Két kihagyhatatlan képeskönyv a Könyvhétről!
Van egy immár hatéves kislányom, aki a képeskönyveket szereti. Nem azokat a könyveket, amikben van kép, azaz nem pusztán az illusztrált mesekönyveket, de az igazi képeskönyveket, ahol a képet böngészni, nézegetni, értelmezni lehet. Ahol a kép maga is egy történet, avagy más esetben csak a képből is követhető a történet. Hogy ez azért van-e, mert második gyerekként oly mértékben volt elhanyagolt, hogy mindig az önálló “olvasásra” szorult, és az értelmezhetetlen, ellenálló betűket megutálta, vagy azért, mert már újszülöttként is első dolga volt hatalmas szemeit kinyitni és alaposan szemügyre venni mindent, örök rejtély marad.
Az echte képeskönyv műfajában meglepően nehéz újabb és újabb magyarnyelvű könyveket találni (bár azért egyre több van). Nem csoda, hogy a Tatu és Patu a kedvence! Úgy várjuk mindig az új tatupatut, mint másik a kisjézust.
A Könyvhéten természetesen első utunk a Cerkabellához vezetett, és boldog tulajdonosai lettünk a Tatu és Patu trükkös találmányai az idők soráncímű könyvnek. Ha valaki nem ismerné ezt a két nagyfejű, teli szájjal vigyorgó figurát: ők Furavárról jöttek, ezért amit csinálnak, az nekünk sokszor igen fura. De nekik meg az a fura, hogy mi ilyen korlátoltan gondolkozunk, a megszokott dolgaink, kereteink között. Mert Tatu és Patu tiszte kreativitás és gondolkodás és játék. Barkácsolás és fantáziajáték és buli! Ők mindig, a leghétköznapibb helyzetekben (mint a Fura masináiban vagy az Elszabadulban) és az igazi vészhelyzetekben is, (mint a Szuperhősökben és az Űrpilótákban) kitalálnak valami megoldást, ami nekünk egész biztos nem jutna eszünkbe (de ha már ott van, meg is valósíthatjuk).
A Trükkös találmányaiban Tatu és Patu az időben utaznak, és az őskortól napjainkig egy-egy modern találmányt adaptálnak a korban meglévő technológiai fejlettség szintjére. Ezeket a találmányokat mutatja meg a könyv részletesen, használat közben, képregényszerűen, továbbfejlesztve. Kicsit hasonlóan, mint a Fura masináiban, ami az egyik legjobb tatupatu. Utal is a korábbi könyvben lévő Reggeli készülődés Masinára (aminek képe nálunk a konyhát díszíti), mert ugyanezt a jóval bonyolultabb viccesen beszabályozott egyiptomi külsőre alkalmazza. A Kínai Nagy Falat egy faldöngetővel fejlesztik tovább, ami azt hiszem a mágnesvasút paródiája, a kőkorszakiaknek feltalálják a jelbeszédet - két mamutagyar segítségével. A kerék feltalálását megbolondítják egy óriás formaválogatóval, hiszen valahogy ki kell szűrni a nem megfelelő formákat…
Persze nem pusztán a vicces és eszement ötletektől az a Tatu és Patu, ami, hanem a rajzoktól: rengeteg aprólékos, de harsány rajz, megszámlálhatatlan rajzi poén, képregénycsíkok, közeliek, rejtett dolgok, amiket fel kell fedezni. Itt a kép valóban egy komplex, külön világ, a végtelenségig nézegethető.
Ezenkívül újdonság, hogy egy kis ismeretterjesztő rész is van minden oldalpáron, ahol egy kis képregényszerű sávban megtudunk pár valós információt az adott történelmi korról.
Szóval: akinek van humorérzéke, az ismerkedjen meg sürgősen ezzel a két furavári figurával!
A képeskönyvnek egy egészen külön alműfaja a képregény: sajnos szegény képregényt hazánkban súlyol diszkrimináció sújtja: sok szülő szerint a képregény nem elég magasszínvonalú a gyerekeknek. Én is ezért nem kaptam kiskoromban, ezért minden képregénynek nagyon örültem, amit ismerősöknél vagy gyerekújságokban láttam. Nagyon szerettem a Kisdobosban megjelenő A kék kerítést is, amit szerintem a Gutenberg téri gyerekkönyvtárban találtam meg. Azóta nincs meg a könyvtár, szerencsére kisdobosok sincsenek, viszon újra megjelent, egy kötetbe gyűjtve A kék kerítésMarék Veronikától a Móra Kiadónál. Mivel egyáltalán nem egyszerű kisgyerek-képregényt találni (mondjon valaki egyet az Asterixen kívül, ami szintén nem kisgyerek, de legalább érthető), ezért nagyon megörültem neki. Ám amikor beleolvastam, nem voltam biztos benne, hogy ez tud bármit mondani egy mai gyereknek.
Szerencsére pozitívan csalódtam: a kislányom rögtön beleszeretett! Napokig olvastuk, beemelte a kedvencei közé (a könyvkupac, ami a lábánál van a kiságyban), nézegeti.
A kék kerítés három gyerek és a körülöttük keringő többiek története. Maga a kerítés egy óriási üzenőfal: Bence, Körmi és Réka üzenőfala, amire ráírják, ami történt velük, ami bántja őket, amivel éppen foglalkoznak. Minden oldal egy minitörténet az életükből. Csalódások, konfliktusok, megoldások. Most vettem csak észre, hogy mennyi lélektan és mennyi társadalomismeret van ezekben a kis mesékben! Gyerekként nyilván csak magamba szívtam a világukat. Körminek például meglehetősen konfliktusos, elhanyagoló családja van, ő karácsonykor nem is drága tárgyakra vágyik, csupán arra, hogy anya és apa egy napig ne veszekedjenek… Ennek megfelelően ő sokszor agresszióval vagy sértődéssel reagál a konfliktusokra, míg Bence egy kicsit túl merev, kockafejű, és ezt oldja Körmi belevalósága. Réka sokféle, összetett kislány - felüdülés sok mai mese után, amelyekben olyan szűkre vannak szabva a nemi szerepek (lányos=hisztis, sértődős, passzív, kényeskedő, csinoskodó, nem túl okos), hogy ihaj. Réka kezdeményező, okos, érzelemgazdag kislány, akivel nagyszerűen lehet azonosulni! A kis történetek pedig hiába játszódnak harminc éve: a gyerekeink lelke nem sokat változott, Marék Veronika képi világa pedig unikum a maga kedvességével és pontosságával.
Elgondolkozhatunk szülőként azon is, hogy elég teret hagyunk-e önálló és szabad játékra a gyerekeinknek (mert nemcsak a tablet és a telefon és a gépes játék a hibás abban, hogy a négy fal közé vannak szorítva, hanem mi is), ahol együtt tudják megoldani a kis élethelyzeteiket, kreatívak lehetnek, saját helyük lehet. Hogy legyenek igazi élményeik.
