A MAGÁNY EZER ARCA A MÚMINKÖNYVEKBEN

cimkék: #mesehős #mesehős #esszé #múmin

Tove Jansson a világ egyik legzseniálisabb prózaírója, gyerekkönyvei és novellái világirodalmi rangúak, sőt, felnőttkorban még élvezetesebb őket olvasni, mint gyerekként. Jansson 28 éves korában hagyta el a szülői házat és azután felváltva élt Helsinkiben és egy lakatlan finnországi szigeten barátnőjével, Tuulikki Pietilä-vel. Műveire jellemző a mély filozofikusság, a nyugtalanító, fullasztó északi komorság és a minden holtponton túli naiv derű és abszurd humor. A Múminkönyvek egyik központi témája pedig a magány sokfélesége.

...Jansson, aki Tolkienen és Lewis Carrollon nevelkedett, akire nagy hatással volt az absztrakt festészet és Virginia Woolf valamint szívből gyűlölte Immanuel Kantot, a szorongás ábrázolásának egyik legnagyobb mestere. Múminvölgy ugyanis, azon kívül, hogy védettséget és végeláthatatlan játékot jelent az ottlakóknak, egyik oldaláról a sziklás-siváros Magános-hegységgel, másik oldaláról pedig a viharos tengerrel határos.

A Kalamáli, aki hitt a balszerencsében című novella (magyarul A láthatatlan kisgyerek című kötetben jelent meg) egy őrület határán élő magányos kalamáli asszonyságról szól, akiről mindenki azt hiszi, hogy vele nem történik soha semmi. Egyedül bérli egy böhöli házát a szürke tengerparton, az üvegfiguráit rendezgeti és a szőnyegét mossa, nagy ritkán pedig meghív magához valakit teázni. A történet egy olyan estéről szól, mikor a Kalamáli Cókmók asszonyt vendégli meg. Közben képtelen normálisan viselkedni, hetet-havat összehord, zavarában kiönti a teát az abroszra és arról beszél, hogy valami elkerülhetetlen veszély és katasztrófa közeledik, amiről senki nem tud és amire senki nem tud felkészülni. A vendéglátás pocsékul sikerül, Cókmók asszony hamar elmenekül, a Kalamáli pedig átteszi a vázát az asztalról a párkányra, bámul kifelé az ablakon és várja a vihart.



Kószlászbóklász magányossága egészen másmilyen természetű: ő szabadon döntött a magány mellett. Időközönként (általában októberben) fogja a sátorfáját és elindul délnek. Ilyenkor jobban szereti, ha nem zavarja senki, vándorolhat, szájharmonikázhat és dalokat írhat a fa tövében. Néha lelkiismeretfurdalása van amiatt, hogy legjobb barátja, Múmin kínzóan sóvárog utána és alig várja, hogy hazatérjen. De Kószlászbóklász számára legfontosabb a függetlenség: a folyton ébren tartott vágy és várakozás és az ezzel járó boldog-bánatos magányosság. A történt folyamán Kószlászbóklász egyre többet lesz távol: a Szent Iván-éji rémálomban (Farlig midsommar) kilenc hónapig nem jön haza, mikor pedig legközelebb a Múmin-család elköltözik egy távoli szigetre (Pappan och Havet), ő már nem is tart velük.

Az egyik legmegrázóbb a főszereplő Múmin magára maradottsága a Titokzatos tél a Mumin-völgyben című részben (Trollvinter). Az addig védettségben és boldogságban élő múmingyerek ezen a télen nem alszik téli álmot, mint a többiek, hanem elhatározza, hogy felfedezi, milyen a havas évszak. A hónapokig tartó északi sötétségben Múmin rá sem ismer a házukra és a környékre. Próbálja felébreszteni Múminmamát, de ő képtelen kinyitni a szemét. Múmin ezen a magányos télen szembesül először a halállal - pontosabban a halálfélelemmel a Hideg Hölgy és a Hork személyében. Először van egyedül életében ilyen hosszú ideig: Tútikki és Pöttöm mindketten távolságtartóak és kemények. Múminnak egyedül kell felfedeznie mindent, keserűségek és csontig hatoló, jéghideg szélben kell felnőnie és rájönnie, hogy innenstől neki kell majd gondot viselnie a szüleire és nem fordítva.

A regényfolyam nagy magányosait még sorolhatnánk tovább is: Múminpapa magára utaltságát és melankóliáját, amiért nem tud megfelelni az elvárt apa-férfi-művész szerepeknek; a hattiwattik örökké tartó, nyugtalan bolygását a tengeren; Tútikki felvállalt remeteségét és titokzatos (leszbikus) szerelmi életét; Böngész bácsi gyűjtőszenvedélybe menekülését és bogaras befordulását; és mindenekelőtt a jégbe fagyott, kimeredt szemű, félelmetes Horkot, akinek nyomában minden megdermed és elhal. Az elhagyatottságot, kivetetettséget képzi le a táj is: Jansson kedvencei a kopár sziklák, a szúrós, bokorszerű virágcsomók, a rögök, kövek, csorba kagylók és a kétségbeesetten és céltalanul hullámzó tenger. A természet idegen és fenyegető - folyton katasztrófák súlytják Múminvölgyet: árvíz, üstökös, szökőár, viharok.

Az egyetlen, ami összeköti ezeket a hatalmas távolságokat és elűzi a sivárságot, a Múminház és benne Múminmama. A Hur gick det sen? című képeskönyvben a sziklagörgetegeken, viharos tengeren, égszakadáson keresztül rohanó Múmin csak akkor nyer nyugalmat, mikor a hegyeken túl meglátja a ribizliszörpöt készítő, napfény-glóriás Múminmamát. Ő az egyetlen, aki nem magányos: életét kitölti, hogy másokról gondoskodik. Fürdőkádból meregeti a palacsintatésztát, a piknikre elhozza az egész kamrát és arra is van ideje, hogy kishajót barkácsoljon Múminnak. Humora és figyelme melegséget hoz a legridegebb időkben is: mikor ő felébred, Múminvölgyben elkezd olvadni a hó.

Szomorú, hogy miután az igazi Múminmama, Signe Hammarsten meghalt, a lánya, Tove Jansson abbahagyta a Múminkönyveket és soha egyetlen sort sem írt többé senkiről a völgylakók közül.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek