Pöttyös Panni az iskolában

Szepes Mária

Pöttyös Panni az iskolában

Vass Ági illusztrációival

Bolti ár: 2390 Ft
Neked: 2032 Ft
Elérhetőség: jelenleg nem rendelhető
Móra Kiadó, 2007
80 oldal
, 200x280 mm, Kemény borító  

Panni iskolás lett. Hogyan mesélhetné el első osztályos élményeit levélben Tamarának, ha még nem tanult meg írni? A nagymama remek ötlettel áll elő: naplót vesz Panninak, aki pedig a legmulatságosabb kalandokat a füzetlapokra rajzolja. Kockás Peti bezzeg rögtön tudni akarja, mit jelentenek a rajzok Pöttyös Panni naplójában.

Ezt a könyvet 6-10 éves gyerekek számára ajánljuk.

A szerzőről

Szepes Mária művészettörténetet, filozófiát és pszichológiát végzett, kezdetektől fogva írónak készül, nagy hatással van rá a Nyugat és Ady Endre versei. Rengeteg műfajban írt, illetve sok mindennel foglalkozott. Megírta 1946-ban a Vörös oroszlán című könyvét, amely kisebb vihart kavart, ezoterikusnak minősíttetett. Renegeteg gyerekkönyvet írt, a Pöttyös Panni sorozat máig is az egyik legsikeresebb könyvsorozat, de ő írta a Táltos Marcit, a Boróka néni kikcsét és az Eleven képeskönyvet is. A Magyar Írószövetség örökös tagja volt, és sok könyve jelent meg spirituális témákat boncolgatva.

A szerző más könyvei

  • Pöttyös Panni - Szia, világ!
    Szepes Mária
    Móra Kiadó
    Neked: 2117 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2490 Ft
    Panni reggelente az ablakhoz siet, s köszönti a háztetőket, a tévéantennákat, az ablakokat és az erkélyeket, a fákat a kertben, a felhőket és a virágokat. Szia, világ!
  • Pöttyös Panni az idővonaton
    Szepes Mária
    Móra Kiadó
    Neked: 2117 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2490 Ft
    Hová utazik Panni az idővonaton? Természetesen a jövőbe! Ha vele tartasz, megtudhatod, hogyan élnek majd a gyerekek háromszáz év múlva.
  • Pöttyös Panni - Csupaszín
    Szepes Mária
    Móra Kiadó
    Neked: 2287 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2690 Ft
    Miközben az óvodások a színekkel ismerkednek, Panni nagy izgalommal várja kistestvére születését...
  • Pöttyös Panni - Harkály anyó
    Szepes Mária
    Móra Kiadó
    Neked: 2117 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2490 Ft
    Panni kíváncsian figyeli a lakótelepi házak tetején kopácsoló harkályt, aki olyan erősen veri csőrével a tévéantennákat, hogy valósággal zeng belé a környék. Egy nap azonban a kedves Harkály anyó eltűnik.
  • Pöttyös Panni - Rőzse néni kunyhója
    Szepes Mária
    Móra Kiadó
    Neked: 2542 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2990 Ft
    Az 1985-ös alapkiadás után újra egy kötetben sok régi mese, ahol Panni iskolába megy, és új kalandokkal találkozik.
  • Pöttyös Panni Hetedhétországban
    Szepes Mária
    Móra Kiadó
    Neked: 2542 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2990 Ft
    A Pöttyös Panni-sorozat záró kötetében Peti és Panni titkos bunkerra bukkan...
  • Pöttyös Panni az iskolában
    Szepes Mária
    Édesvíz Kiadó Kft.
    Neked: 1862 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2190 Ft
    A mese a világirodalom egyik legrégebbi műfaja, s a benne rejlő évezredes bölcsesség mindannyiunk öröksége. Tudományközpontú, racionális, erőszakos világunkban talán még nagyobb szükség van rá, mint eddig bármikor.
  • Pöttyös Panni - Zsákbamacska
    Szepes Mária
    Móra Kiadó
    Neked: 2117 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2490 Ft
    Az óvoda udvarán közlekedési játszótér épül. Vajon ki irányíthatja a forgalmat az óvodások közül? Panni, aki megszelídíti a mindig zsörtölődő Rónai nénit? Gabi, aki balesetet szenved? Bitui, a vietnami vendég kislány?
  • Fityfiritty
    Szepes Mária
    Móra Kiadó
    Neked: 1437 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1690 Ft
    Tikitaki bácsi műhelyében egymás hegyén-hátán sorakoznak az órák. Van köztük díszes falióra, kakukkos és zenélőóra, ócska vekker.

A sorozatról

Az igazán jó mese - mint Szepes Mária Pöttyös Panni-sorozata - felkelti a gyermek érdeklődését, elindítja képzeletét, hat az érzelmeire, gondolkodására, megmozgatja alkotókedvét. A Pöttyös Panni mesékben a szerző játékos, kedves szituációkat mutat be a gyermekek életkori sajátosságait figyelembe véve. Segítséget ad a különböző konfliktusok helyes megoldásához az óvodai pedagógusoknak, tanítóknak, szülőknek, nagyszülőknek egyaránt.
  • Pöttyös Panni - Furfangos szerszámok
    Szepes Mária
    Édesvíz Kiadó Kft.
    Neked: 1692 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1990 Ft
    Panni megtanulja a barkácsműhelyben, hogyan kell megszelidíteni a furfangos szerszámokat, s közben minden megtelik azzal a finom meselevegővel, amelyet a Pöttyös mesék hangulata teremt.
  • Pöttyös Panni - Rőzse néni kunyhója 1.
    Szepes Mária
    Édesvíz Kiadó Kft.
    Neked: 1437 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1690 Ft
    "Pöttyös Panni és társai fölött úgy elrepült a nagycsoportos év, mint ha nem is a mesebeli idővonaton, hanem űrrakétán ültek volna."...
  • Pöttyös Panni - Rőzse néni kunyhója 2.
    Szepes Mária
    Édesvíz Kiadó Kft.
    Neked: 1692 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1990 Ft
    Egyre gyorsuló, rohanó világunkban nem is vesszük észre, hogy nagyon kevés időt fordítunk gyermekeinkre. Elmaradnak a délutáni beszélgetések, az esti mesék, pedig a kisgyermek számára a mesevilág sajátos élményeket nyújt, ami mással nem pótolható.
  • Pöttyös Panni az idővonaton
    Szepes Mária
    Édesvíz Kiadó Kft.
    Neked: 1862 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2190 Ft
    "Pöttyös Panni már a második osztályt végezte Kockás Petivel és Matyi Tamással együtt. Bizony az eltelt idő óta megnőtt, meg is változott kissé. Az iskola közel volt a tömbházhoz, amelyben laktak"...
  • Pöttyös Panni Hetedhétországban
    Szepes Mária
    Édesvíz Kiadó Kft.
    Neked: 2542 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2990 Ft
    Hetedhétország ott van, ahol az ember akarja… Míg Pöttyös Panni és Kockás Peti erre a felfedezésre jut, sok kalandot él át: sárkányvér fiolából merített „vérrel” írják alá a titkos szerződést, és végül összebarátkoznak Karcsival.
  • Pöttyös Panni az óvodában
    Szepes Mária
    Móra Kiadó
    Neked: 2117 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2490 Ft
    Panni nem érti, vajon miért éppen Péterkét nevezi ki az óvó néni tisztaságfelelősnek. Hiszen Péterke folyton maszatos, sokat verekszik, lekváros kenyeret dug a zsebébe, és egyszer még az egyik szemöldökét is levágta.
  • Pöttyös Panni
    Szepes Mária
    Móra Kiadó
    Neked: 2117 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2490 Ft
    Pöttyös Panni gyanakodva fogadta a pöttyöket, amelyek ruhájáról átszálltak rá, és éktelenül viszkettek. A bárányhimlő azonban kiváló alkalom volt arra is, hogy Panni és nagymamája az egész napot együtt töltse.
  • Pöttyös Panni naplója
    Szepes Mária
    Móra Kiadó
    Neked: 2287 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2690 Ft
    Panni iskolás lett. A második padba ültették. Hogyan mesélhetné el első osztályos élményeit Tamarának, ha még nem tanult meg írni?
  • Pöttyös Panni és Kockás Peti naplója
    Szepes Mária
    Móra Kiadó
    Neked: 2117 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2490 Ft
    A pöttyös-kockás napló kétféleképpen meséli el, hogyan zajlott a repülőroller próbaútja és a pasaréti olimpia. Pöttyös Panni őszinte történeteit Kockás Peti fantasztikus meséi követik...
  • Pöttyös Panni - Bolondos szerszámok
    Szepes Mária
    Móra Kiadó
    Neked: 2117 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2490 Ft
    A bolondos szerszámok Panni kezében a polcokon békésen pihenő játékok ellen fordulnak. Mi lesz így a játékokkal?