Pontosan pöttyös
Különféle Pöttyösökről, három könyv kapcsán
2011. március 16. -
A pöttyös könyvekről úgy tartják, kiskamasz lányoknak szóló érzelmes, néha építő mondanivalóval is kiegészülő hétköznapi történetek. Gyakran hallottam már, hogy a Pöttyös sorozat a fiatal lányok ponyvája. Lányoknak szól, persze, hogy érzelmes, és átlagemberek problémáival foglalkozik, persze, hogy hétköznapiak a történetek. Fiataloknak szól, persze, hogy egyszerű a könyvek nyelvezete. Ez jól is van így. Mégis szeretném árnyalni a képet. – Turai Juli három Pöttyös könyvet olvasott újra, hogy utánajárjon, milyen is ez a könyvsorozat.Bábjáték és bábvalóság
Páskándi Géza: Szalmabábuk lázadása
2011. március 9. -
A '48-as forradalom leverése utáni években járunk. Penyige Pál és Derelye Borbála hadiárvák, elveszetten bolyonganak Pest-Budán, mígnem Hétszáz Jeromos bábkészítő műhelyében találkoznak útjaik. Innen indul a történelmi mese. Nagyon érdekes ez a műfaj. Történelmi regényt mindenki olvasott már: ott konkrét tényeket, valódi személyeket színez ki, nagyít fel a fikció. Azonban Páskándi műve más: itt teljesen összekeveredik a mese a történelmi elemekkel, nem is próbálja valóságként feltüntetni a történéseket (nem is lehetne), inkább egymást ellenpontozza, egymást erősíti a két világ eseménysora. - Turai Juli írása Páskándi Géza regényéről.Ide nekünk a rémeket!
Beszélgessünk a borzalmakról - I.
2011. március 3. -
Szeretjük az építő meséket. Szeretnénk, ha a könyvek, a filmek fejlesztenék gyermekeink tudását, ízlését, lelki világát. Ha a világról szép, reménykeltő képet alkotnának, ha megtanulnák mi a jó, és mi a rossz. Ez rendben is van. De az valahogy furcsa, hogy teljesen más mércével szűrjük nekik a befogadandó műveket, mint saját magunknak. Sokszor csak a teljesen kiegyensúlyozott, boldog alkotásokra bólintunk rá, vagy a viccesen rendhagyóakra, ám ha lefeküdt a gyerek, akkor gyorsan berakjuk magunknak a horrorfilmet, hogy nézzünk már valami felnőtteset. Magunkat persze nem óvjuk a rémségektől, nem óvjuk a félelemtől, a rossz látványától. A gyereket viszont elzárjuk ezektől, hogy egy habos, kedélyes kis mesevilágban nőjön föl, hátha akkor elhiszi, hogy az élet is ilyen.Milyen a másmilyen?
2011. február 21. -
Egyszer jött az oviba egy néger kislány. Nem a mi ovinkba járt, csak valakinek az ismerőse volt, és bejött játszani. Mindenki körülzsongta, de én idegenkedve figyeltem. Otthon elmondtam Apának, hogy milyen ronda volt az a lány, mert olyan vastag a szája. Apa kérdezte, hogy mit szólnék, ha valaki azt mondaná rám, hogy ronda vagyok, mert vékony a szám. Nem tudtam mit mondani, ennyiben is maradtunk.Mondani a mondhatatlant
Ifjúsági regények a zsidóüldözésről
2011. február 9. -
Hogyan lehet a holocaustról, a zsidóüldözésről beszélni gyerekeknek, fiataloknak? Nyilván muszáj, mert fontos, hogy tudjanak róla, hogy a helyén kezeljék az eseményeket, akármilyen módon voltak benne érintettek a felmenői (mert valamilyen módon biztos, hogy azok voltak). Másfelől mégis nagyon nehéz, egyrészt a személyes érintettség miatt, másrészt a dolog felfoghatatlan kegyetlensége miatt: nem biztos, hogy jó, ha a gyerek fenyegetve érzi magát, illetve ha a hordozott bűnnel vagy a csöndes cinkosság tudatával kell együtt élnie. Mégis muszáj beszélni róla, csak így lehet földolgozni ezeket a nagy, kollektív traumákat. A kibeszélésnek, a földolgozásnak fontos terepe az irodalom. Történetekbe transzformálva a borzalom is befogadhatóbbá válik: egyszerre távolít el és hoz közel az eseményekhez. Nem kell okoskodni, nem kell sajnálkozni, csak el kell olvasni, és hagyni, hogy hasson.
Kis kamaszhatározó
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi
2011. február 7. -
A Szent Johanna gimiben az a jó, hogy kitűz maga elé egy célt, és azt következetesen végig tudja vinni. Bevállalja, hogy szuper aktuális tiniregény akar lenni valóban hétköznapi tini-eseményekkel, és végig meg is marad annak. Nem vetíti ki a történetét általános társadalmi igazságokra, nem csempész bele semmilyen sorsdöntő, felforgató kalandot, semmilyen földöntúli, csodás eseményt, semmilyen tanító szándékot. Nem azt mondja a mai gimiseknek, hogy látszólag olyan vagy, mint a többiek, de valójában sokkal egyedibb, hanem inkább csak annyit, hogy olyan vagy, amilyen vagy, lehet, hogy ebben semmi egyedülálló nincs, de mégis érdekes, mert te vagy az.Cim-cim cimbora – Nosztalgiázó
Bálint Ágnes: Gücülke és cimborái
2011. február 3. -
Sokakkal ellentétben nekem Bálint Ágnes nem a Frakkot jelenti, nem a Mazsolát, nem a Futrinka utcát. Bálint Ágnes nekem Gücülke. És pont ez az a mese, amit senki nem szokott ismerni...Mindenféle paloták
2011. január 27. -
Figyelmetlenségemnek köszönhetően volt szerencsém a folytatással kezdeni és a kezdéssel folytatni. Ez a történetek szempontjából mondjuk lényegtelen, mert nem függnek szorosan össze a kötetek, kiválóan érthető a második rész (Az égi palota) az első (A vándorló palota) ismerete nélkül is. De mivel a folytatás (nem meglepő módon) sokkal gyengébb, mint az első rész, ezért majdnem megfosztottam magam A vándorló palota nyújtotta élménytől. Nem hittem el, hogy tényleg jó. Pedig az...Törések és illesztések
2011. január 21. -
Ez a könyv azoknak való, akik szeretik a kicsit másmilyen meséket. Maga a történet végül is egy klasszikus népmesei vonalat követ: három királyfi elindul a nagyvilágba szerencsét próbálni. A mese szinte minden pontján valahogy eltér a szokványos forgatókönyvtől. A széttört mese cím erre is utalhat, igaz, közben egy valóban széttört meséről is szó van benne.Blogsorolónk folytatódik
2011. január 14. -
Most két Pagonyos szerzőnk blogját szeretném a figyelmetekbe ajánlani. Agócs Írisz illusztrátorét, és Kiss Ottó író-költőét.Küllemében eléggé különbözik a két blog, ami persze nem meglepő, ha egy rajzolóról és egy íróról van szó. Mégis hangvételükben, hangulatukban sok bennük a közös pont.
A kerék és a detektívek
Siobhan Dowd: A londoni óriáskerék rejtélye
2010. december 27. -
Egy gyerek felszáll az óriáskerékre, és nem száll le róla, eltűnik. Nem tudom, más hogy van vele, de engem rögtön meg lehet venni ezzel a kezdéssel.
Ted és Kat testvérek, Londonban élnek szüleikkel. Egy nap látogatóba érkezik hozzájuk régen látott nagynénjük, Gloria néni, és unokatestvérük, Salim. Salim az, aki felszáll az óriáskerékre, és nem jön le róla többé...
Szellemlány
2010. december 17. -
Megpillantottam a könyv borítóját, és rögtön tudtam, hogy el kell olvasnom. Annyira viccesen-giccses és szemérmetlenül hivalkodó, hogy nem hagyhattam ki. Üvegkoporsót imitáló, átlátszó borító-betét, rajta egy lány sziluettje, és a búcsúztató szalagon a felirat: “Nyugodj népszerűségben!”. Nem beszélve a könyv ezüstözött lapjairól, és a minden oldalon ott díszelgő fekete-rózsaszín virágmintáról... Azt hittem, ez egy kedvesen önironikus regény a goth tiniknek, akiknek ez a halálosdi a felvett stílusuk, de tudnak magukra kívülről, kritikusan is tekinteni. Sajnos nem igazolta a könyv a várakozásaimat.Könyvek karácsonyra - szemlénk a legújabb mesékről
2010. december 8. -
Trollok, tündérek, gyerekek
Joseph Helgerson: Három troll meg a hold
2010. december 8. -
MoraX, könyvek kamaszoknak
2010. november 26. -


