Cikkek

Kedden nyílt meg az Erzsébetvárosi Közösségi Házban az Illusztrátor Pajtások kiállítás. Megérkezünk, persze majdnem az utolsó pillanatban, egy iskolaszerű épület dísztermébe, a falon körben a képek, a színapadon valakik gitárokat pengetnek, középen pedig rengeteg szék, meglepő, és nagyon ötletes módon körbe kifele fordítva, hogy leülve is a képeket, a kiállítást lássuk (még ha olyan távolságból a többnyire kis, közepes képek nem is láthatók pontosan). De ami a legjobb, a kellemes meglepetés, hogy a terem méretei ellenére tele van, hatalmas a nyüzsgés, körbejárkálnak az emberek, időnként elcikkan egy szőke fej térdmagasságban. Régi ismerősök találkoznak és virtuális kapcsolatok válnak élővé.

A VI. Gyermekirodalmi Fesztivál és Vásár keretében az E-on támogatásával meseíró pályázatot írtak ki a szervezők, méghozzá tekintélyes díjazással. A téma: szegénység és kirekesztettség. Nagy adóssága ez a kortárs gyerek- (és nem csak a gyerek)irodalomnak, hiszen sporadikus kivételektől eltekintve a társadalom margóján élő milliók kevéssé reprezentáltak irodalmunkban. A gyerekirodalom meg aztán még inkább húzódozik az úgynevezett problémás témáktól, deviáns magatartások és traumatikus élethelyzetek színre vitelétől. Kevéssé magyarázza ezt a kiadók és az olvasók rugalmatlansága, hiszen születnek bőven olyan művek, melyek nem tartanak számot nagy népszerűségre (aztán esetleg mégis befutnak).

A hétvégén a Millenáris után most a Müpában gyűlt össze a gyerekirodalom minden képviselője nagy seregszemlét tartani. Hasonló és mégis nagyon különböző a két fesztivál: míg a Millenárison a könyvbemutatókon és a gyereksereg szórakoztatásán volt a hangsúly, és természetesen az eladáson, itt nem az új kötetek, hanem az egész szcéna prezentálása volt fontos, sokszor inkább felnőtteknek, inkább szakmai szemmel.

A Könyvfesztiválon pénteken kiosztották az Ibby-díjakat, részletesebben lásd a Pagonyon itt, vasárnap pedig véget ért a könyvfesztivál, ahol e kettő között rengetegen voltak, és bár csütörtök délután még dideregtünk, de szombatra amolyan könyvfesztiválosan megjött az első igazi tavasz.

Közeledik a Könyvfesztivál, ami nem csak a felnőttkönyvek ünnepe, hiszen már tavaly is külön épülete volt a gyerek- és ifjúsági irodalomnak, rengeteg standdal és gyerekprogrammal. Vihar előtti csend, mindenki erre készül, szépen sorban jönnek ki a szebbnél-szebb új kiadványok, melyeknek a bemutatója a következő egy-két hétben lesz, hogy aztán ott helyben majd döntésképtelenül kóvályogjunk a Naphegytől a General Presshez, a Pagonytól a Mórához, mert mindent azért mégse... Vagy mégis.

Az Andersen-díj idei kitüntettje illusztráció kategóriában Jutta Bauer. A német illusztrátor 1955-ben született Hamburgban, ott végezte iskoláit és ma is ott él fiával. 1981 óta illusztrál gyerekkönyveket, de 1991-ben vált igazán ismertté, amikor Kirsten Boie-vel közösen elkezdték a Juli történeteket írni és rajzolni. A sorozat első kötete a Kein Tag für Juli (Gyuszinak rossz napja van), melyet az évek során még további hat történet, majd a gyűjteményes kötet követett. Juli, Julius, avagy Gyuszi egy egyszerű óvodás, akinek a napjai boldog, szorongató és vágyakozó érzések közt telnek egy meglehetősen biztonságos családban az elszakadás és bizonytalanság között, mint a legtöbb hozzá hasonló helyzetű gyereknek, és sem a rajzoló, sem az író nem próbálja helyette megoldani az ebből adódó problémákat vagy tompítani élüket...

Jó reggelt, itt nincsenek nyuszik és tojások! Se kávésak, se csokisak. Igaz, a tojásfestés jó játék a gyerekekkel, bár mi a köveket és a fakérget és mindent befestünk egy idő után, ami a lakásba kerül. Ha azonban szeretnénk valami kicsit más ajándékkal kedveskedni a locsolóknak (már ha vannak), vagy szeretnénk színesen kidíszíteni a lakást, de unjuk a tojásokat, akkor ajánlom Mamazon blogjáról ezeket a színes köröket és Eszter blogjáról ezeket a kis papírbabákat.

A héten lesz a gyerekirodalom legnagyobb éves megmozdulása, a Bolognai Gyermekkönyvvásár, ahol kiosztják a legnagyobb gyerekirodalmi díjakat: az Andersen-díjat, az Astrid Lindgren-díjat és a Bolognaragazzi díját is. Az Andersen-díj jelöltjei között van David Almond, akinek Skellig és Vadóc című könyveit olvashatjuk magyarul is - mindkettő a családtag haláláról és a fikció és valóság határainak átlépéséről szól. Az illusztrátorok közül Carl Cneut egy képeskönyvét találjuk meg a magyar könyvespolcokon, a részletes, színes festmények egy kismalac történetét kísérik végig, aki előbb mohó és akaratos, majd amikor ő maga is bajba keveredik, ráébredhet, hogy nem is olyan rossz, ha a belső vágyaknak gátat szabnak a szerető szülők - elvégre köztük van a legjobb helyen. Jutta Bauer, a német jelölt, az egyik legnagyobb kortárs német illusztrátor már számos díj kitüntetettje, még nem jelent meg magyarul, noha valószínűleg a német és magyar kultúra közelsége miatt könnyen befogadná a hazai közönség is. Németnyelvű műveiből néhányat megtalálunk a Szabó Ervin könyvtárakban is.

A legnagyobb jó hírrel kezdem, bár a legtöbben valószínűleg értesültek róla: Marék Veronika - az a magyar gyerekkönyvszerző, akinek egy-egy könyve szinte minden gyerek polcán ott van, sőt, a legtöbb szülő is az ő képeskönyveit lapozgatta kiskorában -, József Attila-díjat kapott! Bár a Janikovszky-díjat már korábban megkapta, mégis nagy szó, hogy a legrangosabb irodalmi (és nem pusztán gyermekirodalmi) díjjal is kitüntették. 17 éves kora óta ír és rajzol gyerekeknek, azaz 54 éve, egyszerű történetei és rajzai a legkisebbeknek, a legkisebbekről szólnak.

Tegnap délelőtt valami egészen különleges élményben volt részünk. Páran elindultunk, főképpen anyukák és gyerekeik (de csak semmi csüggedés, aztán apukák is érkeztek bőven, tehát a jóra ők is rávehetők) a színházba. Imádok eleve reggel a Ráday utca környékén sétálni, nem csak azért, mert laktam ott jó pár évet, hanem azért is, mert van valami különös hangulata ilyenkor - az amúgy déltől már iszonyatosan nyüzsgő - az ébredező sétálóutcának, ami egyben kicsit művésznegyed is.

Itt található a Stúdió K színház...

Sok apróság gyűlt össze a héten, csupa olyan vidám dolog, ami egyértelműen a tavasz felé mutat. Nem mintha tavaszodna (bár hajnalban zajonganak néha az állatok), de az emberek gondolatai mind a tavasz felé fordulnak, tervezett és kigondolt virágok, madarak, kirándulások. 

Olvasnivalónak két novellát ajánlok. Az első Dragomán Györgyé, és gyerek csak áttételesen található benne, egy szóval nem gyerekirodalom, bár egy középiskolai magyarórán elég jól el tudom képzelni. Violetta érkezik, távolról, Dél-Amerikából, semmit nem tud róla senki és mégis meg- és elítéltetik. Sztereotípiákról, megbocsátásról, hazáról, a szavak erejéről van szó, emberi kapcsolatok finom ábrázolásán keresztül.

Az elmúlt hét a farsangról szólt, otthon a szorgos szülők varrogathatták és ragasztgathattták a rafinált jelmezeket, a különböző gyerekirodalmi oldalakon meg listák láttak napvilágot: itt a Pagonyon Papp Eszter tollából (akinek a hernyócska jelmeze nálam első helyezet), a Gyerekirodalom oldalon Sándor Csillától. De farsang volt a játszóházakban (például a Kőketánc-házban és a Millenárison - de itt még holnap is lesz egy farsang, ha netán lemaradtunk valamiről) és az óvodákban is.

Egy színes, egy fekete-fehér, és pár vegyes, ez az eheti merítés.
A héten az egyik legérdekesebb kis játék a gyerekirodalom-blogon jelent meg, ahol klasszikus amerikai mesék hőseiből állt össze egy bélyegsorozat. A kérdések is jól hangozottak, a harmadik legkivált, hogy milyen magyar mesehősökből állítanánk össze sorozatot. Persze Vackor, Boribon, Annapeti mind benne voltak, Réber Árnikája, és még lehetne sorolni, szerintem Würtz Ádám se maradhat ki, de akkor rögtön annyi kortárs jut eszembe, aki lehetne, hogy az már túl sok is.