Tücskök, bogarak
Új képeskönyvek a Könyvhétről
2012. június 28. -
Apróságok nőttek nagy, albumszerű képekké a Könyvhét két képeskönyvekében, az Aranyvackoron díjazott Cókmókban és Maros Krisztina Szép Magyar Könyv-díjas illusztrátor első saját mesekönyvben. A kicsi tücsök az óriási Holdra siet, az antiszociális szekrénymanó meg minden ellenkezése ellenére végül csak megmenti a világot. Kun Fruzsina képeskönyvében pedig grimaszokat és hullámzó, körökre, négyzetekre bontott világot nézhetnek a kicsik. Három kiváló illusztrátor, három különböző világ, de mindegyiket élvezet végiglapozni. Lapozgassatok ti is!Munka, hűség, kacagás
Képeskönyvek a Könyvfesztiválról
2012. május 18. -
Idén az ifjúsági és a regény van fókuszban, ezt érezzük. A Scolar kiadó két útkereső köyve, a Csikk és a Semmi igazán nagyot szólt. A szinte még újszülött Libri is regényekkel jelentkezett először. Míg máskor alig tudtuk kiválasztani, hogy milyen képeskönyveket vegyünk bele a fesztiválos szemlénkbe, most éppen csak hogy össze tudtunk szedni négy könyvet (persze a mi Maszatunk most kivételesen nem a fesztiválra, hanem már március elején megjelent).
Akikre mindig számíthatunk, a Csimota kiadó, most is egy egyedi és érdekes, humoros, de művészileg komolyan vehető könyvvel állt elő. A Cerkabella sem okoz csalódást a maga klasszikus, régi, de ma is érvényes világával. A Kolibri pedig a népszerű és művészi zónában keresi a helyét.
Kalandok földön, vizen, levegőben
A Pagony könyvheti könyvei és dedikálások
2012. május 24. -
Ha Könyvhét, akkor Rumini a nagyoknak, Bogyó és Babóca a kicsiknek. Sőt, idén új Boribon is lesz, és most megint úgy érzem, hogy ez a legjobb Boribon. De aztán kijavítom magam, hogy dehogy, a hullahónál és a hétlufinál nincs jobb, meg persze az Annipanni, mesélj nekem, és felsorolom magamban az egész sorozatot. A Bogyó és Babócát pedig amikor először kézbe vettük, akkor visszavedlettünk babázó ovisokká, és ujjongva fedeztük fel az apró, rejtett részleteket a bábok és makettok között. Az én kedvencem talán Babóca fürdője a kis fésűkkel és törölközőkkel. Illusztrációban pedig igazán sokszínűek vagyunk idén is: a fentiek mellett Agócs Írisz saját képeskönyvét, a Baranyai András rajzolta focis könyvet és a Menyhért Anna szövegét kísérő fantasztikusan szép Balogh Andrea rajzokat lapozgathatjátok majd élvezettel hümmögve. Titkos favoritom az Erdős - Pásztohy páros munkája, Panka gyönyörű színeket, jeleneteket, indiánfalut és indiánokat rajzolt a szerző kalandos meséi mellé.
A cikk végén megtaláljátok, hogy mikor melyik szerzőnkkel dedikáltathatjátok kedvenc könyveiteket!
Engem szeressetek!
Könyvek kicsiknek a testvérféltékenységről
2012. április 11. -
Kevés nagyobb szerencsétlenség érhet egy amúgy normális körülmények közt élő gyereket, mint hogy születik egy testvére. És sokszor el kell telnie több-kevesebb időnek, hogy a nagyobb testvér úgy gondolja, nem történhet vele jobb dolog, mint hogy van testvére. Mert bár meg kell küzdeni a szülők nyilvánvalóan véges szeretetért, de később is lesz valaki, akivel mindig összetartoznak. Addig viszont sok konfliktust kell ügyesen megoldani. Erről szólnak, ebben segítenek az alábbi bölcsis-ovis korosztálynak szóló képeskönyvek.Könyvfesztiváli könyveink 2012
A Pagony a Könyvfesztiválon
2012. március 28. -
A Könyvfesztiválra a kicsiknek és a nagyoknak is sok-sok kiadvánnyal készültünk. Folytatódik Finy Petra sorozata, Lámpalány és Bögreúr mellé egy vagány Seprűsrác érkezik. Berg Judit kis dinóinak városi kalandjai a kezdő olvasóknak szólnak, ahogy Lila Prap dinós könyvét is sokan fogják szeretni. Gévai Csilla lírai meséi vagy Szabó Bori vicces átváltozott gyerekei a nagyobbaknak szólnak majd. És végre egy igazi kamaszregény, már a címe is izgalmas: A kőmajmok háza... Válaszd ki, te melyiket szeretnéd majd, és keresd őket a Millenárison és a boltban is!
Tavaszi képeskönyvek óvodásoknak
2012. március 19. -
Ahogy éled a természet és előbújnak végre a virágok, úgy jelennek meg sorra az új könyvek is. Tavaszi válogatásunk most az ovisoknak szól: nagyon szép szövegek, kitűnő illusztrációkkal, húsvétra nem lehet szebb ajándék valamelyik kötet. Válogassatok kedvetekre!Ismerd meg a kezeddel!
2012. március 7. -
A tanulás legjobb módja, ha sokféleképpen tálaljuk a gyerekeknek azokat az információdarabkákat, amikkel szeretnénk, ha megismerkednének. Legyen valami, amit a kezükkel kell csinálni, valami, amire rá kell jönniük az eszükkel, valami, amit keresgélni kell a szemükkel – így nem csak élvezetes a tanulás, de hatékony is. Nem mintha a kicsiket tanítani kéne. Csak ha érdekli őket, ha jó könyveket adhatunk a kezükbe, akkor miért ne lehetne benne szó éppenséggel Párizsról vagy Brazíliáról vagy éppen a dinókról. És közben mindenféle készségeket is fejlesztünk, ami jól jön majd az olvasás, írás és szövegértés elsajátításakor. Új foglalkoztató-ismeretterjesztőket ajánlunk most nektek.
Nátha ellen hangoskönyvvel!
Hangoskönyvek
2012. február 29. -
Ha ti is már hetek óta felváltva vagytok betegek, és már kiszáradt a szátok a rengeteg meseolvasástól, szeretnétek néha akár otthonról dolgozni egy-két órát, de nem akarjátok tévéztetni a gyerekeket, akkor vegyetek hangoskönyvet! Nálunk megváltást jelentett, amikor elkezdtünk így mesét hallgatni. Berg Judit Panka és Csiribís meséit ezerszer meghallgattuk már, de volt Túl a Maszat-hegyen, Csoda és Kósza, Micimackó, Pöttyös Panni, Csipkerózsika, A fájós fogú oroszlán... Mindet nagyon szeretik, szeretjük, és a sokszori hallgatás után már fejből fújnak részleteket a gyerekek.Minden, amit ők is tudni akarnak a szexről
Felvilágosító könyvek kisebbeknek és nagyobbaknak
2012. február 8. -
A kamaszkor, a dacolás és identitáskeresés időszaka. Meglehetősen nehéz lehet ez egy kislány számára, mikor a körülötte lévő világban éppen az látszik, hogy minden identitását, vagy funkcióját, értékét veszti. Különösen nehéz a helyzet, ha, nővé, férfivá kell válnia úgy, hogy e fogalom nap, mint nap új körvonalat nyer. Ezért nagyon fontos, hogy kívülről megfelelően támogassuk, és biztosítsuk nekik az önálló szellemi teret. Kívülállóként tudnunk kell, hogy ez a változás egy lassú, természetes testi-lelki folyamat, erőszakosan nem szabad beavatkoznunk, inkább részesévé kell válnunk. Ebben az időszakban a sokat dicsért emberi kapcsolatok és kommunikáció mellett különösen sokat segíthetnek a könyvek mind a tudati, mind a testi változásaink megélésében és elfogadásában.
Szemlénk néhány nálunk kapható könyvről szól, a sort persze mindenki kedve szerint folytathatja.
Ha tudsz már olvasni...
könyvajánló kezdő olvasóknak
2012. január 23. -
Bizony nagy dilemma, hogy mit adjunk az elsős, betűzgető gyerekekünk kezébe, hogy ráérezzen az olvasás ízére és aztán, kicsit később sem lesz könnyebb, hogy megtaláljuk az épp aktuális olvasási szintjéhez igazodó könyvet.
Összegyűjtöttük nektek a szerintünk leghasznosabb és legjobban használható sorozatokat és Pagony-könyveket, a listát pedig kedvetek szerint ti is folytathatjátok!
Kommenteljetek!
2011 toplistája - mások könyvei
2012. január 13. -
A Pagonyban persze a Pagony könyvek a legnépszerűbbek, de nem csak ezért szeretnek hozzánk járni a vásárlók, hanem mert minden kiadó igényes kiadványai megtalálhatók nálunk. Persze ezek között is megvannak az örök kedvencek, és az újak közül a legsikeresebbek. Érdekes, hogy egy foglalkoztató sorozaté a második hely, és a Naphegy kiadó vitte el a sikerlista majd felét - aminek nagyon örülünk, hiszen a nevük garancia a minőségre.A Pagony 2012-ben
2012. január 5. -
A tavalyi 100. könyvünk után idén sem tétlenkedik kiadónk, most eláruljuk, milyen újdonságokkal lepünk meg titeket ebben az évben. Sok kedvelt sorozat folytatását olvashatjátok majd, de a nagyobbaknak lesz izgalmas indiános, focis könyv, ahogy készül egy családi meséket tartalmazó antológia és egy verseskötet is!
Szóval tartsatok velünk 2012-ben is!
Karácsony Erdélyben
Erdélyi szerzők könyvei
2011. december 8. -
A Koinónia kiadóra mindig érdemes odafigyelni: olyan erdélyi magyar kiadó, akiknél a mese, a mesélés áll a középpontban. Helyes négyzetalakú könyveiket rögtön fel lehet ismerni, mindig azonos formátumban jelennek meg (jól néznek ám ki egymás mellett a könyvespolcon!). A Barni sorozat, mely sokak kedvence határon innen és túl, most újabb kötetettel gyarapodott, és Demény Péter a líra után prózával jelentkezett, Berszán István pedig a kiadó vallásos profiljához illő, elgondolkodtató angyalos meséivel.
A negyedik kötet, Máté Angi új könyve pedig a Cerkabellánál jelent meg, de erdélyisége okán nagyon is idetartozik - hiszen az illusztrátor is Keszeg Ágnes. Olvassátok őket szeretettel!
Családi mesék
Képeskönyv-szemle
2011. november 3. -
Öt képeskönyvet szemléztünk, és abban a kivételes helyzetben voltunk, hogy semmiféle rangsort nem lehetett felállítani köztük. Mind az öt nagyon szuper: akár az illusztrációt nézzük, akár a szöveget, akár azt, hogy gyerekközeli-e. Mindegyik egész más - van, amelyik megmozgat, van amelyiket te mozgatod, van, amiben sok a szülők szeretete, van, amiben kevés. Van, ami nagyon színes festmény, van, ami halványszínű ceruza, van, ami részletgazdag, van, ami elnagyolt - mindenki keresse meg, hogy neki melyik(ek) a kedvence(i), aztán kuporodjanak fölé a gyerekekkel és lapozzák, olvassák rogyásig - mert ezeket akárhányszor lehet.Apró történetek, beszédes képek
Új képeskönyvek szemléje
2011. szeptember 21. -
Lassan ellopakodnak az őszi könyvújdonságok a polcokra. Ez még csak a kezdet, de már ez is felvillanyzóan sokszínű. Realista kézi grafikától absztrakt-puha japán fababákon át festett, kedves-groteszk gyerekekig találunk mindenfélét, az ízlésünknek megfelelőt, vagy éppen valami egészen újat, amivel gazdagíthatjuk gyerekkönyveink sorát, meglephetjük a gyerekeinket. Mi is kiválogattuk a kedvenceinket: minden kiadó kínál idén igazán szép darabokat a legkisebbeknek és az ovisoknak is. Egyre több szép lapozót és klasszikus, egy mesés képeskönyvet találhatunk a boltokban. Lesz még persze sok-sok szépség - mindről olvashatsz majd nálunk, a Pagonyon.