Cikkek - Új olvasó generáció

Sem a testvérei. Pedig a nagymama szereti a könyveket, és mivel harcos olvasáspárti, rendszeresen be is próbálkozik az unokáknál, vajmi kevés sikerrel. Valamivel több, mint két éve írtam, az akkor még újdonságnak számító e-könyv olvasókról egy cikket. A nagymama akkor kedvesen érdeklődött, én pedig szőrmentén magyaráztam neki az új kütyüről, nem nagyon erőltettem meg magam, gondoltam minek. A néni viszont rendesen rám cáfolt, gyorsan kapcsolt, és közölte hogy ilyenen olvas a nagyobbik unokája, könyvet már nem is vesz egyáltalán a kezébe. Hát akkor mégiscsak olvas, örültem meg, és bevallom, közben kicsit mart  az irigység is, a nagymama viszont egyáltalán nem tűnt lelkesnek.

Nálunk ez a jelenség még mindig nem általános, de azért illúzióim sincsenek. A hazai piac is kezd nyitni az “új” trend felé, vannak már egészen pénztárcakímélő modellek is, de a próbálkozások azért még hagynak maguk után némi kívánnivalót. Na persze nem kell ahhoz e-olvasó, hogy digitális formában olvassunk, és gyanítom, hogy erre már a magyar gyerekek is rájöttek. A fent említett nagymama unokája például elég gyorsan feltalálta magát e téren. Addig nem vett a kezébe önszántából könyvet, amíg a nagyi elé nem tette a Harry Potter-széria első kötetét. A csali bevált, legalábbis egy időre, az unoka falta a varázslótanonc történetét, viszont azóta sem nyitott ki több könyvet. Természetesen a sorozat többi részét is letudta, csak épp nem kellett neki a nyomdaipari termék, remekül megvolt a számítógépével is, azóta pedig saját e-könyv olvasóján fogyasztja a könyveket. Legalább olvas, teszi hozzá a nagymama kicsit fanyalogva. És akkor most adja magát a kérdés: miért baj, vagy baj e egyáltalán, ha digitális formában olvas a gyerek, és miben különbözik, ha különbözik egyáltalán a hagyományos olvasás a digitálistól?

A válasz nem is olyan egyszerű. A tengerentúlon már évek óta rágják ezt a csontot, és még mindig nem jutottak dűlőre, bár a kezdeti heves elutasítás mára kissé alábbhagyott, és talán a vita tárgya is kezd jobban körvonalazódni. A tartalmak sokfélék, az olvasók céljai is, ezért volt szükség arra, hogy komolyabban kezdjék kutatni a témát. Egyre másra készülnek a felmérések, és ahogy az eredmények mutatják, a kérdésnek van létjogosultsága, a gyerekek egyre többet olvasnak odaát online, és egyre gyakrabban választják az e-könyveket.

A digitális olvasást ellenzők legfőbb érve az, hogy a technológia károsan hat a gyerekekre. A szociális készségek mellett leginkább a tanulási és olvasási képességek romlását szokták hangoztatni. A vita során rendszerint összemosódnak a határvonalak. Az ellentábor hajlamos egy lapon emlegetni a netes böngészést az online, és az e-olvasón történő olvasással, de sokszor még az sms-ezés, vagy a közösségi oldalak, és a videójátékok használata is a képbe keveredik. Az érvek szerint ez nem véletlen, ezek a határok a mindennapi életben is mindinkább kezdenek összefolyni, és megváltoztatják a hagyományos értelemben vett olvasást is. Nicholas Carr nem kevesebbet állít, mint hogy az internethasználat az egész gondolkodásunkat átformálja. A sok netezés csorbítja a koncentrálóképességet, és az elmélkedésre való hajlamot. “Az agy úgy áhítozik az információbevételre, ahogyan azt a net osztogatja: kis adagokban és gyorsan leszállítva.”

A netes olvasás hatásai sokkal tovább mutatnak a tinédzserek szövegértési teszteken produkált gyatra teljesítményeinél, állítják a hozzáértők. Egyre több, egyébként olvasni szerető felnőtt küzd figyelemzavarral, és egyre többször fordul elő velük is, hogy két-három oldal elolvasása után elvesztik a fonalat, végső esetben türelmetlenek lesznek, majd inkább megszakítják az olvasását, és más dolog után néznek. Sokan arról számolnak be, hogy nem képesek többé elmélyedni egy hosszabb könyvben, de még a nagyobb lélegzetvételű cikkek is kihívást jelentenek számukra.

Egyes szakértők szerint a netezés felületes, hektikus olvasókat nevel a gyerekekből. A neten linkről-linkre cikázó felhasználóknál az iskolában szövegértési nehézségek mutatkoznak, nem tudnak hosszabb távon koncentrálni, és képtelenek felfedni a szövegben rejlő mélyebb összefüggéseket.

Van azonban egy olyan réteg is, akiknél az internet otthoni bevezetését követően határozott fejlődés mutatkozott az olvasás és a szövegértés terén. Ők azok a gyerekek, akik ezidáig a könyvek helyett inkább a televíziót, vagy a videójátékokat választották a szabadidejükben. Most sem nyúlnak könyvhöz, a net viszont így vagy úgy, de csak megteremtette náluk is a kapcsolatot az írott szöveggel. És nem feledkezhetünk meg azokról a gyerekekről sem, akik például nem a net miatt küzdenek olvasási nehézségekkel, hanem mondjuk azért, mert diszlexiások. Az ő tanulmányaikban igazi áldás is lehet az internet, és sokat könnyíthet a problémájukon, ha megtanulják azt okosan használni. Nem kell feltétlenül kínkeservek közt átrágniuk magukat egy egész könyvön, vagy cikken, ha csak egy információtöredékre kíváncsiak, elég csak a keresőbe beírniuk a kulcsszót, hogy a net felkínálja nekik az adott részt. Számos hasonló problémával küzdő fiatal számolt be arról, hogy az internetnek köszönhetően sokkal magabiztosabb lett az iskolában. Egy, a diszlexiát kutató professzor szerint az is segít, hogy a net tele van képekkel. Az illusztrációk megkönnyítik az értelmezést, kényelmesebbé és egyszerűbbé teszi azok számára az olvasást, akik ilyen jellegű nehézségekkel küzdenek.

Nem utolsó sorban pedig figyelembe kell vegyük a fiatalok igényeit is. A lineáris felépítésű szövegek helyett a tinik egyre inkább szeretik olyan tartalmakkal bombázni magukat, melyek egyszerre több érzékszervet is kielégítenek (többféle kísérlet született már a szövegek különféle audiovizuális élményekkel való ötvözésére). A tengerentúlon élő fiatalok egy  része a könyvolvasást egyirányú, és passzív cselekménynek tartja. Állítják, hogy az online tartalmak sokkal gazdagabb élményt képesek nyújtani azáltal, hogy további párbeszédekre, és több nézőpont megismerésére is lehetőséget kínálnak, valamint jobban be tudják vonni az olvasót is. A tinik kedvelik az olyan újfajta élményt nyújtó online olvasást, amikor a saját személyiségüket is belevihetik az adott szövegbe, és a videójátékokhoz hasonlóan választhatnak, hogy merre haladjon tovább a cselekmény. Ahogyan egy tizenöt éves online olvasó fogalmaz: “Például a könyvekben is bárki meghalhat. Csak a könyvekkel ellentétben, itt van választási lehetőséged. Választhatod azt, hogy az adott karakter ne haljon meg, vagy helyette inkább valaki olyan haljon meg, akit nem szeretsz.”

A vitát még hosszan lehetne folytatni, de nem nagyon érdemes. Az amerikai gyerekek már döntöttek. Egy friss felmérés szerint a fiatalok nagy része szeret digitális eszközökön olvasni, és a saját bevallásuk szerint gyakrabban is olvasnának kedvtelésből, ha ilyen formában tehetnék. Ezzel még nincs is baj, azzal viszont már annál inkább, hogy a 9-17 év közötti gyerekek 39%-a hiszi azt, hogy a neten lévő információk mindig igazak. Viszont megnyugtató hallani, hogy a gyerekek kétharmada akkor sem hagyná abba a könyvolvasást, ha lenne saját e-könyv olvasója.

Hajlamosak sokan elfelejteni a vita hevében, hogy a döntés a mi kezünkben van. Hiába kárhoztatjuk a technológiát, ha mi magunk okozzuk a bajt azzal, hogy nem tudjuk megfelelően használni. Az olvasásnak nem feltétlenül kell hektikusnak lennie akkor sem, ha számítógépen, vagy bármilyen más digitális eszközön olvasunk. A mi választásunk, hogy nyitva hagyjuk-e a csetablakot, ránézünk-e olvasás közben az emailekre, hírekre, és a közösségi oldalakra, felmegyünk-e a wikipediára, vagy a youtube-ra hogy hattérkutatásokat végezzünk az olvasottakhoz (mindezt egyébként saját tapasztalatból mondom, egy könnyvvel a kezünkben is remekül lehet produkálni). Vagy inkább önuralmat tanúsítunk, és az adott szövegre koncentrálva becsukunk minden mást. Meggyőződésem, hogy a gyerekek esetében sem a technológia a vízválasztó, sokkal inkább az a primer szocializációs közeg, ahol a szülők vagy beleplántálják a gyerekekbe a könyv iránti szeretetet, vagy nem. A számítógép sem nagyobb mumus, mint a televízió, lehet ugyanúgy korlátozni az előtte eltöltött idő mennyiségét, és meg lehet tanítani a gyerekeket is, hogy hogyan használhatják okosan, hogy károkozás helyett inkább a hasznukra váljon. Olvasni sokféleképpen lehet, és kár lenne megfosztani az új tapasztalatoktól a gyerekeket, mert vannak már egészen érdekes próbálkozások is, de erről majd legközelebb.

A témát a jövő héten folytatjuk. A cikkhez a The New York Times 2008-as és 2010-es, továbbá a The Atlantic, a Guardian, és a The New Atlantis cikkeit használtam fel.