Pötyi és Anti

Erich Kästner

Pötyi és Anti

Walter Trier illusztrációival

Bolti ár: 1500 Ft
Neked: 1200 Ft
Elérhetőség: jelenleg nem rendelhető
Ciceró Könyvstúdió, 1998
148 oldal
, 140x200 mm, Kemény borító  

„Gyufát vegyenek! Nagyságos úr, nagyságos asszony, kérem, vegyenek gyufát” – ezt kiáltozza, könyörgő hangon késő este Luisa Pogge, vagyis e könyv kis hősnője, Pötyi, álöltözetben, egy idős, vélhetően vak asszony kísérőjeként a Weisendammi hídon, Berlin kellős közepén. Minderről a kislány gazdag szülei mit sem tudnak, azt hiszik, hogy gyermekük a nevelő kisasszony védőszárnyai alatt otthonában az igazak álmát alussza. Amikor a kislány sorsa kritikussá válik, Anti, Pötyi kis, szegény sorsú, talpraesett barátja megoldja a már-már tragikussá, bűnüggyé fajuló helyzetet. Erich Kästner olyan mesteri író, akihez hasonlóan kevés alkotó ismeri a gyermekeket. „Csak az az igaz ember – írja egy helyütt –, aki felnőtt korában is gyermek marad”.

Ezt a könyvet 8-14 éves gyerekek számára ajánljuk.

A szerzőről

Erich Kastner a drezdai tanítóképzőben kezdte tanulmányait, de ezt hamarabb befejezve, 1917-ben behívták katonai szolgálatra. Rengeteg negativ élmény érte itt, amely visszaköszön a Repülő osztály című regényében is. Az első világháborús sokk ellenére maradt a náci Németországban, csak időnként utazott el emigráns barátaihoz. Természetesen ő is nem kívánatos íróvá vált, de a krónikás szerepét akarta betölteni. Gyerekkönyvei kora Berlinjében játszódnak, ami ma is ugyanúgy izgalmas, nem csak a gyerekolvasók számára. Humora, éleslátása, és a hétköznapokban rejlő különleges szituációkra való érzékenysége minden gyerekkönyvében visszaköszön.

A szerző más könyvei

  • A két Lotti
    Erich Kästner
    Móra Kiadó
    Neked: 1592 Ft (-20%)
    Bolti ár: 1990 Ft
    A gyermekregény címszereplője két kislány, akik a megtévesztésig hasonlítanak egymásra. Ez a tény nem kis zavart okoz a történetbeli Bühl-tavi üdülő tanárai és diákjai és a nyaraló gyerekek körében, ahova a két új vendég megérkezik.
  • Das verhexte Telefon
    Erich Kästner
    Cecilie Dressler Verlag
    Neked: 2357 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2773 Ft
  • Három ember a hóban (Európa Könyvkiadó)
    Erich Kästner
    Európa Könyvkiadó
    Neked: 1360 Ft (-20%)
    Bolti ár: 1700 Ft
    Vérbeli összetévesztős komédia Erich Kästnernek, a nemzedékek óta töretlen népszerűségű német író-költő-humoristának ez a remekműve.
  • Az Emberke
    Erich Kästner
    Móra Kiadó
    Neked: 2032 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2390 Ft
    Egy régi kedvencünk újra!
  • Emil és a detektívek
    Erich Kästner
    Móra Kiadó
    Neked: 1692 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1990 Ft
    Klasszikus ifjúsági regény, és kötelező olvasmány a detektív Emilről.
  • Pötyi és Anti
    Erich Kästner
    Ciceró Könyvstúdió
    Neked: 1200 Ft (-20%)
    Bolti ár: 1500 Ft
    Erich Kästner olyan mesteri író, akihez hasonlóan kevés alkotó ismeri a gyermekeket.
  • Az eltűnt miniatűr nyomában
    Erich Kästner
    Holnap Kiadó
    Neked: 1785 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2100 Ft
    A regény főszereplője, Külz papa szeretne kikapcsolódni, és pár napra megszökik családja és a hétköznapi rutin elől.
  • Május 35.
    Erich Kästner
    Móra Kiadó
    Neked: 1592 Ft (-20%)
    Bolti ár: 1990 Ft
    Május 35-én bármi megtörténhet. Így aztán semmi csodálatos sincs abban, hogy Ringelhuth gyógyszerészt és unokaöccsét, Konrádot az utcán megszólítja egy fekete ló, felmegy a lakásukra kockacukrot enni, majd az egész társaság bebújik egy szekrénybe...
  • Csizmás kandúr - Erich Kastner mesél
    Erich Kästner
    Móra Kiadó
    Neked: 1522 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1790 Ft
    Jancsi nagyon el van keseredve: édesapja halála után egyetlen fillért sem örökölt, csupán egy macskát. Ugyan mit kezdjen vele?
  • Amikor én kissrác voltam
    Erich Kästner
    General-Press Kiadó
    Neked: 2000 Ft (-20%)
    Bolti ár: 2500 Ft
    A könyv Kästner szülei, rokonai, sőt távoli ősei sorsát is érinti, s emellett időről időre kitér ifjú- sőt felnőttkora fontosnak ítélt eseményeire is.Így lesz műve önarckép, de egyben nagyszerű korrajz is.
Erich Kästner összes könyve...

A sorozatról

  • Rémusz bácsi meséi
    Vázsonyi Endre
    Ciceró Könyvstúdió
    Neked: 2117 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2490 Ft
    A Nyúl, aki bátor és furfangos, lóvá teszi az erdő állatait, de főképpen a rókát. A vidám, rövid történeteket az öreg néger Rémusz bácsi meséli el az amerikai Kisfiúnak.
  • A csudálatos Mary
    Pamela Lyndon Travers
    Ciceró Könyvstúdió
    Neked: 2117 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2490 Ft
    Mary Poppins felejthetetlen alakja állandó szereplője a klasszikus ifjúsági irodalomnak. A gyerekvilág hétköznapjai a tündérmesék varázslatával ötvöződnek Travers elbűvölő könyvében...
  • A csudálatos Mary visszatér
    Pamela Lyndon Travers
    Ciceró Könyvstúdió
    Neked: 1530 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1800 Ft
    Mary Poppins visszatér a Banks gyerekekhez, Jane-hez és Michaelhez. Az égből érkezik, felhők és egy sárkány hátán, hogy újra izgalmas és érdekes kalandok részesei lehessünk.
  • A dzsungel könyve
    Rudyard Kipling
    Ciceró Könyvstúdió
    Neked: 1440 Ft (-20%)
    Bolti ár: 1800 Ft
    Mauglit, az emberkölyköt Farkas anyó találja meg és neveli fel saját kölykeivel együtt. Felcseperedvén, éppúgy érti a természet szavát, mint a vadon többi lakója. Így lesz ő a dzsungel ura.
  • A padlásszoba kis hercegnője
    Frances Hogson Burnett
    Ciceró Könyvstúdió
    Neked: 1992 Ft (-20%)
    Bolti ár: 2490 Ft
    Sara egy kedves, szeretetreméltó kislány, aki szülei elvesztése után nevelőintezetbe kerül: az addigi jómód helyett a teljes szegénység várja.
  • Alice Csodaországban
    Lewis Carroll
    Ciceró Könyvstúdió
    Neked: 1360 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1600 Ft
    Carroll meseregényénk első része, amelyben megismerkedünk egy feletébb kíváncsi és éleseszű kislánnyal, aki álmában egy csodálatos kalandra indul. A szórakoztató történetet Kosztolányi Dezső fordításában élvezhetjük.
  • Doktor Dolittle és az állatok
    Hugh Lofting
    Ciceró Könyvstúdió
    Neked: 1992 Ft (-20%)
    Bolti ár: 2490 Ft
    Az állatbarát Dolittle doktor kedvencei kedvéért az emberek gyógyításáról áttér az állatok gyógyítására. Az állatok nyelvét elsajátító doktor híre még Afrikába is eljut. Az ott élő majmok között járvány pusztít, így Dolittle-nek mennie kell.....
  • Mary Poppins a parkban
    Pamela Lyndon Travers
    Ciceró Könyvstúdió
    Neked: 1233 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1450 Ft
    A hattyúvá vált libák, a megelevenedett porcelánszobrok, a szerencsés szerda eseményei a mesekönyvből kilépő gyerekek a parkbéli Park és az önálló életre kelt árnyékok - megannyi felejthetetlen kaland az újra és újra visszatérő Mary Poppins-szal.
  • Tom Sawyer kalandjai
    Mark Twain
    Ciceró Könyvstúdió
    Neked: 1592 Ft (-20%)
    Bolti ár: 1990 Ft
    A könyv novellisztikus történetek sora, amelyek a gyermekvilág és az amerikai kisváros mindennapjaiból valók. Főhőse, Tom Sawyer, a regény elején haszontalan iskolakerülő, valóságos vezéregyéniséggé válik.
  • Huckleberry Finn
    Mark Twain
    Ciceró Könyvstúdió
    Neked: 1280 Ft (-20%)
    Bolti ár: 1600 Ft
    Tom Sawyer legjobb barátját, Huckleberry Finnt özvegy Douglas-né örökbe fogadja és megpróbálja civilizálni, ami Huck barátunknak nemigen van ínyére. Szerencsére Tom jókor érkezik