A Pagony és a Csimota közös antológiája irodalomtörténetileg is figyelemre méltó, nagy áttörést dokumentál. Ennek előzményei között látjuk a félmúlt azon klasszikusait, akik nem lehajoltak a gyerekekhez, hanem gyerekül szólaltak meg, vagy felnőtt nyelvi játékaik váltak spontán módón gyerekjátékká. Ugyanakkor ott zajlott a gyerekember gyorsuló emancipációja a családi hierarchiában (a svéd kiskamaszköltészet divatja a magyar közönséget nem véletlenszerű pillanatban érte). Amit azonban a legutóbbi években tapasztalhatunk, az újabb fejlemény: a modernitás utáni, Tandorit megélt líra nagy tömegben kezdte használni, kénye-kedve szerint kifordítani, átszabni, jelmezekké alakítani elmúlt korok legkülönbözőbb formáit, műfajait, köztük a gyerekverset mint önálló megszólalásmódot. Ma már nem az a tét, hogy gügyögés helyett felnőtt színvonalon beszéljenek a kicsikhez, hanem hogy a "gügyögésben" valódi kifejezést találjanak.
A Friss tinta ezért is van telis-tele rejtett vagy nyílt idézetekkel, utalásokkal, amelyek révén a szerzők József Attila, Weöres, Kormos és mások fordulatait, ritmusait, hangvételét ugyanolyan anyagként kezelik, mint ahogyan a gyerek is építőkockának tekint bármit, ami a keze ügyébe kerül. (Takács Mari elképesztő empátiájával illusztrált könyvünk borítóján a mesei abszurd léghajóját ismerős "léggömb" emeli magasba: egy malac, amelyre valaki "szárnyat igézett" egykor.) Éppen ebből, a hagyományból készül a mondókák új halandzsanyelve, ebből az altatók álom-peremi vakszövege. A hagyományos állathősök (mackók, macskák, egerek) mind hangsúlyozottan a mitológiai múltból (azaz a szülők költőinek világából) jönnek elő, vagy átváltoztak már, s műanyag játék meg porcica lett belőlük. Helyükbe különös fajok még különösebb szótestei kerülnek, maga a nyelv válik lénnyé, "akivel" hancúrozni lehet.
Csaknem negyven költő verseit olvashatjuk, s ez különösen nagy szám, ha belegondolunk, hogy több mint a felük önálló gyerekverskötettel, -kötetekkel jelentkezett már! S még bővülhetett volna a sor, mondjuk, Bertók László vagy Veress Miklós remekléseivel - de a hiánylistát mindjárt be is rekesztem, hiszen a tematikusan és okosan szerkesztett kötet nem hiányra, legföljebb egy nem túl távoli jövőben remélhető következő antológia felé mutat. (Az itt még nem szerepelhető Garaczi László például javában írja gyerekverseit!) Jó újraolvasni Tolnai Ottó hajdani ál-gyerekverseinek némelyikét (az újvidéki Forum kiadónál megjelent pompás könyveit ma már nemcsak "koravén gyerekek" élveznék), jó látni, hogy ebben a határtalan gyerekségben is lehet a hagyományos gyereksorskérdésekről költőileg értekezni, mint Kiss Ottó vagy Lackfi János teszi. Jó, amint újra megérint Tóth Krisztina szorongásoldó szerepjátékainak hitelessége és pazar szakmai fölénye, Oravecz Imre vagy Kántor Péter más-más karakterű filozofikuma - de nincs arra elég tintánk, hogy minden érdemet elősoroljunk.
Maradjunk annyiban, oda-vissza vagyok ezért a könyvért, ahogy - Kukorelly skandálásában - "odavisz szavanér teanyu".

Reményi József Tamás, Népszabadság

Köztudott, hogy a modern magyar gyerekverset Weöres Sándor teremtette meg. Noha esze ágában sem volt. Amikor ugyanis a harmincas évek végén belefogott Rongyszőnyeg ciklusba, vagy később, már 1950-ben a Magyar etűdök című sorozatba, nem gyerekverseket, hanem verseket akart írni. (Neki magának gyermeke nem volt, és több interjúja tanúsítja, hogy kimondottan idegesítették a kisdedek.) És ha lebegett szeme előtt bármiféle példa, az legkivált Bartók Mikrokozmosz sorozata volt. Weöres számára művészi problémát jelentett a „gyerekvers”: hogyan lehet a lehető legegyszerűbb eszközökkel, minél rövidebb terjedelemben teljes érvényű műveket teremteni. Mint Bartóknak, a kísérlet neki is sikerült, rövid darabjai pillanatok alatt a legnépszerűbb magyar versek közé emelkedtek.
Egyszóval Weöres lett a magyar gyermekvers alapító atyja, és ennek az ötvenes években már politikai okai is voltak. Mivel „rendes” műveket egy idő után nem publikálhatott, a gyerekversben talált menedéket. És ekkor már nem egyedül. A polgáriként megbélyegezett költők és írók egész sora (például Mándy Iván, Mészöly Miklós, Kormos István, Nemes Nagy Ágnes, de még Pilinszky is) lelt menedéket a gyermekirodalomban, és ennek köszönhetjük többek közt a Csutak-regényeket, Kormos halhatatlan alteregóját, Vackort, vagy Nemes Nagy Ágnes Bors nénijét. És mivel a gyerekkönyv nem élhet meg illusztrációk nélkül, a ragyogó írócsapathoz nagyszerű grafikusok társultak: Bálint Endre, Réber László, Reich Károly, Szecskó Tamás, Würtz Ádám, hogy csak a legkiemelkedőbbeket említsük.
Hosszú szünet jött ezután; úgy tűnt, a magyar gyermekirodalom kifáradt, elkedvetlenedett, ennek egyik leglátványosabb oka a vizuális kultúra mindent lebíró ereje lehetett; leegyszerűsítve: a tévé, újabban pedig a dvd térhódítása. Az írásbeliség, a verbalitás az élet szinte minden területén csatákat vesztett. Látszólag. Mert az elmúlt években, úgy tűnik, megváltozott a helyzet. Ha aranykort már nem is remélhetünk, de mintha valamiféle ezüstkor köszöntene be, egyre másra jelennek meg az új magyar gyermekregények (Darvasi László, Szijj Ferenc könyvei érdemelnek említést), és most a Friss tinta! című verses gyűjteményben tanulmányozhatjuk, hol tart a modern magyar gyermeklíra.
Először a kötet kelleme ragad meg. Takács Mari, a tervező és illusztrátor remek, a könyv minden zugára kiterjedő munkát végzett, a betűtípusok megválasztásától a tördelésen át, a szellemes, egyáltalán nem realista, hanem olykor kimondottan szürrealista rajzokig egységes és ízléses az antológia, a színek élénkek, de sosem üvöltően harsányak; látszik, hogy minden a szövegek megértését szolgálja, a képzőművészet nem telepszik rá az irodalomra, marad engedelmes szolgálóleánya annak. A szerkesztők (Banyó Péter, Csányi Dóra, Edinger Katalin, Kovács Eszter) tíz ciklusba rendezték a több mint százötven verset, csupa élő magyar költő tollából (Eörsi István a kézirat nyomdába adásakor hunyt el). Szerepel itt mindenki a már klasszikusnak számító mesterektől a még nevet alig szerzett legfiatalabbakig, és persze ennek megfelelően a színvonal korántsem egységes, de ez nem nagy baj: a rossz verseken is csiszolódhat a gyermeki ízlés. Ám a legfőbb kérdés, hogyan sáfárkodnak az utódok Weöresék roppant örökségével. A válasz könnyű: jól, teremtő erővel, szellemesen (és örvendetes, hogy csak egy-két kínos klapanciával találkozunk a lapokon). A kötetben alig szerepel olyan költő, aki ne felnőttnek tekintené a gyereket; a gügyögés távol áll tőlük – azaz senki nem akarja becsapni a fiatal olvasókat. A másik kérdés: mennyiben sikerült megújítaniuk a szerzőknek a modern magyar gyermekköltészetet. Itt már bizonytalanabb a válasz. Az úgynevezett svéd típusú, azaz rímtelen, szerfölött epikus, anekdotikus líra megtette a maga hatását, és meglepő, hogy e téren nem is vérbeli költő, hanem egy pszichológus, Ranschburg Jenő brillírozik. A hagyományosabb, rímes, olykor nonszensz versek mestere Varró Dániel és Magyar László András. A legmegkapóbb lírát az ugyancsak fiatal, Szabó T. Anna műveli. Noha mindössze két darabbal szerepel, a legmélyebb verseket Tandori Dezső írta. De csak ismételhetjük: az egy kézen megszámolható fűzfapoétáktól eltekintve mindenki pontosan tudja, kit akar megszólítani. Mindenkit. Azaz a gyerekeket és a felnőtteket. Hogy Tolnai Ottót idézzük: „hurrá / elmarad a magyaróra / jönnek a gyerekverskeltető gépek”. És ismét jól dolgoznak.

Bán Zoltán András, Medical Tribune

(...)
A szerkesztők nem új művek megírására kérték fel a szerzőket, hanem válogattak a már meglévő anyagból. A szakértő olvasók, azaz a gyerekek és szüleik már ismerhetnek sok verset a mostanában megjelent szerzői kötetekből. Mondjuk Kiss Ottó, Kovács András Ferenc, Kukorelly Endre, Tóth Krisztina vagy Visky András köteteiből, hogy csak még nem említett szerzőket soroljak. Persze a gyerekeket nem nagyon érdeklik a szerzők, ők annak örülnek, hogy ez a londoni mackós bőröndben volt benne, ez meg a maszathegyenben, ez meg, nahát, ez a cet ecetben! Gryllus Vilmos dalszövegeit pedig nem is olvassák már a kicsik és a nagyok, hanem éneklik rendesen, ahogy kell, miként Kányáditól Az elveszett követet is, mivel azt a Kalákától ismerik, természetesen.
A válogatás kiváló. Sokszínű, érdekes az anyag. Sokféle hang megszólal a csilingelő mondókáktól a komolyabb és a viccesebb prózaverseken át az intertextuális nyelvjátékokig – ha szabad ilyen csúnyát mondanom. A könyv reprezentatív keresztmetszetét adja a mai magyar gyerekvers-költészetnek. Nemigen jut eszembe fontos szerző, aki hiányozna, illetve egy most eszembe jutott, akinek pedig volt gyerekvers-kötete is: Bertók László. Meglepő Eörsi Istvánt itt olvasni. Bizonyos versekről persze a fene se tudná igazán megmondani, gyerekversek-e azok vagy mégsem, Tandori, Tolnai, Parti Nagy, Szilágyi Ákos, Kemény István esetében talán különösen. Kemény István versei ebben az összefüggésben is rejtélyes régi-új felfedezések számomra.
De essék szó végre az illusztrációkról és a könyvtervről. Ezzel kellett volna kezdeni. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a könyv szép, formás, és jó lapozgatni. Persze szép, formás és jó lapozgatni. Hanem arról van szó, hogy Takács Mari érezhetően a lelkét is beletette ebbe a munkába. Mindenre odafigyelt, lelkiismeretesen dolgozott, és pontosan tudta, mi a feladat. Egyrészt a rajzok szellemesek, ügyesek és sokfélék. Két képi formát, két irányt vegyítenek, és ezek remekül megférnek egymás mellett, sőt egymáson. A régi, békeidőkbeli tárgyak (múlt század előtti nagykerekű velocipéd, nyúlánk tandem, ódivatú babakocsi, Witch típusú fűnyírógép, kínai porceláncsésze) nagyrészt egyszínű barnás vagy szürkés vonalas lenyomatai keverednek a nagy színfoltokból álló, kedves, festett, tömött figurák (dagi boszorkány, nevető lufi, hatalmas óvóegérke, gyönge, lenge nyúl) képeivel. (...)
Ebben a könyvben minden oldal és minden oldalpár mesterien megtervezett, még a tartalomjegyzék és az impresszum is. A kiváló illusztrátori munkát nyugodtan nevezhetjük a magyar gyerekkönyvkiadás fontos eseményének. Takács Mari a legmagasabb színvonalon végezte el mindazt, amit egy illusztrátornak el kellene minden esetben végeznie: alaposan végigolvasta a teljes szövegfolyamot, pontosan tudta tehát mit kell illusztrálnia (a megbízható szövegismeret sajnos nem minden illusztrátorra jellemző), remekül érzett rá, mit érdemes az egyes szövegekből kiemelni, majd gondosan megtervezte, mely szövegekhez milyen vizuális élmény társuljon. (...)
A szerkesztők nem csupán jó válogatást adtak mindabból a gyerekvers-termésből, amit találtak, hanem ügyeltek arra is, hogy könyvként jól forgatható, célszerűen használható is legyen az egybegyűjtött versanyag.
Én mint gyakorló szülő elégedett vagyok a kortárs magyar gyerekvers-terméssel. A gyerekeim meg valahogy szeretik a mai gyerekverseket is, ugyanúgy, mint a nagy klasszikusokat. Weöres Sándor és Varró Dániel nekik egyre megy. (...)
Megszületett ezzel az új válogatással az új Cini-cini muzsika, de ez nem annyira az óvodásoké, hanem tán jobban az iskolásoké is. Meg egy kicsit jobban a felnőtteké is. Ugyanakkor kihívás a pedagógusoknak. Didaktikus, iskolás, moralizáló versek nincsenek itt, hál istennek. Ez a nyomasztó hagyománya a magyar gyerekirodalomnak, úgy tűnik, megszakadt, versben is, prózában is. Hogy a csilingelő, mondókás hang (entyem-pentyem, pici-paci) mennyire és milyen módon van itt jelen, zavaróan-e vagy sem, azt ítéljék meg az olvasók-hallgatók maguk, szerintem ez is nagyjából rendben van. A szülő és a tudatosan gyerekverset író szerző tisztában van vele, hogy a kicsiknek tényleg kell az „icipici cicafoci”. Nagyon jó, ha a gyerek a „csing-ling-ling-száncsengő”-vel együtt tanulja a nyelvet. Aztán iskolás korban a helyzet úgyis egyre csak bonyolódik. Szilágyi Ákos igazából nem is kicsiknek való versei mutatják tán legjobban, mennyire tudják szeretni a gyerekek azokat a verseket, amelyeket nem is értenek, csak ráéreznek bennük valamire. De mondhatnék én itt akármit a gyerekversek poétikájáról vagy esztétikájáról, ha nálunk otthon az én két gyerekemnek most épp úgyis az a csúcs, hogy: „Szép állat a krokodil, /minden este bekakil. / Bekakil, bepisil, / szép állat a krokodil”. A gyerekek világa kiszámíthatatlan, de az életkornak megfelelő humorérzékük furcsaságai nagyonis kiszámíthatóak. Tudja ezt minden jó óvónéni, tanítóbácsi és gyerekverset író ember.

Károlyi Csaba, Élet és Irodalom

Generációk nőttek fel a Cini-Cini Muzsika című gyerekvers-antológián. Közben nekik is generációnyi gyerekük született, s ők talán még mindig ehhez a kötethez nyúlnak vissza, meg persze Weöres Sándorhoz, Kormos Istvánhoz, Tamkó Sirató Károlyhoz, és legyintenek: ma már úgysincs gyerekvers! Pedig gyerekvers-reneszánsz van. És most nemcsak a Túl a Maszat-hegyen juthat eszünkbe, Varró Dániel bravúrdarabja, amelyet most a színház is felfedez. Megint cool gyerekverset írni a kortárs költők körében. És ez jó. A jó gyerekvers pedig most sem pusztán gyerekvers. Hanem vers. Mindenkinek.
Itt volt az ideje egy újabb „definitív“ gyerekvers-antológiának, amely – jelentjük – meg is érkezett. Friss tinta! a címe, az alcíme pedig [mai gyerekversek].
Játékosságban, muzikalitásban, képiségben nem maradnak alul ezek a versek a magyar gyerekvers nagy, klasszikus vonulatához képest. Sőt. Folytatásról, örökségről van itt szó.
Nagyon erős a kortárs vonal. Egészen a húszas-harmincas írógenerációig, Király Leventéig, Harcos Bálintig, Kiss Ottóig, Schein Gáborig terjedt a szerkesztők figyelme, nem véletlenül, hiszen maguk is ehhez a generációhoz tartoznak. De Szilágyi Ákosnál, Kukorelly Endrénél, Kányádi Sándornál, Eörsi Istvánnál kezdték, és nem hagyták ki Kemény Istvánt, Kovács András Ferencet, Tandori Dezsőt, Kántor Pétert, Oravecz Imrét sem. De vannak igazi felfedezések is: ki gondolta volna, hogy a kötet egyik legszebb -és legdrámaibb - versét épp Ranschburg Jenő jegyzi?
Ami a felnőtt olvasónak bizonyosan szemet szúr: a kötet „belemegy“ olyan témákba is, amelyeknél a gyerekvers néha mintha megtorpanna. Elmúlás és halál ugyanúgy ott vannak ezen a játszótéren, mint a születés, a szeretet, a játék, a vicc, az állatvilág, a mesterségek, a mesék.
És még valami: remek szövegekhez remek képek járnak. Takács Mari munkái visszaállítanak jogaiba egy kis híján elfelejtett műfajt, a könyillusztrációt. Klasszikus válogatás született.

Nagy Gergely, HVG

Az antológiát tíz jól elkülöníthető fejezetre osztották a szerkesztők, hiszen minden gyermek tudja, hogy micsoda különbség van az olyan versek között, melyet csak úgy, a port rugdalva szoktunk magunkban mondogatni (Burundai murunda) és az olyan versek között melyeknek igenis van mondanivalója, méghozzá éppen az, hogy milyen apu, anyu és a hugi (Családun xerete talapu) vagy éppen, az, amit még ők se tudnak (Óvónéni otthona). Aztán vannak itt még állatos versek (Maraságok), sőt, a kötetben szintén szereplő Tandori Dezső kedvencei, a medvék külön fejezetet is kaptak (Egy régi-régi medve) - beláthatjuk tehát, hogy a Friss tinta! összeállítói alaposan elgondolkoztak azon, hogy mi foglalkoztathatja a felcseperedő gyermekeket. A kötet illusztrációit külön meg kell említeni: Takács Mari rajzai pontosan illeszkednek a versekhez, ugyanakkor meghagyják a szabad értelmezés lehetőségét is, egyszóval kaput nyitnak abba a dimenzióba, melyre jobb híján csak mint a képzelet világára szoktunk hivatkozni.

Miért ajánljuk?
Egy gyermekvers attól lesz jó, hogy a felnőttek által érzékelt valóságot képes a maga kicsit érthetetlen, követhetetlen, de feltétlenül mulatságos formájában megmutatni - éppen úgy, ahogy jó esetben gyermekeink is észlelik. A Friss tinta! versei könnyed értelmetlenségükben lesznek roppant humorosak - s ha feltétlenül filozofálni akarunk a gyermekversek felett, még azt is hozzátehetjük, hogy ez az értelmi kuszaság akár egy magasabb rendű bölcsesség sajátja is lehet. De persze kár lenne felnőtt módra, a magunk logikája szerint felhúzni ezeket a játékokat - egyszerűen örüljünk ennek a színes-szagos világnak, mert roppant jól sikerült, pont olyanra, amilyen gyermekkort kíván magának az ember.

Krich Balázs, Origo

Tintafrissítés
Aki gyereke születése előtt néhány hónappal már kicsiknek szóló könyveket vásárolt, miközben a lakásba már átszállította a családban fellelhető összes verses-, mesés kötetet Benedek Elektől Weöres Sándorig, szóval az ilyen megszállott apa fia hatéves korában már érthető kétségekkel vesz a kezébe minden új gyerekvers gyűjteményt. Minek venné meg, amikor otthon szinte minden megvan.
És most mégis ilyet ajánlok. A Pozsonyi Pagony és a Csimota Kiadó valami újjal próbálkozott, kiderül ez már a gyűjtemény címéből is: Friss tinta.
Mai versek, több mint százötven – bár nem mindegyik új, de ez valószínűleg így van kitalálva: jól jön a gyereknek, ha néhány ismeretlen vers után olyat talál, amit már hallott, vagy ha olvasás helyett dúdolni kezd, például Gryllus Vilmos Kárókatonáját.
És persze a szerzők sem ismeretlenek, szó sincs róla: Kányádi Sándor éppen úgy jelen van, mint Varró Dániel, hogy csak két családi kedvencet említsek. Ami persze nem jelentené azt, hogy ettől e tíz részre bontott, a mondókáktól induló és a verses mesékig eljutó válogatásnak mindenképen jónak is kellene lennie. Van azonban néhány olyan próbálkozás, ami mégis azzá teszi. A szerkesztők odafigyeltek például arra, hogy a magyarországiak mellett szerepeljenek erdélyi, felvidéki és vajdasági szerzők is, ami szintén rendben van. Van azonban valami ennél is fontosabb. Valaha a világ egyik legnagyobb szórakoztató-elektronikai berendezéseket gyártó cégénél dolgozó ismerősöm mesélte, azért készítenek színes, rajzos magnókat gyerekeknek, mert minden kicsiben egy lehetséges vásárlót látnak, aki talán húsz év múlva is ragaszkodik a három-négy évesen megismert márkához. Valami ilyesmi van ezzel a könyvvel is. Mert mennyivel valószínűbb például, hogy valaki belekezd majd egy Eörsi István regénybe, ha ismeri már a nevét egy gyerekkori könyvből. Márpedig a Friss tintából megismerheti. De nem csak őt, vannak is mások is, akik ritkábban írnak e korosztálynak. Sőt, verssel jelentkeznek itt olyanok is, akiktől végképp nem várnánk. (Ha valakinek Ranschburg Jenőről mégis ez ugrik be, akkor elnézést kérek.)
Egyszóval: hangulatos és okos könyv, ráadásul Takács Mari remek illusztrációinak köszönhetően nézegetni is kellemes.

Sándor Csilla, Csodaceruza

Ennek a könyvnek a felnőttek is nagyon örülhetnek! Ugyanis hasonló talán akkor jelent meg utoljára, amikor a felnőttek anyukái voltak éppen gyerekek, és akkor kaptak karácsonyra vaskos kis könyvet telis-tele jobbnál-jobb vadiúj gyerekversekkel. A felnőttek bepótolhatják az elveszett élményeiket, a gyerekek pedig belemerülhetnek egy csodálatos világba, mai televan ritmussal, színnel, játékkal, humorral, figyelemmel, illatokkal, állatokkal, mesékkel és mmég ki tudja mennyi mindennel.

A Friss tintát kortárs költők írták. Gyerekversek, játékos rímfaragások, olyan kis művek, amelyekről az első pillanatban érződik, jókedvből és szeretetből születtek. A legjobbak, a legnagyobbak, a legelismertebbek írtak a legkisebbeknek. Olyan költők művei olvashatók a kötetben, mint - többek között- Tandori Dezső, Parti Nagy Lajos, Kányádi Sándor, Tóth Krisztina, Lackfi János, Varró Dániel. És megtalálható itt Eörsi István Szigetországi tragédiák című verse is. Közel negyven kortárs művész számtalan ötlete!

A Friss tintát Takács Mari illusztrálta. Nevetésre ingerlő néhol bumfordi kis alakjaival, stílusos grafikai jegyeivel, színeivel és formáival méltó társa a költőknek.

Új verseskötet jelent meg gyerekeknek, Friss tinta! címmel, amelyet a Pozsonyi Pagony és a Csimota kiadó adott ki közösen. A szerkesztők az antológia létrehozásával régi hiányt szerettek volna pótolni: kortárs költők gyerekverseivel szeretnék megismertetni a gyerekeket és a felnőtteket.
A költők névsora önmagáért beszél, sok ismert, de sok ismeretlen név is van közöttük, sokan idáig még sosem publikálták gyerekverseiket, most végre megjelenhetnek.
(...)
Ezek az új versek, új ritmusok, újfajta világképek ugyanúgy fontosak a mai gyerekek nyelvi fejlődéséhez, mint a régi, már ismert versek.
(...)
Egy ilyen kiadványhoz feltétlenül fontos a jó illusztráció is, amelyet Takács Mari ragyogóan oldott meg. A könyv képi világa, színei, ötletei pont olyanok, ahogy a gyerek elképzeli a verset, maga elé varázsolja a történeteket, a pillanatokat. Takács Mari saját grafikáit kiegészítette század eleji szecessziós metszetekkel, alakokkal. Ezek a képek fekete-fehérben jelennek meg, igazi kontraszttal a színes képek mellett.
A Friss Tinta! olyan könyv, amit jó forgatni, mindennap a kezünkbe venni, egy-egy kis verset elolvasni, felolvasni. Minden estére tartogat egy kis meglepetést, vidám perceket.
A könyvet ajánljuk szülőknek, gyerekeknek, pedagógusoknak egyaránt, hiszen a mai gyerekvers költészet mellett nem lehet csakúgy elsétálni, ezt ízlelgetni kell, ismerkedni vele, s ha lehet, akkor akár meg is lehet őket tanulni.

Egyszervolt.hu