Karácsonyi dekorációk és utolsó pillanatos ajándékok
2011. december 22. —
A végső hajrában jól jön néhány olyan kreatív ötlet, amivel legalább egy kis időre lefoglalhatjuk a gyerekeket. Az alkotás folyamatába pedig felváltva segíthetnek be a felnőttek: az apukák nyomtathatnak, vághatnak, a nagyszülők pedig segíthetnek a díszek összeállításánál. A cikk végén pedig két remek, utolsó pillanatos ajándékot mutatunk be.
Dekorációs ötletek:
Ezt a kis Betlehemet letölthetjük színesben, vagy választhatjuk a fekete-fehér verziót, amit nyomtatás után a gyerekeknek kell kiszínezni. Érdemes kicsit vastagabb papírra nyomtatni, hogy strapabíróbbak legyenek a figurák. Ha kivágtuk a figurákat, akkor már csak össze kell állítani az útmutató szerint.
Ezeket a csillagokat legegyszerűbben üres papírgurigákból lehet elkészíteni. A sok sütés-főzés közben amúgyis elfogy néhány guriga sütőpapír, vagy alufólia. Nagyobb gyerekek egyedül is, a kisebbek pedig némi felnőtt segítséggel össze tudják ragasztani a csillagokat. A díszítéshez használhatunk flittereket, vagy színes gombokat. Elszántabbak be is festhetik a papírt. A bevezető mellett látható díszgömbök egyformára vágott papírcsíkokból készülnek, amiket a végüknél kell jancsiszeggel összefogni, majd szétnyitni.
Én idén karácsonyra egy végtelenül egyszerű girlanddal készültem. Fellógathatjuk a plafonra, vagy körbetekerhetjük a fenyőfán is. Ráadásul több alkalomra is felhasználható, jól mutat a szilveszteri bulin, vagy a szülinapi zsúron is. Maradék textilanyagokból vágtam fel körülbelül 2x15 cm-es darabokat, és egymástól körülbelül 30 cm távolságra csomóztam fel őket egy előzőleg kimért vetőfonalra. A vetőfonal helyett használhatunk spárgát, vagy bármilyen hosszú madzagot is.
Saját készítésű ajándékok:
Ezt az öltöztetős papírbabát csak ki kell nyomtatni, és már mehet is a karácsonyfa alá. Készíthetünk hűtőmágneses verziót is, ebben az esetben mágneses papírra (Hobby boltokban beszerezhető) nyomtassunk.
Egy ilyen cápás válltáskának szerintem még a fiúk is örülnének. Ha textilfilcből, vagy polár anyagból készítjük, akkor még szegni sem kell. Ha varrógéppel dolgozunk, akkor pedig tényleg pillanatok alatt elkészülhetünk vele.