"A három barát" - Isten, Allah, Jahve

cimkék: #esszé #jó könyv #bátor könyvek #Juli blog

Pár napja megtudtam egy négyévestől, hogy régen a vulkánokat istenként tisztelték, és azért, hogy ne törjenek ki, ajándékokat vittek nekik az emberek. Kérdezte, hogy mi erről a véleményem. Rögtön rávágtam, hogy ez butaság, a vulkánok nem istenek. Aztán gyorsan megpróbáltam kozmetikázni a túlontúl határozott véleményemet: Illetve, persze nem voltak azok buták, akik így gondolták... csak mi már tudjuk, hogy nem így van... illetve azt hisszük, hogy nem így van... illetve.... Mit mondjunk egy gyereknek hitbeli, vallási kérdésekről, ha meg akarjuk neki hagyni az őt megillető gondolati szabadságot, de segíteni is akarunk, hogy eligazodjon a dolgok között?

Ez a könyv mondjuk idősebbeknek íródott (kb 9-14 éveseknek), de elleshetünk belőle taktikákat arra az esetre is, ha egy kisebb kérdezne.

Minden gyereket érdekel Isten, a kisebbek általában még feltétel és kérdések nélkül hisznek benne, akárcsak a tündérekben, de ahogy idősödnek, nyilván sok minden árnyalódik bennük, ellentétként merül fel a ráció és a hit, hogy a teljesen különböző felnőtt-véleményekről ne is beszéljek, amik aztán végképp kavarodást okoznak a fejekben.

Ez a kötet gyakori kérdések mentén egymás mellé állítja a három monoteista világvallást, kiemelve hasonlóságaikat, különbségeiket. Mindezt úgy teszi, hogy közben nem húz egyik felé sem, ugyanolyan arányban és ugyanolyan kendőzetlenül beszél a kereszténység, a zsidóság és az iszlám dolgairól. De olyan értelemben sem próbál meggyőzni, hogy az általában vett vallásosság vagy éppenhogy az ateizmus felé terelgessen. Nem állítja, hogy élet, igazság csak a hitben van, de azt sem, hogy maradi vagy ostoba volna az, aki hisz. Talán az egyetlen dolog (a tényeken kívül), amit tanítani akar, az a tolerancia, a békés egymás mellett élés. Ezt, mint tudjuk, nem lehet elég korán elkezdeni...

A stílusa is éppen megtalálja az aranymetszést: nem gügyög, de teljesen érthetően magyaráz olyan kérdésekről is, mint például az egylényegű három isteni személy. De a legnagyobb erényének azt tartom, hogy nyíltan ír kényes témákról, hogy bátran fel mer vetni olyan kérdéseket, amik mindenkit a legjobban érdekelnek, de amiket sokszor nem merünk feltenni szégyenből, vagy tapintatból, vagy, ha fel is teszünk őket, olyan homályos és körülíró választ kapunk rá az illetékestől, hogy azzal aztán nem vagyunk kisegítve. Ebben a könyvben szó van a nők helyzetéről, vallási fanatizmsról, körülmetélésről, halálról, házasságról. De mégsem tolakodó vagy emészthetetlen az őszintesége. Persze mindezek mellett alapvető célja a tárgyi tudás elsajátítása, elmagyarázza a különböző vallási időszámításokat, a viseletek, szertartások, szokások értelmét. Amit értünk, attól kevésbé idegenkedünk. Fölvet olyan kérdéseket is, amiket ugyan nem fejt ki, de amelyek mentén a kicsit idősebb, érdeklődő olvasó tovább tud indulni.

A szerkesztése is az együtt gondolkodást segíti: fontos, hogy téma szerint rendeződik a könyv, úgy, ahogyan a kérdéseink egymásból fakadnak. Így sokkal inkább megjegyezhetőek az információk, és tisztábban látjuk a különbségeket és az azonosságokat a vallásokban, mint, ha csak külön felsorolásként hangzanának el. Vannak visszatérő kiejezések, definíciók, tények, amelyek az ismétléssel könnyebben megjegyezhetőek, de mégsem szerepelnek annyiszor, hogy unalmas lenne. Ráadásul, ha valaki csak belelapoz a közepénél egy őt érdeklő fejezetbe, az is érti így, hogy miről van szó.

Az illusztráció is eleget tesz a szórakoztatás és az oktatás kettõs céljának: sok helyen a megértést segíti, de a hagyományos ábrázolásmód mellett (például Szűz Mária és a karon ülő kis Jézus) szerepelnek vicces, emberközeli rajzok is (raftingoló egyházi vezetők, kötögető angyalok). Azt meg külön díjaztam, hogy Mohamedet nem ábrázolták!

A könyv végére egészen abszurdnak tűnt, hogy egyáltalán léteznek vallási széthúzások, ellenségeskedések. Hát hiszen Isten, Jahve, Allah nem más, mint három haver! Vagy egy haver három névvel? Ez a könyv tanít és nevel, érdeklődő gyerekeknek és feledékeny felnőtteknek szól.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek