A HÁZI KIRÁLYLÁNY

Zöldség Anna és a beszélő póniló

cimkék: #elemzés #jó könyv #ismertető #Hanna blog

Szijj Ferenc a posztmodern gyerekregény mestere. Meseregényei nemcsak abban lépnek el a bevett mesei szerkezettől, hogy megbontják a jó és rossz dichotómiáját (ahogy Papp Eszter írja a literán, egyfajta szürke zónát hoznak létre), hanem a hagyományos elbeszélő szerkezetet is alaposan megpiszkálják: gyakori, hogy nem a próbák és kalandok visznek közelebb a konfliktusok megoldásához, hanem azok egyszerűen megoldódnak.

A mesék sokszor nem is egy konkrét problémát akarnak megoldani, sodrodó hősei csak belekeverednek valamibe (mint Zöldség Anna az élménycentrumban az ünneplésbe), majd kikeverednek belőle. A tanulság nem vonható le egy-egy mondatban, inkább egy attitűdöt írnak körül a történetek, a békés szemlélődés, játékos beavatkozás attitűdjét, ahol könnyű megérteni egymást és a cselekedetek tétje nem az, hogy sikeresen véghezvigyük őket, hanem hogy játékos interakciót alakítsanak ki az emberek-állatok között (A Sült Császár, Az ördögi patkány). A figurák nem egyszerűen tökéletlen jók, mint Lázár Ervinnél vagy akár Darvasi Lászlónál. Jobbára jóindulatú, csetlő-botló, beszélgető lények, melyeknek mindig van valamilyen monomániájuk, és ettől időnként idegesítőek, terhére vannak a főhősnek (pont, mint a gyerekek). Nemhogy nem viszik sokszor előre a cselekményt, de létükben akadályozzák a klasszikus mesenarratíva kibontakozását.

Ezzel Szijj beletalál a posztmodern történetvezetés (és életérzés) és a gyerek-hétköznapok legrelevánsabb közös terepébe. A tökölés, a molyolás, a szöszmötölés, a döntésképtelenség és aztán a döntések gyors változtatgatása, a makacsság és szeszélyesség mindkettőre egyaránt jellemző. Az események, szereplők közel állnak a felnőttekhez és a gyerekekhez is, hiszen ami a mesei térben, a megidézett hagyományos mese-elemek (királylány, étekfogó, berakásos étkészlet, beszélő szobrok és lovak) között abszurd (hirtelen hangulatváltozások, logikátlanul cselekvő szereplők, a szituáció főszálához képest teljesen odanemillő kívánságok és megszólalások), az egy kislánnyal együttélve (aki valójában persze úgyis kiskirálylány) maga a vérvalóság. A valóságnak az a szegmense, amiről egyébként még a hétköznapokról szóló meséskönyvek jól formált történetei sem szólnak, mert azok ebbe a jól formáltságba nem illenek bele. Szijj viszont beemeli a véletlent és a szeszélyt. Nála lehet egyik pillanatban sütit sütni, másik pillanatban rajzolgatni és verset költeni (hogy én hány mézeskalácsot fejeztem már be életemben egyedül, akárcsak Haén Cica). Lehet minden reggel ugyanazt kérni reggelire (és aztán félbehagyni). Lehet a szobrokkal beszélgetni (melyik gyerek nem beszélget megállás nélkül az egész világgal, legyen az egy kocka rántott hús a tányérján?). Mindeközben mindig ott a biztos, kedves háttér, akárcsak a mesehallgatónak a szülők, Zöldség Annának az udvartartás (ezzel is jól tud azonosulni a szülő…).

Aki jót nevetgélhet olvasás közben a bajsza alatt a saját hétköznapjaik csodás átváltozásán és ugyanolyanságán (ugye, ugye az idegenben ismerszik meg a saját mélye), a gyerek pedig egyszerre élheti át az azonosuló énmese és a szimbólumokkal dolgozó varázsmese élményét. Alig várom, hogy én is olvashassam a házi, egyelőre még nagyon kicsi, de Annához igen hasonlító királylányunknak. Mert ezt a könyvet jó kézbe venni, nézegetni (igazi arcot adnak a szereplőknek Ménes Ágnes gyönyörű rajzai), és jó olvasni.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek