A kis dinók anyukái

interjú Berg Judittal

cimkék: #interjú #jó könyv #Berg Judit

Aki figyelemmel kíséri Berg Judit írói tevékenységét, az tudhatja, vagy legalábbis sejtheti, hogy az egyes sorozatok az írónő melyik gyerekének kedvéért íródtak. A most megjelent ötlete Borinak köszönhető, hiszen ő a családban a nagy dinószakértő, tele fantasztikus ötletekkel, meg egy író anyával, aki mindezt formába is önti. A végeredmény egy könnyen olvasható, sziporkázó könyv lett.

- Vannak gyerekek, akik a kalózokért, a lovagokért, lovakért rajonganak kicsi koruk óta. Te dinós voltál? Vagy inkább a négy gyereked közül valaki nagy dinómániás?

- Én világéletemben Robin Hoodos voltam, mostanra pedig lovas lettem, minden vágyam, hogy megtanuljak lóval ugratni, mondjuk az erdőben, vágta közben, át egy kidőlt fatörzsön. (Az oktatóm szerint még egy picit kell előtte gyakorolnom…) De a középső lányom, Bori, akinek a könyvet is ajánlottam, öt éves kora óta elkötelezett paleontológus-csemete. Még most, a kilencedik szülinapján is alig tudtuk lebeszélni arról, hogy egy másfél méter magas plüssdinót kérjen.

- Egyáltalán miért pont dinók? Ez is egy családi meseként indult, aztán könyvben végezte? Vagy kimondottan az volt a cél, hogy egy könnyű olvasmány legyen?

- Borival találtuk ki pár éve, hogy ketten írunk egy dinós könyvet a nagyszülőknek karácsonyra. Együtt gondoltuk ki, hogy a többieknél jóval kisebb dinók szerepeljenek benne, Bori ahhoz is ragaszkodott, hogy legyen benne egy kitörő vulkán, bár ő innentől inkább akciófilm-jellegű kalandokat tervezett. Aztán végül nem volt időnk közös könyvírásra, csak egy kis mesét készítettünk, de nekem befészkelte magát a fejembe az ötlet.

Mivel Bori akkor volt elsős, elhatároztam, hogy ha én megírom a történetet, mindenképpen olyan könyvet készítek, amit egy gyakorlatlan, de lelkes kezdő olvasó is el tud olvasni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Az, hogy kezdő olvasóknak is kiváló a könyved, gondolom szintén az anyai tapasztalatnak köszönhető. Milyennek találod az elsősöknek szánt olvasmányokat, és egyáltalán az olvasókönyvet?

- Az olvasókönyvekről inkább ne beszéljünk! A három iskolás gyerekemmel két tankönyvcsaládot is végigolvastam már, és mindig úgy érzem: az olvasmányok valami elvont célt szolgálnak, de legkevésbé sem veszik figyelembe a mai gyerek érdeklődését, szókincsét, problémáit. Fontos, hogy beszéljünk, olvassunk például a szegénységről, de a kis Bicebóca világa annyira távol áll a mai gyerekek által látott, tapasztalt szegénységtől, hogy nem tudnak megfelelően viszonyulni hozzá. Ráadásul az archaikus nyelvi fordulatok egy kezdő, akadozó olvasó lába alól teljesen kihúzzák a talajt.

Mostanában egyébként a kiadók is igyekeznek betölteni a hiányt, sorra jelennek meg új könyvek kezdő olvasók számára. Nekünk régóta nagy kedvencünk a Csiperke-sorozat, aminek sajnos csak két része jelent meg, és Bori idén Claude kutya rajongó is lett. A Móra kiadó felújította Már tudok olvasni sorozatát, Bosnyák Viktória is kezdő olvasóknak indította a Mantyusokat, egyre bővül a kínálat. Az igazi űrt az eggyel lejjebbi szinten érzem: a még csak néhány mondattal boldoguló gyerekek vannak nehéz helyzetben. Egy ismerős tanító néni olvasni tanuló elsőseivel jobb híján a Maszat-sorozatot és a Boribont olvassa például, ami ugyan kisebbeknek szól, de a szöveg terjedelme, nehézsége és a szöveg-kép arány mégis ideális a kezdő olvasóknak. Nekik kéne olyan könyvet írni, ahol néhány egyszerű mondattal egy 6-8 éves gyereknek szóló történetet mesélünk el. Ez pedig kifejezetten nehéz feladat.

- Visszakanyarodva a dinókhoz, mennyi szakkönyvet olvastál el hozzá, hiszen szakmailag is helyén vannak a dinók?

-Elég volt Bori itthoni házi könyvtárát átlapozgatnom egy kicsit. A gyerekeim jóvoltából folyamatos képzésben van részem itthon dinó- és munkagép-ügyben.

- Érdekes a téma, nagyon olvasmányosan megírva, tele nyelvi humorral, helyzetkomikummal és szerethető figurákkal, nekem tetszik még, hogy kicsit olyan naplószerű is. Még miért szereted te ezt a könyvet?

- Nagyon felszabadító volt a kis dinók szemével nézni a világot, bevallom, remekül szórakoztam írás közben. A gyerekeim is követelték az újabb fejezeteket, így esténként mindig felolvastam az aznap elkészült adagot. Öröm volt hallani, amikor ők is hangosan nevettek a kedvenc poénjaimon. Amúgy a Galléros Fecó naplója óta érzem és tudom, a napló műfaj elképesztő lehetőségeket rejt magában. Olyan hozzáférést enged a naplót író szereplőhöz, mint semmi más. Talán ez az oka, hogy nekem Galléros Fecó az egyik legkedvesebb figurám, de a két kis dinóhoz is erős érzelmi szálak kötnek már az első fejezetek óta.

- A felnőttek mind gonoszak? Elkergetik a kicsit, nem is akarják látni a nyamvadt kis dinót? Egyedül maradnak... Itt egy kicsit összeszorult a szívem...

- Az állatvilágban nem szokás az életképtelennek ítélt egyedeket pátyolgatni. Aki lemarad a fejlődésben vagy hátráltatja a csordát, az pusztulásra van ítélve. Ezen az alapvető állattörvényen nem akartam változtatni, éppen azért, hogy a többi dolog is hitelesnek tűnjön. A két főhősnek jócskán akadnak emberi tulajdonságai is – ezek révén minden veszélyből kikeverednek, méghozzá meglehetősen vicces megoldásokkal. De közben a vadon törvényei között kell életben maradniuk, ami biztosítja, hogy továbbra is igazi állatként gondoljunk rájuk. A könyvben az alapvető humorforrás amúgy pont az, hogy folyamatosan játszom a világok közti ellentétekkel: az állatok és emberek világa, illetve a zsírkréta kor és a mai Budapest közti különbségek rengeteg poénra adtak lehetőséget.

- Mennyi folytatást tervezel, és Büdipesten kívül még hova mennek Trikóék?

- A második rész gyakorlatilag kész van már, egy-két fejezet hiányzik csak a végéről. Az alapsztori szerint a két kis dinó (egy varázslat révén) elkeveredik a zsírkréta korból a mai világba, de minden vágyuk, hogy hazajussanak. Ám ez csak kis léptekkel megy, visszafelé nem olyan gyors az időutazás. Fejben már kigondoltam a harmadik kötetet, ahol Trikó és Nyamm a középkorba keveredik, és tervezem, hogy a negyedik állomás (a zsírkréta kor helyett) az ókori Kréta lesz, a görög mitológia kellős közepe. A többit még nem tudom, sok minden múlik a sorozat fogadtatásán is.

- Annyit azért még árulj el, hogy visszakerülnek-e majd az őserdőbe?

- Reményeim szerint igen.

- Hogyan jött a könyv végén található kislexikon ötlete?

- Számomra az írás többnyire felismerések, ráébredések kérdése. Egyszer csak tudom, érzem, mi hogyan történt, mi a legjobb megoldás egy adott helyzetben. A dinólexikon ötlete is hirtelen világosságként gyúlt az agyamban, illett Trikó kissé tudálékos magyarázataihoz, rengeteg poénra adott lehetőséget, ráadásul segített lezárni a hirtelen befejezés utáni űrt. Gyerekkoromban utáltam, amikor véget ért egy jó könyv, levezetés gyanánt a tartalomjegyzéket és az impresszumot olvasgattam. Azt szerettem volna, ha van valami kis plusz a könyv végén, ami segít az olvasónak, hogy az izgalmak után lelassuljon, és könnyebben el tudja ereszteni a történetet.

- Lesznek-e újabb szereplők?

- A következő részben jön Matyi és Zizi, akik osztálytársak egy büdipesti (bocsánat, budapesti) iskolában, a középkoros kötetben pedig egy kis apród lesz Trikóék pártfogója.

 

Én már nagyon várom a folytatást, remélem, ti is! (a szerk.)

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek