Zene és mese - mese és zene

Kuruttyoló békakirály

Szombaton, az első PagonyFeszten találkozhattok majd Tarján Veronikával, és zenésztársával, a mesés nevű Mogyoró Kornéllal.

A Békabálon megismerhetitek első könyvük anyagát, és táncolhattok, énekelhettek, játszhattok.

A szerzőpárost a program kapcsán kérdeztük.

-  Nagyon régen, körülbelül öt éve, egy gyönyörű smaragd színű tó szélén, ami a Millenárisban található, született egy kis ebihal. Gondozgattam, nevelgettem, segítettek nekem az Ethnosound  hangszerbolt hangszerei és dolgozói, Fehér Károly, Gerzson János és Korecz Kata. Az ebihal egyre többet kért enni, egyre nagyobb és nagyobb lett, lábai nőttek és elindult, hogy más helyeken is megmutassa magát. Útközben találkoztunk Mogyoró Kornéllal, aki érdekesebb és szebb hangokat tudott kiadni a varázshangszerein, mint azt a Béka és én gondoltuk volna, hívtuk őt is, jöjjön velünk. Azóta hárman járjuk a csillogó tavakat az országban, hogy újabb és újabb meséket varázsoljunk a hallgatóság nagy örömére.

- Honnan merítettél ihletet a könyvben szereplő két meséhez?

- Az életből. Sok mindent látni, hallani, sok öröm, bánat, csoda ér bennünket, ezt mindenki más és más nyelven fejezi ki, én ezt mesével teszem, Kornél a zene nyelvén A mi nyelvünk közös és ahogy ezt megéreztük, elkezdtünk mesélni az embereknek és megszületett a Béka, amivel rengeteget tudunk adni másoknak. A mesék szinte magukat írták. Csak kimondjuk a mese kezdő mondatát, ahogy minden Kuruttyoló kezdődik, „Volt, ha volt, ha nem volt, hát mégis volt, mert régen volt, tán igaz sem volt, tán igaz is volt..” és a mese önálló életre kel, áthat minket és meg sem áll a végéig, amikor minden jó, ha a vége jó, ha nem jó, akkor az nem a vége. Az Afrikai mese apróbb elemit és dalait már a korábban létrejött Apró Színház produkciójában a Bumbábában is megtaláljuk. A Bumbát és az összes Kuruttyoló Békakirály mese megírását egyébként komoly kutatómunka, az adott kultúra körbejárása előzi meg. Szokásoknak, hagyományoknak, ételeknek, mindennek utána járunk, ez is sok ötletet és inspirációt ad a mesékhez. Ha mód van rá, találkozunk is az adott kultúra itt élő képviselőivel. Így történt ez a kolumbiai mese kapcsán is, amikor megismerhettünk egy fantasztikus embert, David Delyt, aki sajnos már nincs köztünk.

- Terveztek-e folytatást?

- Nem csak hogy tervezünk, hanem már folyamatban is van. Ősszel jelent meg az első könyv, most gyereknapon májusban jelenik meg a második kötet, amelyben magyar és lappföldi mesét találhat az olvasó-hallgató. A Müpában egy rendhagyó Apró Színház dalait összefogó Apró Band koncerten is bemutatjuk majd.

tvmk.jpg
- Melyik a legfontosabb az életetekben? A zene, a tánc, vagy a mese? Melyik a legérdekesebb hangszered, Kornél?

Veronika: - Nekem a zene, az mese, és a mese, az zene.

Kornél: - A zene az életem, de minden társművészet maximálisan érdekel, legyen az mese, tánc vagy képzőművészet. Úgy érzem, hogy ezekben a mesékben, amit Veronikával varázsoltunk, teljesen sikerült egybeolvasztanunk ezeket a művészeti ágakat, amit Vigyázó Zsófi gyönyörű, szellemes grafikái tesznek teljessé.

A mesékben szinte a teljes hangszerparkomat kell használnom, nagyon sok különleges hangszer vanbközöttük, amit még sok zenész sem ismer. Személyes kedvencem a berimbau, egy brazil egy húros ütőhangszer, amit capoeira tánc kíséréséhez használnak eredetileg. A kolumbiai mesében Shango, a varázsló megjelenése alatt lehet hallani, hogyan szól

- Hol találkozhatunk veletek még?

Veronika: - Az Apró Színház művészeti vezetőjeként több Apró Színházas gyermekeknek szóló előadásban, mint színész és alkotó találkozhat velem a közönség, ezenkívül az Apró Színház foglalkozásain, amin a gyerekek együtt játszhatnak, táncolhatnak velem. A leghíresebb foglalkozásom a Tündértánc, amit Budapesten a Noha Stúdió és Alkotóműhelyben és a Kacifánt Játszóházban találhattok meg.

Kornél:- Ütőhangszeresként a Palya Bea zenekarban, a Monamo-ban, a Kiskalász gyerekzenekarban és több zenei életben kiemelt produkcióban játszom, felsorolni is hosszú lenne, az említett zenekarok a legfontosabbak jelenleg.

Közös produkciókban is találkozhatnak velünk, a Kuruttyoló Békakirályon kívül az Apró Színház két nagyon sikeres előadásában, a János Vitézben és a Bumbában, ez utóbbit most hívták meg a Kaposvári Színházi Fesztivál versenyprogramjába. Az első közös produkciónk, a lappföldi ihletésű Arany Lille című előadásunkkal Moszkvába, Szibériába és Mongóliába készülünk.

- A szombati PagonyFeszten Békabál is lesz. Mire számíthatnak a látogatók?

- Egy fantasztikus ünnepre a Békával, Veronikával és Kornéllal. Ritmusozunk, verselünk, mondókázunk, énekelünk, táncolunk, játszunk szabadon.

Szóval találkozzunk április 12-én, a PIM-ben!