ehhez. Éppen most tartok a 300. bejegyzésnél, és ez pont a Pagony kirakatról szól. Sok dolgot csinálok egyszerre, így mostanában sajnos kevés idő jut az általad említetteket akár csak látogatni is, régen volt olyan időszakom, hogy éjjel-nappal blogokat bújtam, ma már örülök, ha a sajátomra jut időm, és nem maradok le fontos dolgokról a barátaimén. A legnagyobb szívfájdalmam pedig ezzel kapcsolatban az, hogy nem tudok kellőképpen reagálni a kedves kommentekre, úgy elrohannak a napok. És ha már itt tartunk, meg kell említenem azt a rengeteg pozitív visszajelzést, amik szintén emailben, kommentben, üzenetben kapok, ezúton is köszönöm mindenkinek!

Mikor kezdtél Mankával foglalkozni, s hogyan vált azzá, ami ma?

Horváth Mónika: Most lesz három éve, hogy húsvétkor kaptam egy kis varrógépet a szüleimtől. Ezzel teljesen megváltoztatták az életem, egyik napról a másikra elkezdtem varrni, és egy évvel később megszületett a Manka figurája is. Ő egy svéd illusztrációs pályázatra készült kislányfigurámból lépett ki a térbe, és azóta a Manka könyvvel kipróbáltam azt is, milyen, ha újra két dimenzóba helyezem. A Manka figurájánál tehát összekapcsolódik a varrás és az illusztráció, de azóta is átjárok egyikből a másikba, ha a feladat engedi. Ez a legizgalmasabb a számomra. A Mankából tehát létezik textilbaba, gyerekeknek való táska, könyv, de a kör bővülni fog, mert nagyon sok ötletem van még.

Március 30-án, azaz ma nyílik az Illusztrátor Pajtások Nyúlpajtások kiállítása. Te is tagja vagy a 'keretnek', rajzaid, munkáig láthatóak a kiállításon. Mi is az illusztrátor pajtások, hányan vagytok, mik a terveitek?

Horváth Mónika: Az Illusztrátor Pajtások egy laza, egymást segítő kezdeményezés a facebook-on, ami tökéletes felületnek bizonyult erre (is). Most éppen 66 tagunk van. Nagyrészt információt áramoltatunk, ötletelünk, pályázatokat osztunk meg egymással, de a többiek munkamódszereiről is szívesen olvasunk. Egy idő óta pedig egy-egy képpel közös kiállításokat szervezünk, egyre több a program, most éppen nekem is nehéz lépést tartani a szuperül pörgő pajtikkal.

A Vilma levese két mesét tartalmaz Beatrix Delarue-től. Hogyan találkoztál Vilma meséivel és mi ragadott bennük magával? Mennyi idő alatt készültek el a mesékhez a képek?

Horváth Mónika: A Projet 7 nevű francia kezdeményezés kapcsán találtunk egymásra Béatrix-szal. Ez egy olyan, évről évre szerveződő projekt (ez volt a hetedik), ahol írók és illusztrátorok találhatnak egymásra - természetesen az interneten. Akkor még csak a leveses mesét olvastam tőle, melynek eredeti francia címe : La soupe au pistou, vagyis pesztóleves - ez nagyjából a mi zöldséglevesünknek felelhet meg. Egyértelműen az fogott meg benne, hogy itt nagy lehetőség van az álmodozásra, és én ezt imádom. A hétköznapokba beleszőtt álmokat, a nem túl elrugaszkodott, mégis kissé furcsa dolgokat. Az átjárást a realitás és a képzelet között. Könnyed, és légies mesék Béatrix meséi gyönyörű képekkel, lágy ritmusokkal.

Beatrix francia nyelven ír. Milyen nyelven beszéltetek a munka során, s a közvetítő nyelv hogyan befolyásolta a közös munkátokat? Miben volt nehéz és miben volt könnyebb?

Horváth Mónika: Franciául levelezünk, ez egy jó alkalom arra, hogy igencsak megkopott nyelvtudásomat fejlesszem. Bár a kapcsolatunkat nagy mértékben támogatja a google fordító.  De a nyelvi akadályok nem igazán befolyásolták a közös munkát, mert Béatrix teljesen szabad kezet adott nekem, miután az első néhány kép elkészült, nagyon tetszett neki minden - és ez szárnyakat tud adni egy illusztrátornak. A szöveg fordítását Finy Petrának köszönhetjük, és részt vett még a munkában Kovács Eszter és Győri Hanna is.

Ismered Vilma újabb történeteit is?

Horváth Mónika: Még nem, de remélem, hamarosan születnek újak.

Te tervezted a Pagony téli kirakata után a tavaszi kirakatot is. Mire kellett odafigyelned a munka során, s milyen meglepetések értek?

Horváth Mónika: A téli Pagony kirakat volt az első olyan kirakat, ahol igazán nagy felületen kellett megoldani a dekorációt, így az az alkalom volt az igazi mély vízbe ugrás. Nagy mézeskalácsokat varrtam sötétbarna filcből, és színes fagolyókkal, szalagokkal díszítettem. A tavaszinál  nagy, párnaszerű, duci madarakat készítettem, és egy óriási virágot. A tanulság pedig mindkét esetben az: bármennyire is nagynak tűnik egy-egy figura a kis varrógépem alatt, vagy a Pagonyba való szállítás közben a bkv-n, mindig kiderül, hogy lehetnének még nagyobbak. De elégedett vagyok velük nagyon, és ez jó érzés!