Paddington, a nagyon angol medve

2009. augusztus 18.Hanna

cimkék: mesehős esszé medve Hanna blog

Paddington annyira angol, mint a Tesz-Vesz Város, Mary Poppins vagy a Fecskék és Fruskák. Összetéveszthetetlen emeletes házak, kiskertek, teák és kakaók, kandalló és jómodor, taxisok, boltosok, rendőrök.

Paddington a Legsötétebb Peruból érkezett 1958-ban potyautasként hajón és vonaton a Paddington pályaudvarra, ahol a Brown család megtalálta, (örök)befogadta és egy gyors névválasztással megkezdte az "anglicizálását". Nagy szerencsénkre most már hozzánk, Magyarországra is megjött.

Illegális bevándorló, családját egy földrengés során vesztette el, mint egy magát közvéleménykutatónak álcázó bulvárújságíróval folytatott abszurd párbeszéd töredékeiből kiderül. Előképe az író, Michael Bond állítása szerint egyrészt egy kis maci, amelyet feleségének vett a Paddington pályaudvaron, másrészt a világháború után London pályaudvarain Paddingtonéhoz hasonló táblával kallódó árva gyerekek, akiket mind hasonló természetességgel kellett volna befogadni.


Paddington kiválóan beszéli a nyelvet és kész beilleszkedni, de nem ám úgy, hogy föladná önmagát. Sokkal inkább szeret (szó szerint) mindenbe belekóstolni, beledugni az orrát. Mindent kipróbál, a vásárlástól a Halloweenen át a Guy Fawkes-napig. Minden angol hagyományt és szokást felelevenít, persze a maga módján. Csetlő-botló gyerek, aki körül folyton minden romba dől és ragacsos lesz, szeret hencegni és középpontba kerülni, de szerencsére a Brown-család és szigorú házvezetőjük, Mrs. Bird nemhogy elfogadja, de szelíd szabályozás mellett így szereti Paddingtont, aki teljesen jószándékú, hiszékeny. Emiatt sokszor keveredik konfliktusba, de ezzel csak leleplezi mások türelmetlenségét, rosszindulatát vagy a megértés hiányát. Paddington felhív a megértésre, mások megismerésére, a gyermeki kíváncsiságra, és aki partner ebben, mint Brownék vagy Mrs. Bird, illetve legjobb barátja, Mr. Gruber, arról lehet tudni, hogy jó ember. Ahogy a társadalommal konfrontálódik, öntudatlanul, szelíden görbe tükröt tart az orrunk elé: a kitüntetéseiért élő áruházvezető megjutalmazza, mert véletlenül összeszed "valami csillogót", noha Paddington épp romba dönti boltját. Az olcsó sikerre utazó botcsinálta menedzser nem akarja látni a valóságot pénzéhségében, majd a közönség megőrül egy elklimpírozott csürdöngölőstől is, mert elég a vásári mulatság. (Igaz, Paddington érzelmi húrokat penget. Még ha ő nem is tud róla.) Mr. Gruber pedig, Paddington társa és megértő, óvó angyala szintén emigráns, méghozzá magyar! (Azért ez a Gruber vezetéknév nem tűnik túl hazainak. Talán Grüber, a magyar zsidó emigráns antikvárius? Ez már inkább.) Egy szóval Paddingtonnal, mint minden érdeklődő kisgyerekkel, mindig történik valami galiba, minden fejezet egy-egy ilyen kisebb katasztrófa és megoldása (megoldódása) köré szerveződik. Az izgalom azonban kevés lenne a szerethető figura és az igazi angol humor nélkül.

Paddington ettől lesz olyan sorozat, ami függőséget okoz, és nem csak Brownék, de mi is összeszorult szívvel izgulunk az utolsó kötet lapjain, hogy ne hagyjon itt minket, ne menjen haza világjáró bácsikájával (aki mellesleg arcpirító árú vegyesboltjából lett milliomos) Peruba. Angliában igazi rajongótábora van: a www.paddingtonbear.com-on elolvashatjuk az életrajzát, az összes Paddington-regény tartalmát fejezetre lebontva, az író és az illusztrátorok is kapnak egy-egy oldalt, megnézhetjük a Paddington variációkat és adaptációkat, de még az is kiderül, hogy a Paddington pályaudvaron külön boltja van a jellegzetes kék düftin kabátos macinak. A kisgyerekekre is gondoltak: színező, komplett táblás társasjáték és netes játékok várják őket. Paddingtonnak, mint az Angliai Menekültnek, még a Guardian is egy teljes cikket szentelt.

Nálunk eddig három régi és az 50. évfordulóra írt legújabb regény, valamint két nagyalakú képeskönyv jelent meg, R. W. Alley illusztrációival. Bár nekem kedvesebbek Peggy Fortum régi, finom tusrajzai, melyek emlékeztetnek a régi Kästner-könyvek képeire (és nagyon illenek a szöveghez), Alley képei is érzékenyen jelenetik meg a kis mackót és barátait. Hogy Paddington külön, egyedi univerzum legyen, arra pedig a fordító, Tandori Dezső a garancia. A szöveg és fordítója tökéletesen egymásra találtak. Ahogy egyre beljebb haladunk a regényekbe, érezzük, ahogy a regény nyelve is átlényegül Paddington-Tandori bájosan körülményes, a világot kicsit kifordító magyarjába, ahol a szótévesztések, félreértések, a perspektíva elcsúszása szövik a bonyodalmak fonalát. Paddington Tandori mackója, sőt, medvéje lett, és viszont. Egy élmény, nem csak gyerekeknek.