A nejlonzacskók rémuralma ellen

Jan Sverak: Bubu vissztér, Méry Ratio, 2012.

cimkék: #jó könyv

Andrisnak, az asztmás kisfiúnak kiselejtezik a kedvenc játékmaciját, mert rengeteg allergizáló poratka élhet szőrében és belsejében. Bubu és Andris együtt reménykednek, hogy Bubu visszatérhet, de Andris vad képzelete egészen veszélyes kalandokba sodorja a képzelt mese során a kismackót.

Bubu a szeméttelepre kerül, ahonnan hiába próbál eleinte szabadulni, ugyanis kiderül: onnan nem lehet elmenni, gonosz nejlon-őrök perdítik vissza a szöknivágyókat. A jólnevelt gyerekszobából rögtön gettóhangulatba csöppenünk – legalábbis a felnőtt-fejekben valószínűleg beindulnak a kapcsolódó történelmi asszociációk. Bubunak mégis sikerül meglépnie, de a szeméttelepről az erdőn keresztül a városig üldözik a nejlonzacskók.

A cinikus, terrorista zacskók nem csak Bubut, hanem az erdő lakóit is megfélemlítik. Az addigi jó uralkodót, aki valójában nem is uralkodó, hanem egy bölcs, névszerint az atyaúristen, azaz Herrgott, elzavarják, mert az védelmébe veszi Bubut. Bubu egy hatalmi játszma eszköze lesz csupán: Herrgott neveltje, Anuska tör ellene, hogy megszerezze a hatalmat és megfélemlítsen mindenkit. A zacskókkal szövetkezik, hazudik, kegyetlenkedik, az erdő népét a zacskók az ő engedélyével lopják és alázzák meg. Anuska egy gyakorlott diktátor minden eszközét beveti: ellenséggel riogatja a népet, hogy a félelem leple alatt megölhesse Herrgottot. De mindig van, aki az utolsó pillanatban megakadályozza terveit. Herrgott egy sajátos járgányon menekül. Mivel ő maga már alig lát (csak befelé), ezért Bubu lesz a szeme. A gyomorszorító autós üldözési jeleneteket Bubu és Herrgott bénázásának humora oldja, de így is sokáig a torkunkban a gombóc, hogy a szó szerint szorult helyzetekből (például amikor Herrgott-ot beszorítják egy pillepalackba) hogyan szabadulnak meg hőseink.

A szöveg műfajilag Tarantino és a korai Dragomán György között helyezkedik el: nyomasztásban és üldözésben legalább olyan jó, mint ők, és a kismaci is igazi karakter, akinek félelmeivel és szinte véletlen bátorságával mélyen együttérzünk. A rajzok fantasztikusak: Bubu végig megőrzi kedves, naiv, buksifejű karakterét, kiviláglik a sűrű szövésűre rajzolt, jobbára ellenséges természetből. Az előzékben az erdő és környékének térképe, valamint az összes szereplő is megtalálható, ami nagyon hasznos a sok-sok erdőlakó közti eligazodásban.

Herrgottban csak a gyengék és az okosak bíznak – és ők vannak kevesen. A könyv jól mutatja meg a hatalom természetét: aki kívülről várja a megoldásokat, az könnyen elcsábul, és mindig a legerősebbnek hisz, mindig fel lehet hangolni a másik ellen.  Herrgott, aki talán mindent tud, aki mindig követni próbálja, amit az erkölcs parancsol (például megmenteni a bajba jutottakat), sem képes egyedül megküzdeni, Bubunak majdnem az életét kell adnia érte, a faforgácsot a hasából, hogy megmeneküljön. De együtt képesek visszaállítani az erdő törékeny rendjét – noha a szöveg nem hiteget azzal, hogy ez örökké fennmaradna.

Végül Bubu is hazajut, nemcsak Andris képzeletében, de a valóságban is, és újra boldog. Andris azonban félig benne maradt saját meséjében: keresi Herrgottot, akit mindig fenyeget a veszély, és egy öreg hajléktalanban véli felismerni, akinek végül odaajándékozza Bubut az utolsó perceiben, hátha Bubu meg tudja védeni. Ő pedig – úgy tűnik – felnő.

Kapcsolódó cikkek