Pötyi és Anti

Erich Kästner

Pötyi és Anti

Walter Trier illusztrációival

Bolti ár: 1500 Ft
Neked: 1200 Ft
Elérhetőség: jelenleg nem rendelhető
Ciceró Könyvstúdió, 2006
136 oldal
, 142x198 mm, Puha borító  

"Gyufát vegyenek! Nagyságos úr, nagyságos asszony, kérem vegyenek gyufát" - ezt kiáltozza, a könyörgő hangon késő este Luisa Pogge, vagyis e könyv kis hősnője, Pötyi, álöltözetben, egy idős vélhetően vak asszony kísérőjeként a Weisendammi hídon, Berlin kellős közepén. Minderről a kislány gazdag szülei mit sem tudnak, azt hiszik, hogy gyermekük a nevelőkisasszony védőszárnyi alatt otthonában az igazak álmát alussza. Amikor a kislány sorsa - bizonyos körülmények miatt, amelyeket itt most nem kívánunk felfedni - kritikussá válik, Anti, Pötyi kis, szegény sorsú, talpraesett barátja megoldja a már-már tragikussá, bűnüggyé fajuló helyzetet.

Ezt a könyvet 6-12 éves gyerekek számára ajánljuk.

A szerzőről

Erich Kastner a drezdai tanítóképzőben kezdte tanulmányait, de ezt hamarabb befejezve, 1917-ben behívták katonai szolgálatra. Rengeteg negativ élmény érte itt, amely visszaköszön a Repülő osztály című regényében is. Az első világháborús sokk ellenére maradt a náci Németországban, csak időnként utazott el emigráns barátaihoz. Természetesen ő is nem kívánatos íróvá vált, de a krónikás szerepét akarta betölteni. Gyerekkönyvei kora Berlinjében játszódnak, ami ma is ugyanúgy izgalmas, nem csak a gyerekolvasók számára. Humora, éleslátása, és a hétköznapokban rejlő különleges szituációkra való érzékenysége minden gyerekkönyvében visszaköszön.

A szerző más könyvei

  • A két Lotti
    Erich Kästner
    Móra Kiadó
    Neked: 1592 Ft (-20%)
    Bolti ár: 1990 Ft
    Az mégiscsak furcsa, ha egy kislányról kiderül, hogy nem egy van belőle, hanem kettő. Pedig éppen ez történik.
  • Az eltűnt miniatűr nyomában
    Erich Kästner
    Holnap Kiadó
    Neked: 1785 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2100 Ft
    A regény főszereplője, Külz papa szeretne kikapcsolódni, és pár napra megszökik családja és a hétköznapi rutin elől.
  • Három ember a hóban
    Erich Kästner
    Partvonal Kiadó
    Neked: 1992 Ft (-20%)
    Bolti ár: 2490 Ft
    Klasszikus vígjáték, szellemes dialógusokkal, rengeteg öniróniával Erich Kastner tollából.
  • Május 35.
    Erich Kästner
    Móra Kiadó
    Neked: 1592 Ft (-20%)
    Bolti ár: 1990 Ft
    Május 35-én bármi megtörténhet. Így aztán semmi csodálatos sincs abban, hogy Ringelhuth gyógyszerészt és unokaöccsét, Konrádot az utcán megszólítja egy fekete ló, felmegy a lakásukra kockacukrot enni, majd az egész társaság bebújik egy szekrénybe...
  • A schildai polgárok
    Erich Kästner
    Móra Kiadó
    Neked: 1432 Ft (-20%)
    Bolti ár: 1790 Ft
    Ha a butaság fájna, akkor a schildai polgárok ordítanának. Te viszont, kedves olvasó, biztos nevetni fogsz, ha elolvasod ezt a vicces könyvet.
  • Das verhexte Telefon
    Erich Kästner
    Cecilie Dressler Verlag
    Neked: 2357 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2773 Ft
  • Pötyi és Anti
    Erich Kästner
    Ciceró Könyvstúdió
    Neked: 1200 Ft (-20%)
    Bolti ár: 1500 Ft
    Erich Kästner olyan mesteri író, akihez hasonlóan kevés alkotó ismeri a gyermekeket.
  • A repülő osztály
    Erich Kästner
    Móra Kiadó
    Neked: 1592 Ft (-20%)
    Bolti ár: 1990 Ft
    A krichbergi gimnázium diákjai karácsonyi színdarabot próbálnak. A próbán minden remekül megy, de az előadásig történik egy és más előre nem látott esemény.
  • Az Emberke
    Erich Kästner
    Móra Kiadó
    Neked: 2032 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2390 Ft
    Egy régi kedvencünk újra!
  • Az eltűnt miniatűr
    Erich Kästner
    Partvonal Kiadó
    Neked: 2542 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2990 Ft
    Egy klasszikus, izgalmas regény már nagyobb olvasóknak.
Erich Kästner összes könyve...

A sorozatról

  • Robin Hood
    Charles Vivian
    Ciceró Könyvstúdió
    Neked: 792 Ft (-20%)
    Bolti ár: 990 Ft
    Robin Hood neve összeforrt az egyszerű emberek szabadságért vívott harcával. Büszke és szabad, szembeszegül azokkal a hatalmasságokkal, akik rangjukkal és gazdagságukkal visszaélve rászedik és elnyomják a népet.