ez itt a kosarad
a termékeiddel

A sorozat öt egymástól független, mégis egymást kiegészítő kötetből áll, melyekben emberekkel, állatokkal, valamint a mindennapi életből ismert hétköznapi helyzetekkel ismerkedhetnek meg a gyerekek. Az évszakos kötetekben az olvasók figyelemmel kísérhetik, hogyan változik a természet, a táj és a mindennapi helyzetek a különböző évszakokban. Így a gyerekek képet kaphatnak egy teljes év eseményeiről, valamint bepillanthatnak számukra különösen izgalmas éjszakai történésekbe is. A könyvek lapjain képekkel elmesélt történetsorozatok találhatóak, melyek mindig a következő lapon folytatódnak, és sokszor a következő könyvben teljesednek ki, pl: a kismamának, aki télen pocakkal sétál, nyáron már karján viszi a gyermekét. A könyvek így egyszerre szemléltetnek folytonosságot és változást, azaz felkészítik a gyerekeket az életre. A könyvek nagy alakúak és keménytáblásak, ezért kisebb gyerekek is könnyen olvasgathatják egyedül, de a szülőktől is kreativitást igényel, hisz nem előre megírt szöveget kell felolvasniuk, hanem a képeket, szereplőket, helyzeteket megfigyelve kell a történetet a saját szavukkal megfogalmazniuk. A sorozat másik érdeme, hogy a különböző foglalkozásokon, nemzetségeken és élethelyzeteken keresztül a társadalom széles rétegét mutatja be a gyerekeknek,pl. tolókocsis ember, a kínai és az indiai utazó, de minden részben feltűnik az apáca, az utcaseprő, vagy a hajléktalan is. A fejlesztő könyveket iskolai előkészítéshez is ajánljuk, mert a gyerekek számára megtanítják a zavaró háttérből való formakiemelés képességét, mely az olvasáshoz és íráshoz elengedhetetlen. A könyvek nézegetése által a gyermek emlékezete, megfigyelőkészsége fejlődik, szókincse bővül, valamint jelentősen javul az összpontosításra való képessége is!