2 éves a Debreceni Pagony!

2017. október 10.

Mi is meglepődünk időnként, hogy szalad az idő: már két éves a Debreceni Pagony!
Ennek örömére szülinapi bulit tartunk október 14-én, a Debreceni Pagonyban. Gyertek, tartsatok velünk, ünnepeljünk együtt! Jelezzétek a Facebook-eseményben is a részvételeteket!



Reggel 9-kor nyitnak a bolt kapui,  a gyerekek színes programokon vehetnek részt.

9.30-kor kezdődik egy vidám, dalos- zenés angol foglalkozás kicsiknek, melyet a Kids Club Debrecentől Márti vezet. Sok énekléssel, játékkal várja a gyerekeket és mindezt angol nyelven. Márti órái mindig jó hangulatban telnek, most sem lesz ez másképp.

10.15-től Puskás Ani papírszínház előadással vár mindenkit, mely során különleges előadásban hallgathatjátok meg A csodapalást című mesét. A mesélés után kézművesfoglalkozást tart nektek Ani, melynek témája az újrahasznosítás, a végeredményt természetesen hazavihetitek, de, hogy mit készítetek, egyenlőre maradjon meglepetés. 

A nap folyamán kedvenc akciótokkal, a DOBÓNAPpal várunk Benneteket: amennyit dobtok négy dobókockával, annyi százalék kedvezményt adunk a vásárlás végösszegéből!!!

És még egy meglepetésünk van a számotokra: ha nálunk vásároltok ezen a napon, nevetek bekerül egy kalapba és a szerencsés nyertes egy Leszel a padtársam? című könyvvel lesz gazdagabb. :)

A program ideje alatt pagonyos színezőkkel, foglalkoztatókkal kreatívkodhatnak a gyerekek és kipróbálhatják a Pagony kártyajátékait is!

A szülinapon még két debreceni vállalkozás is részt vesz. A Mini Natura és a Shumlee is debreceni vállalkozás, melyeket szintén anyukák álmodtak meg. Család, gyerekek mellett vettük a fejünkbe mindannyian, hogy valami értékeset, rendhagyót hozzunk létre Debrecen városában és azóta is szorgalmasan dolgozunk ezen.


Gyere, nagyon várunk!