A kisbabák sokat rosszalkodnak

Varró Dániel: Akinek a foga kijött, Manó Könyvek, 2011.

cimkék: #jó könyv #Vers

Varró Dániel első gyerekvers-kötete, az Akinek a lába hatos, igazán a kedvenceim közé került a mindig-mulatságos formai megoldásaival, az iróniájával, a hangsúlyosan jelenlévő szerzői énnel. Ahogy sokan, én is, mint nagy Varró-rajongó, nagyon vártam a folytatást: az Akinek a foga kijött kicsit nagyobb gyerekek mindennapjait tárja elénk. A kicsit nagyobb gyerekek ugyanolyan cukik, de sajnos sokkal többet rosszalkodnak.

Jaj, de nem szeretném én Varró Dani verseit lehúzni! Olyan jó már a cím is, beletalál egy kisbaba-mérföldkőbe, viccesen elhatárol egy kisbaba-kasztot. És hát olyan ritkák azok a gyerekversek, amelyek mint versek, ritmusukban, rímelésükben, prozódiájukban tökéletesek. Ülnek. Nem botlik a nyelv, nem szisszen az agy, nem törik, szakad az erőltetett humortól. Ami a spoken poetry természetességével vagdalja fel és főzi bele a levesbe a magasirodalom összes eszközét, és fűszerezi a saját stílusa szerint. Varró Dani valami olyat tud, mint széles e hazában senki. Álljon itt bizonyságul a Patentolgató – ezt nótáskedvűen kell mondogatni:

Három darab patent van az ufós body alján,

aki félrepatentolja, annak bizony jajj ám!

Arra bizony, arra bizony rá lesz ezért szólva:

“mért van a babán a body félrepatentolva?”

 

Kötő van a babasapkán, tépőzáras féle,

áll alatt köll rögzíteni, ne fújja a szél le.

Hej, nehezen ér az össze, rövidke a hossza!

Azé lesz a szívem, ki azt betépőzározza.

A Varró Danit komolytalansággal vádolókhoz sem csatlakoznék, mert az nekem komolytalan volna. Mert sokszor a komolyság pusztán másféle regiszterek és irodalmi panelek cifrázása – tehát ugyanolyan komoly játék és zsonglőrködés, mint ez.

Csak az a baj, hogy unalmas. Amit az előző, elemző kritika végén írtam (és aminek az elemzés része erre a kötetre is áll), hogy van pár érdektelen darab, és pár maradandó, zseniális, abból valahogy eltűntek a számomra az igazán maradandók, és maradt sok-sok felvillanyozó megoldás, nyelvi morzsa, utalás, és sok-sok olyan jobbára érdektelen darab, mint a Zokninemtalálgató vagy az Etetgető és a Tudogató. Mert nem sikerül erről a nagyobbacska kisbaba-létből semmi olyat látni, ami a félig fókuszált családi képeknél többet tudna adni – avagy nem sikerül ezekről a félig fókuszált képekről semmit mondani, azonkívül, hogy rárajzoljuk a szépirodalom ironikusan felhasznált díszitményeit. És így ugyanolyan unalmassá válik, mint a családi albumok lapozgatása. Vagy csak egy szűk szubkultúrának érdekes: akik éppen most, éppen ugyanezt csinálják – csak sajnos minél nagyobbak a gyerekek, annál különbözőbbek, és egyre kisebb az átfedés. Illetve persze azoknak is élvezetes a kötet, akik felismerik a versek mögött az eredetiket, azaz az intertextuális előképeket (pl. a Katonadolognál Oraveczcz, de sok visszautalás van az előző kötetre is, és Varró egyéb verseire is, pl a Rosszalkodó a Badar állathatározóra).

Egyszóval: rengeteg érdekes, mulatságos nyelvi elem (azért " jaj de szép a karácsonyfa, sok játék van alásomva" résznél hangosan nevettem), de némi folytatásszag. Lehet, hogy egyszerűen kellett volna várni egy kicsit, hogy több versből lehessen válogatni.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek