Hogyan lehet a holocaustról, a zsidóüldözésről beszélni gyerekeknek, fiataloknak? Nyilván muszáj, mert fontos, hogy tudjanak róla, hogy a helyén kezeljék az eseményeket, akármilyen módon voltak benne érintettek a felmenői (mert valamilyen módon biztos, hogy azok voltak). Másfelől mégis nagyon nehéz, egyrészt a személyes érintettség miatt, másrészt a dolog felfoghatatlan kegyetlensége miatt: nem biztos, hogy jó, ha a gyerek fenyegetve érzi magát, illetve ha a hordozott bűnnel vagy a csöndes cinkosság tudatával kell együtt élnie. Mégis muszáj beszélni róla, csak így lehet földolgozni ezeket a nagy, kollektív traumákat. A kibeszélésnek, a földolgozásnak fontos terepe az irodalom. Történetekbe transzformálva a borzalom is befogadhatóbbá válik: egyszerre távolít el és hoz közel az eseményekhez. Nem kell okoskodni, nem kell sajnálkozni, csak el kell olvasni, és hagyni, hogy hasson.