A magyar Münchausen

Zalán Tibor: Háry – A rettentő magyar vitéz

Kaland, nagyotmondás, harc, huszárok és lehetetlen megoldások szuperhősi megoldása... Ez mind erősen felkelti a gyerekek érdeklődését már óvodás korban, mégis kevés az olyan könyv, ami valóban humorral és nyelvi leleménnyel képes a klasszikus témákhoz nyúlni. Most viszont mindenki örülhet, mert a nagy sikerű A rettentő görög vitéz után (ami a Thészeusz történetet tette abszolút megélhetővé a gyerekek számára) most Zalán Tibor egy újabb klasszikust hoz közel a 21. század gyerekeihez: Háry János hihetetlen kalandjait! 

Ha nálatok is előkerült már a történet az oviban, akkor most minden felmerülő kérdésre választ kaptok majd! Kicsoda Háry? Ismerd meg A rettentő magyar vitézt!

Nem tudom te hogy vagy vele, de én gyerekként imádtam a huszárokról, hős vitézekről szóló történeteket. Emlékszem mennyire lenyűgözött ezeknek a figuráknak a vakmerősége, csak felpattannak a lovukra és máris száguldanak megoldani a legnehezebbnek látszó feladatokat. Az én szememben Toldi, János vitéz és társaik voltak az igazi szuperhősök. Ugyanakkor a vicces sztorikat is szerettem, így hamar bekerült a komoly hősök közé Münchausen báró alakja is.

harymesel.jpgMost egy olyan valakit szeretnék nektek bemutatni, aki inkább a münchauseni figurák közé tartozik. Ő pedig nem más, mint Háry János!

A kislányom március 15-e körül elkezdett Napóleonról meg valami huszárokról beszélni. Kiderült, hogy az oviban a Háry János című mesét nézték, ami rengeteg kérdést vetett fel benne.

A beszélgetés során közösen elkezdtünk egy kicsit kutatni Háryról, hogy választ kapjunk minden felmerülő kérdésünkre.

Háry János, a nagyot mondó, kiöregedett katona történetét Garay János írta meg először, Az obsitoscímű művében 1843-ban. Háry egy kiszolgált huszár, aki faluja, Abony kocsmájában a helyi bírónak és egy írónak/diáknak, na meg persze a kocsma népes társaságának meséli el hihetetlennél hihetetlenebb kalandjait, amiket persze a nagyérdemű közönség kissé hitetlenkedve fogad. Hiszen majd pont egy abonyi, pont a Háry bácsi lesz az aki legyőzi Napóleont, parolázik ('kezet fog') Ferenc császárral és még Mária Lujzát is kikosarazza.

Garay műve az 1920-as években kerül be újra a köztudatba, amikor Kodály Zoltán előbb daljátékot majd Paulini Béla és Harsányi Zsolt közreműködésével operát ír belőle, a korszellemmel szembe menve, népies műdalok helyett, igazi népdalokat szólaltatva meg. De nem ez az egyetlen változás Háry kalandjaival kapcsolatban, hanem az, hogy Harsányi és Paulini az eredeti, elég soványka sztorit kibővítik, új szereplőket és új kalandokat írnak Háry amúgy is mozgalmas életébe. A következő nagy Háry reneszánsz 1983-ban érkezik el, amikor a  Jankovics Marcell- Richly Zsolt – Marsall László trió egész estét mesefilmet készítenek a Kodály-féle Háry János-ból.

haryyt.jpg

És az a jó hírem van, hogy a 2017-es év a következő nagy Háry János-láz kirobbanásának éve!

Hogy miért?

Hát azért mert A rettentő görög vitézt (is) jegyző, nem mellesleg kamaszkorom kedvenc költője, Zalán Tibor újraverselte a nagyot mondó abonyi huszár történetét! A rettentő magyar vitéz cselekménye a Garay-féle szövegen alapszik, de merít a Kodály opera cselekményéből is. Zalán Tibor szövegének nyelve, nyelvi humora abszolút képes arra, hogy egy ilyen „régi” történetet szempillantás alatt ma is élvezhető olvasmánnyá varázsoljon. Be kell vallanom, időnként hangosan nevettem fel és egy percig sem untatott Háry bácsi előadása Zalán Tibor tolmácsolásában. A kalandokat Kállai Nagy Krisztina ismerős illusztrációi segítik megeleveníteni és azt kell mondjam tökéletesen passzolnak a népmesei hőstettek világához a képek!

haryrak.jpg

Szerintem hamarosan nem csak az ovis, sulis, kiskamasz gyerkőcötök, hanem te is Háry János fan leszel! Hiszen nem kisebb kalandokról olvashatunk, mint Napóleon elfogása, harc a hatalmas rákkal vagy Háry nem kevésbé kalandos hazatérése. Ha valami igazán abszurd, ugyanakkor „komoly” harcokról, kalandokról szóló mesére vágytok, ráadásul a népmesék világa sem áll távol tőletek, akkor A rettentő magyar vitéz teli találat lesz!

Grancsa Gergely írásaTedd a kosaradba a könyvet és nevessetek sokat a félelmetes kalandokon!

Kapcsolódó termékek