Vidám állatkert

Csukás István

Vidám állatkert

Bolti ár: 599 Ft
Neked: 509 Ft
Elérhetőség: jelenleg nem rendelhető
Totem Kiadó, 2007
8 oldal
, 230x160 mm, Kemény borító  

Csukás István lapozó könyve, sok képpel a legkisebbek számára.

Farkas BeaJavorniczky Nóra

Ezt a könyvet 0-3 éves gyerekek számára ajánljuk.

A szerzőről

Talán a legnépszerűbb és legismertebb magyar meseíró, Süsü, Pom Pom, és még sok figura szülőatyja. Apja kovácsmester,gyerekkorában hegedűművész akart lenni, a békéstarhosi zeneiskolába járt, ám hiába vették volna fel felvételi a Zeneakadámiára, a jogi egyetemre, majd a bölcsészkarra járt, de egyetemi tanulmányait nem fejezte be. Az FMK (Fiatal Művészek Klubja) vezetője lett. Először a Magyar Televízióhoz került, majd a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője lett. 1985 óta szabadfoglalkozású író. Már a hatvanas évek közepén a gyerekirodalom felé fordult, erre Kormos István bíztatta, és ezután született meg a Mirr-Murr, a Pom-Pom, a Süsü és számos kitűnő gyerekkönyv. Nagy részükből filmváltozat is készült, sőt, sokan csak film alapján azonosítanak be olyan műveket, mint a Keménykalap és krumpliorr.

A szerző más könyvei

  • Óriástüdejű Levegőfújó
    Csukás István
    Könyvmolyképző Kiadó Kft.
    Neked: 1444 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1699 Ft
    Ismered már?
  • Ágacska
    Csukás István
    Gesta Könyvkiadó
    Neked: 1696 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1995 Ft
    Ki vagyok én? Erre keresi a választ egy viharban letört kis faág. Hiába kérdezi, senki nem tudja. Biztos, hogy nem virág, nem lepke, nem gomba, nem kacsa és nem is béka. Azt mondják, leginkább az emberre hasonlít.
  • A Radírpók
    Csukás István
    Könyvmolyképző Kiadó Kft.
    Neked: 1444 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1699 Ft
    Újra itt van a rajzfilmből is ismert Pom-Pom, aki furábbnál furább lényekrő mesél nekünk.
  • Tükörbohócok
    Csukás István
    Gesta Könyvkiadó
    Neked: 1666 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1960 Ft
  • A húsvéti tintanyúl
    Csukás István
    Totem Kiadó
    Neked: 509 Ft (-15%)
    Bolti ár: 599 Ft
    Sajdik Ferenc egyedülálló rajzaival illusztrált lapozó, melyben a huncut tintanyulat kísérhetjük el húsvéti locsolókörútjára. És egy tintanyúl mivel is locsolhatna mással mint tintával?
  • Lesbőltámadó Ruhaszárítókötél
    Csukás István
    Könyvmolyképző Kiadó Kft.
    Neked: 1444 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1699 Ft
    Újabb lehetelen kalandok Pom Pomtól.
  • A versíró kutya
    Csukás István
    Gesta Könyvkiadó
    Neked: 1666 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1960 Ft
    Bonifác, a postás, komoly feladat elé állítja Kutyánszky Kázmért, a versíró kutyát. A kézbesítendő levélen se cím, se feladó. Kázmért azonban nem olyan fából - illetve kutyából - faragták, aki megtorpan az első akadálynál.
  • A nagy ho-ho-ho horgász nyáron
    Csukás István
    Könyvmolyképző Kiadó Kft.
    Neked: 2124 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2499 Ft
    Ismét egy rég várt szenzáció. Ho-ho-ho-hó! Nemcsak nézhető, olvasható is. Gyerekek és felnőttek kedvencének, a Nagy Ho-ho-ho-horgásznak legújabb kalandjaival ismerkedhetünk meg e könyvben.
  • Festéktüsszentő Hapci Benő
    Csukás István
    Könyvmolyképző Kiadó Kft.
    Neked: 1444 Ft (-15%)
    Bolti ár: 1699 Ft
    Mit tegyen szegény Benő, ha folyton tüsszentenie kell?
  • Keménykalap és krumpliorr
    Csukás István
    Könyvmolyképző Kiadó Kft.
    Neked: 2294 Ft (-15%)
    Bolti ár: 2699 Ft
    Ki ne emlékezne a filmre, mely Hollywoodban is sikert aratott? És ki ne tudná, hogy ugyanez a történet könyv formájában is könnyedén meghódítja, magával ragadja az olvasót.
Csukás István összes könyve...