A kis ló útnak indul

Menyhért Anna - Balogh Andrea: A kis ló Tündérországban, A kis ló és a tigrisek

cimkék: #jó könyv #ismertető #Hanna blog

A kis ló kalandjai ismerős és mégis újszerű mesetípust honosítanak meg az óvodáskorúaknak, kisiskolásoknak szóló meséskönyvek között: leírt fejből mesék. Persze nagyon sok olyan mesénk van, amely egy írónak és gyermekének az otthoni meséléséből nőtt ki: hogy kisebbet ne említsek, Micimackó szereplői is Milne kisfiának, Róbert Gida előképének a játékai, és a könyvben szerepel is pár mondat erejéig a mesélő és kisfia. De ilyen szituáció szülte a Csoda és Kósza vagy a Sötétben Látó Tündér alapsztorijait is.

A kis ló kalandjaiban azonban a szerző, Menyhért Anna megőrzi a fejből mese szituációját, az esetleges és mégis a belénk ivódott mesestruktúrák irányította elbeszélésmódot. A gyerek és a szülő együtt formálja a történetet. Tomi ötletei inkább a belső vágyaiból és félelmeiből fakadnak, a mesélő anya ezeket a meseelemekben megjelenő irracionális érzéseket illeszti, simítgatja bele a történetbe, és közben ő maga is fontos felismerésekre jut. A fejből mese nem válik jól formált szövegba szorított történetté, mert a könyv legalább annyira a mese születésének a története, mint a magáé a meséé. Így az olvasó egyszerre élhet át egy tündérmesét – mert a mesék maguk azok –, és láthatja a saját valóságának a tükörképét a fejből mese helyzetében, sőt, akár bátorságot is meríthet a saját meséléshez. Hiszen a legtöbb gyerek számára ismerős a helyzet – szinte nincs olyan család a közelemben (és itt ne valami rettenetesen bölcsész közeg jusson az eszünkbe millió író-költő apukával és anyukával), ahol ne lenne egy-két láthatatlan barát, akiknek a párhuzamos története végeláthatatlan folytatásos meseszériában követi és tükrözi a gyerek életét. (A kis ló meséi ennél egy fokkal tovább mennek, itt nem egy kis gyerek, hanem egy nagyon kisgyerekszerű ló története alakul. A történet sem a hétköznapok egy az egyben letükrözése, hanem a hétköznapi vágyak és félelmek transzponálása egy olyan tündérvilágba, aminek a kellékei a hétköznapokat idézik, kereteit viszont kitágítják a mindenféle tündértárgyak, mint mindent-halló-fülhallgató, apró mindenhova-ellátó-tündértávcső.) Nálunk ez a hálás feladat a nagypapának jutott, én valahogy a versfelelős lettem, állítólag a sztorijaimban túl sok az izgalom, és túl sokára lesz jó végük. Nem így annak a gyerek-családregénynek, aminek a több órás folytatásait egész héten várja az óvodás gyerekem, és az első szava az szokott lenni, amikor az ominózus jól mesélő nagyszülő megérkezik, hogy akkor most meséld az Emmásat! Fejből mese egyszerűen minden gyereknek kell, ők maguk is folyamatosan fejből mesélnek maguknak, mesehelyzetekben élik-játsszák az életük egy jelentős részét ebben a 3-4-5 éves korban. A kis ló kalandjai ennek is hiteles és sokszor mulatságos krónikája.

Mindkét kötetben (és jönnek a folytatások) három rövid, könnyen olvasható mese található. Nagy betűkkel szedték a szöveget, minden páros oldalon Balogh Andrea tiszta vonalvezetésű, kissé ikonszerű illusztráció állnak, így kezdő olvasóknak is melegen ajánlom a köteteket. Maguk a mesék nagyon egyszerű vonalvezetésűek: egy-egy apró történés köré csoportosulnak: a kis ló először is otthagyja a szüleit, hogy a tündérekhez költözzön, mert ott sokkal jobb – meg mert olyan jó a mesében, veszélytelenül átélni ezt a függetlenedési folyamatot. Egy almafát talál, rajta finom almákkal, a tündérek meg őt, aki az almáikat csemegézi – és persze befogadják. A második mesében a mese alakulása a legérdekesebb: végül Tomi és anya egy olyan történetet rak össze, amiben a csillogó kis ló elkóborol, de a kalandok ellenére csillogó marad, és még haza is jut. A harmadik történet egyszerre eseménytelen és szorongató: egy olyan házba keveredik a kis ló, amelynek sosincs vége. Végül rájön, megtanulja (Tomival egymást irányítják ebben), hogy vissza is lehet fordulni, nem kell feltétlenül mindennek a végére járni. A harmadik történetben Tomi javaslatára tigrisek bukkannak fel, de nem a küzdelem a megoldás, hanem a másik megismerése: vajon vad vagy nem vad tigrisekkel állunk-e szemben. Tomi, mint mesélő is meg kell hozza a döntését, illetve saját bizonytalanságát félelmét építi be a történetbe. A következő mesében az az érdekes, hogy Tomi és a kis ló egyedül akar maradni: nem csak szülők, hanem tündérek nélkül is. Mégsem a szorongás vagy az elszabadulás lesz a téma, hanem a gyerekek számára egy központi kérdés: az étkezések megoldása és a főzés. Az utolsó részben a kis ló végül hazamegy a szüleihez (bár inkább ő hiányzik a szüleinek, semmint fordítva).

A kis ló meséi két nagyon szép kiállású, finom kötet, jó kézbe venni őket. Az illusztrációk finom színe és textúrája, és a szép, nagy betűkkel szedett szöveg a belsőt is ízlésessé teszi. Maguk a rajzok statikusak, egyszerűek, és a szöveg meseszituációból adódó finom humorát nem, inkább maguknak a történeteknek a tárgyait, szereplőit tükrözik. A profi illusztrátor és a jó szöveg mellől csak egy nagyon alapos olvasószerkesztő hiányzott, aki átfésüli a párbeszédek tengerét, hogy mindenhol jó helyen legyen minden, és kiszűrje azt a két, három értelemzavaró hibát, ami végül bennmaradt (de ez tényleg a legkevesebb). Várjuk a következő köteteket!

Kapcsolódó cikkek