Kinek a története?

Andri Snaer Magnason: A kék bolygó története

cimkék: #jó könyv #Hanna blog

Varázslatos vidéken járunk... Ártatlan természet, pillangót kergető gyerekek, felnőttek sehol. Ez a paradicsom, a gyerekek nem ismerik a jót és a rosszat, sem az öregedést és a halált, de nem is vágynak semmilyen almára. Persze a jó öreg narratíva szerint megjelenik a kígyó egy kiérdemesült jampec személyében, aki nem a tudást, hanem a még nagyobb boldogságot ajánlja fel nekik: a repülés képességét, egy kis fiatalságért cserébe. Az örök repülését a szerető együttlét helyébe. És az örök napsütést, világosságot - hogy milyen árért, azt csak később tudják meg a főszereplők, Birmir és Hulda. A gyerekek pedig elvesztik érzéküket a mindennapok szépségei iránt, és belebódulnak a repülésbe.

Társadalomkritika, nem vitás, de mit is bírál? A szórakoztatóipart, a felszínességet? A nagyravágyást és a szeretethiányt? A kegyetlenséget, a hatalmaskodást? Nem tudom elnyomni magamban A legyek urát, mint előképet. Igen, sziget, gyerekek, minden olyan idilli - ott nem kellett külső beavatkozás, hogy kiderüljön, senki sem ártatlan, mindenkiben ott lapul a gyilkos, vagy majdnem mindenkiben, ha erőre kap a csordaszellem. Ezek a mai gyerekek nem az ölés gyönyöréért és a hatalomért ölnének - nem is ölnének, csak hagynák meghalni a Föld elsötétült felén szenvedő, éhező társaikat, hiszen jó lesz nekik a mi rohadt almánk és kopott cipőnk. Egyszerű nemtörődömség, a jómód mi közöm hozzá!-ja. Hihi-Hahó pedig jó politikusként csűri-csavarja a szavakat - de szerencsére egy kis szófacsarással aztán őt is le lehet szerelni, amikor felnyílik a gyerekek szeme, és rájönnek, hogy átverték őket. "Lejönnek" a pillangóporról, és kiderül, hogy így is szép az élet, le lehet mondani a repülés luxusáról, és még az örök fiatalság is visszakapható egy kis furfanggal. Hogy ebből mi következik a mi kék bolygónkra, azt nehéz lenne megfogalmazni, és jobban tesszük, ha nem tesszük, mert konfúz végeredményre jutnánk. Számos helyen ugyan ki nem mondatik, de erősen kódolva van a tanulság, élesek a színek, ragyognak vagy elsötétülnek, erősek az indulatok, a rettegés és a boldogság, az elutasítás és az ujjongás regiszterei váltogatják egymást egy szélsőségesen törékeny világban.

Nagy elődök nyomdokain lépked a könyv, a negatív utópiák, mint A legyek ura vagy éppen a Szép új világ elemeinek párját fedezhetjük fel benne, de sci-fi (lezuhant űrhajóban idegen uralomra törő lény) és fantasy (az erdő állatainak parancsolnak a gyerekek, akik a meséket őrzik a tűz körül - oldalról beúszik egy kis Bradbury is a képbe) motívumokat is belesző a szerző az alapvetően hagyományos fejlődéstörténetre, amelynek során Birmir és Hulda a tudatlan gyerekkorból eljutnak a világ megismeréséig és az igaz élet megtalálásáig. A sok minden néha talán nem úgy áll össze, ahogy a fenti elődöknél (a kevesebb több lett volna közhelyét tudom emlegetni). A könyv dús nyelve azonban szépen továbblendít, és ezt László Noéminek, a könyv fordítójának is köszönhetjük. Kovács Katalin illusztrációival az erdélyi gyereklapokban és az Aranyvackor-katalógusban is találkozhattunk már. Finom grafikái átmenetet képeznek a kerekded gyerekkönyvek és a sci-fik realisztikusabb rajzai között. Imponáló rajztudás és nagyon jó beállítások jellemzik, de a figurák nekem lehetnének kicsit kevésébé nagyfejű-pálcikatestű lények, a felhő kevésbé bodor, a jampec kevésbé jampec. Ettől eltekintve nagyon jól kiegészítik a szöveget és illenek a stílusához.

Kapcsolódó cikkek