Összetett szem és egy pár jó rejtvény...Új, gyerekeknek szóló folyóirat
2008. február 28. —
A Szitakötő című folyóiratot a Liget Műhely Alapítvány adta ki. Már címében sem rejti el, hogy öko újság kisiskolásoknak. A téma és a célközönség is adott. Azt elárulhatjuk, hogy ennél azért tágabb a tematika, és feltétlenül jó kiegészítő az iskola mellé, mert ez az újság nemcsak iskolás...Már a fene tudja, hányadik betegségünket tapossuk az idei télen. Az idegeink ehhez mérten teljesen felmondták a szolgálatot, a gyerek pedig lassan okosabbnak bizonyul nálam. Így hát ki is halászta a táskámból a Szitakötő című folyóiratot, amit bár neki hoztam haza, de elfelejtettem odaadni a lázmérőzés, teakészítés, diétás kajafőzés közben, és amikor odatolta az orrom alá, hogy ez meg mi, akkor jöttem rá, hogy talán most valami mást kell csinálnunk...
Szépen levetettük magunkat a kanapéra és lenyugodva, hátradőlve olvasgatni (!nem olvasni!) kezdtünk. Mit is találtunk? Először is a Szitakötő nem egy teljesen hagyományos újság. Kategorizilása sem olyan egyszerű, mert a verstől az ismeretterjesztőig mindenfélét találtunk benne, ráadásul az átlagosnál erősebb művészi hajlam jellemzi. Ez nem kell hogy elijesszen bárkit is, mert inkább a gyerekek fantáziáját mozgatja meg, jó gyerekverseket találunk (Lackfitól, Horgastól), izgalmas cikket a szfinxről, a szitakötőről, vagy a világegyetemről. És hozzá kell tennem, nemcsak egy betegséges állapotot tud feldobbni ez a folyóirat!!!!!

Vélemények (összesen 1 hozzászólás)
-
Eszti2008 március 17, 23:09Én még nem olvastam teljesen, inkább csak nézegettem - mindenesetre azt gondolom, hogy egy gyerekfolyóiratnak így kell kinéznie, minimum, és hogy nincs ilyen még a magyar piacon. Szóval: hurrá! Szorítok nekik. Ezen felül első blikkre is látszik, hogy komolyan veszi a gyerekeket, igazi olvasóként kezeli őket, én ezt is nagyon értékelem.
Szólj hozzá te is!