A Csodaceruza fogalom

Sándor Csillával, a kiadó vezetőjével beszélgettünk

cimkék: #interjú #jó könyv #Hanna blog #kiadók

A Csodaceruza folyóirat és kiadó évek óta folytatja komoly munkával a gyerekirodalom népszerűsítését, illetve a kortárs irodalom elismertetését, és a jó gyerekirodalom perifériáról való bekerülését. Sándor Csillával, a kiadó vezetőjével Győri Hanna beszélgetett.


Győri Hanna: A Csodaceruza fogalom, hiszen az egyetlen gyerekirodalmi témájú folyóirat és sok évig valóban az egyetlen olyan fórum volt, amelyen a gyerekirodalomról szó esett. Hogyan, miért indultatok, mit képzeltetek el a lapról annak idején?

Sándor Csilla: Én azt láttam 2001-ben, amikor a folyóirat indult, hogy van egy nagyon elhanyagolt terület, amelyik odafigyeléssel, a meglévő értékes irodalom bemutatásával, a hiányok feltérképezésével lendületet kaphat, és ha megfelelő személyek alkotnak véleményt a gyermek- és ifjúsági könyvekről, akkor kiderülhet, hogy a gyermekirodalom irodalmunk, kultúránk részét képezi, és mindenképpen komolyan lehet venni. A folyóirat nem csak a cikkeket gyűjtötte egybe, hanem a személyeket is, akik ezen a területen munkálkodtak, vagy éppen a lap hatására döbbentek rá arra, hogy mennyire ugyanezt gondolják, és milyen izgalmas a gyermekirodalom. Sajnos azt kell mondanom, a gyermekirodalomról szóló kutatások, elemzések, tudományos tevékenységek nem jutottak azóta sem előre. Hosszadalmas volna kifejteni, miért. Az azonban biztos, hogy a lap megjelenése leginkább a szülőket inspirálta, és szerencsére a kiadók egy részét is. Azt is mondhatnám, hogy egy darabig úttörő jelleggel nem voltak társaink a kommunikációban, leszámítva az illusztrátorokat, azóta sokkal többen (Pagony, Naphegy, Csimota, Cerkabella, Vivandra) egy nyelven beszélünk.

GyH: Mi vezetett arra, hogy könyveket is kiadjatok?

SCs: Lehet, hogy a türelmetlenség volt az egyik ok. Ha jól belegondolunk, mi csak írtunk arról, hogy milyen a modern gyerekkönyv, mintákat hoztunk külföldről, illusztrációkat mutogattunk hazai alkotóktól, és végre szerettük volna megmutatni, hogy mire gondolunk. Kevés szöveg, sok kép – ez volt a kiindulópont, így jött létre az első könyvünk, Baranyai András és Kiss Ottó "Szerintem"-je. Ez 2006-ban történt. Ez az év egyébként sok szempontból az egyik legmozgalmasabb év volt az életemben: például Magyarország ebben az évben volt Bolognában díszvendég, már önmagában ez az esemény izgalomban tartott bennünket, hiszen tudtuk, jó 20 éven belül erre nemigen kerül sor megint. 2006-ban olyan csapás ért bennünket, amire korábban nem volt példa: az NKA még 2005 végén meghozta a döntést, hogy 2006-ban több más lappal együtt nem támogatja a Csodaceruzát. Erről bővebben itt lehet olvasni. Talán ez a döntés is új utak keresésére ösztönzött bennünket, így lett belőlünk könyvkiadó. Amikor a könyv elkészült, nagyjából akkor derült ki, hogy kislányom fog születni, és hogy még érdekesebb legyen, Baranyai András is ekkor tudta meg, hogy ők is gyermeket várnak. Marci és Emma majdnem ugyanarra a napra volt kiírva.

GyH: Hogyan választasz szöveget és illusztrátort, hogyan jönnek létre a könyveitek?

SCs: Nagyon izgalmas dolog, ahogy egy könyv megszületik. A személyes kapcsolatok leginkább annyira közrejátszanak ebben, mint az, hogy valami újat, izgalmasat, érdekeset szeretnénk létrehozni. A Szerintem esetében nagyon jól összetalálkozott Baranyai és Kiss Ottó stílusa. Hálás dolog olyan illusztrátorokkal dolgozni, akik magabiztosak. Látni, ahogy világot teremtenek, fantasztikus érzés. Ugyanez mondható el Kárpáti Tibor könyvéről, a Csókolom, pókmajomról is, amelyik egy rendezvényen, talán éppen a harmadik gyermekirodalmi fesztiválon került szóba először, és aztán a rákövetkező könyvfesztiválra meg is jelent. Nemrég szóba került a folytatása. Tibor szuverén világa engem nagyon lenyűgöz. Nem utánoz senkit, nagyon eredeti. Kiadóként csak hálás lehetek, hogy ilyen módon közöm van a könyvhöz. A Lomtalanítás a Fehérlófia utcában, az Irijám és Jonibe, valamint az Aranysityak című legújabb könyvünk mind "nemes anyagból" készült. A szövegek eljutottak a kiadóba és mindegyik megtalálta az útját az illusztrátorig, akiknek köszönhetően könyveink egyediek, izgalmasak lettek.

GyH: A Csodaceruza könyveit forgatva mindig úgy érzem, hogy legalább annyira szólnak felnőtteknek, mint gyerekeknek. Ez mennyire szándékos?

SCs: Semennyire. A kiadás előtt kizárólag az van a fejünkben, hogy minőség legyen. A képek és a szöveg élményt nyújtson, a könyv mint könyvtárgy esztétikai élvezetet jelentsen. Persze a könyvpiac és az emberek úgy működnek, hogy szeretik behatárolni, megmondani, ez pontosan kinek szól. Ha a könyv jó, megtalálja az olvasóját. Az Irijám például sok esetben még a felnőtt olvasót is kihívás elé állítja, mert időt és elmélyülést követel. Türelem kell hozzá. A Pókmajom ennek épp az ellenkezője. Könyveink eleve nem számítanak arra, hogy tömegek vásárolják. Egyik könyvünk sem tetszik mindenkinek, de minden könyvünknek van olvasótábora, köztük gyerek és felnőtt egyformán. Azt gondolom, ez így is van rendjén.

GyH: Külföldön sokkal inkább létezik a felnőtteknek, gyereklelkű felnőtteknek szóló illusztrált, kép-szöveg összhangjára építő kiadvány. Szeretnétek ezt meghonosítani, a felnőtteket is meghódítani az illusztrált könyv számára?

SCs: Sok gyermeklelkű felnőtt van külföldön, gondolom, ez itthon sincs másként, ha lenne rá jó sok pénz, ki lehetne őket szolgálni jó könyvekkel, amelyekről nem igazán mondható el, hogy most gyermekeknek vagy felnőtteknek szólnak… Egy-egy külföldi vásáron az ember csak lapozgat és nem hisz a szemének. Azt hiszem, a képeskönyv olyan műfaj, mint mondjuk a képregény. Vannak szerelmesei és fogyasztói. Ha a vásárlók igénylik az újabb és újabb könyveket, akkor az alkotók részéről nincs határ. Ha Magyarországon több lenne az ilyen típusú ínyencségekre az igény, talán a boltokban is több izgalmas képeskönyv lenne kapható. Mi természetesen szívesen adnánk utat ilyeneknek, de ehhez sokkal nagyobb támogatás kellene, mint amilyen jelenleg a gyakorlatban van.

GyH: Úgy érzékelem, hogy a Csodaceruza munkája több más kiadóval együtt mostanra kezd beérni, és megélénkült a jó gyerekkönyvre az igény. Érzékeltek ti is ilyen megnyíló, befogadóbb teret?

SCs: Bizonyos körökben az általad felsorolt kiadók könyveire illik figyelni. Én úgy érzem, hogy ezt a kört még sok ideig lehet tágítani. És ez szerencse is egyben.

GyH: Milyen külföldi kiadványok most a kedvenceid, és mi az, amit nagyon szívesen fognál magyarul is kezedbe?

SCs: A Kalandraka kiadó könyveire figyelek a legtöbbet, illetve a flamand Eenhoorn is a kedvencem. A franciák közül az Etre, a Rouergue, a MeMo kiadványait nézegetem… De ez csak néhány a sokból. Ha sok pénzem lenne, kipróbálnám, hogyan szerepelnek Rebecca Dautremeur könyvei a magyar piacon.

GyH: Miket terveztek mostanában megjelentetni?

SCs: Talán sose volt még ennyi könyvtervünk egyszerre, mint most. Baranyai András és Kiss Ottó új könyvét, a Szusi apó erdőt jár címűt már év elejére szerettük volna megjelenteni, várjuk, hogy elkészüljön. Máray Mariann /A kóró és a kismadár/ című könyve elkészült már, nyomdába adásra vár. Rofusz Kinga illusztrációival készül az ovisoknak szóló Samu sorozatunk, amelynek első kötete lesz a Samu és egy esős nap. Menyhért Anna: A kis ló Tündérországban címmel írt mesesorozatot, Balogh Andrea illusztrációival fog megjelenni. Balogh Andrea a cirkuszról készített egy könyvet gyerekeknek Sátorta címmel, ez is megjelenésre vár.

GyH: Ha Emmának kéne egy könyvet csinálnod, kivel és hogyan képzeled el azt?

SCs: A fentiek közül A kóró és a kismadár, a Samu és A kis ló Tündérországban mind Emmának való könyv lesz… Emmának valójába most a fekete tehénről kellene könyvsorozatot készíteni, hiszen minden este arra kér, hogy a fekete tehénről meséljek. Mióta Mú mamát ismerem, azóta az én fantáziámnak sem szab gátat, hogy egy tehén mire képes…

GyH: Választ már Emma önállóan könyvet? Hogyan nőtt bele a könyvekkel való foglalkozásba és te ebben hogyan segítetted őt?

SCs: Nagyon sok könyvünk van, és ezek egy része elérhető Emma számára: egy alacsony könyvespolc tartja őket. A játékok, a játszótér és a tévé a könyvek konkurrenciája, ha nem figyelek, a könyvek ott maradnak olvasatlanul… Három-négy éves korban ritkán várható el, hogy a gyerek egyedül játsszon, "olvasson". Amit a szülő kezdeményez, abban a gyerek szívesen benne van, mert neki az együttlét sokkal fontosabb, mint bármi más. Éppen ezért időt szánunk az olvasásra, és együtt nézegetjük, lapozgatjuk a könyveket. Persze arra is van példa, hogy 20-30 percig elmélyülten lapozgat egyedül (pl. a Tesz-vesz Várost, legutóbb az Ádám világgá ment című könyvet), sőt gyakran kiválaszt magának 10-15 könyvet, amelyeket végignéz egymás után, ha olyan kedve van, és el is meséli hangosan a történeteket. Mindig más a kedvence, a jelenlegi állapot szerint: az Angelina Balerina, A telhetetlen hernyócska, a Boribon sorozat élvez kiemelt figyelmet. Annak ellenére, hogy sok könyvünk van, nem könnyű választani. Egyik ezért nem jó, a másik azért. Több humoros kellene, több állatos, több olyan, ami rólunk szól… azt hiszem, még van hely jó könyveknek a könyvpiacon.

Kapcsolódó cikkek