A női alaptulajdonságok leképeződései a babák

Finy Petrával Gyimesi Ágnes Andrea beszélgetett

cimkék: #interjú #Finy Petra

Finy Petra új könyve egyszerre finom babalexikon, kalandos kis meseregény és még ennél is több. A mélyén a női önmegismerés történet kanyarog búvópatakként. A tizenkét jellemrészből, azaz babából összeáll a személyiség. Amikor elolvastam Ágens interjúját, olyan homlokracsapós érzésem támadt, hogy hogyan nem ismertem fel Petrát az egyes szereplőkben. De éppen ettől is működik a szöveg: nem mást, de magunkat ismerhetjük meg benne, és közben jót szórakozhatunk a csetlő-botló, de végsősoron melegszívű babákon, akik nem puszta szimbólumok, hanem babalétükre nagyon is élő szereplők.

- Ha végignézzük a Maja 12 babája című könyvedben szereplő babák ősképeit sok kultúrtörténeti utalást találhatunk. A Porcelányasszony lehet Cso-cso-szan?

- Lehet, de ez nem volt tudatos. Mindenképpen ő a kedvencem, amit Szegedi Kata persze azonnal kiszúrt.

- Ennek a babának a történetét dolgoztad ki a legjobban.

- Igen. Kata, aki nagyon érzékenyen reagált a szövegekre, a gondolataimra, azt mondta, hogy külön meseként is megállná a helyét. Személyesebb is a viszonyom vele, mint a többi babával.

- A szöveg minősége is megváltozik, amikor törékeny finomsággal részletezed a jellemét, a történeteit. Ez megidézi egy klasszikus kínai regény élményvilágát. "Cserfes volt, mint a déli szél, könnyű léptű, mint a puhatalpú hópárduc, és szája állandóan mosolyra nyílt, mint a mandulavirág tavasszal"

- Erősen vonz a kínai kultúra, egyszer szeretnék eljutni oda. És mivel, a férjem, Balázs madarász, és finoman szólva is természetmániás, e miatt sok természeti kép és hasonlat jelenik meg a szövegeimben. A Fehér Hercegnő és az aranysárkány című mesekönyvem is Kínában játszódik, a Porcelánasszony világa is ez. Az ő karakterében is, mint ahogyan sok más szövegemben, a nőiséget próbálom értelmezni, a női szerepeket, a nővé válást és az akként való megmaradást. Porcelánasszony a Maja 12 babája végén Bantu-tu-t választja, nem véletlenül. Életközeli, vidám, természetszerető, józan, mindenre tudja a választ, talpra esett, nem túl elvont és lírai, és nem analizálja agyon a dolgokat. Bantu-tu tökéletesen kiegészíti Porcelánasszonyt. Ő az a személyiség, aki ma már viszonylag ritka a férfiak között.

- A könyvedben megjelenik egy másik fiú baba is, az olasz Dzsiga.

Úgy éreztem, hogy szükség van fiú babákra is, hiszen a könyveim nem csupán gyerekeknek vagy felnőtteknek, vagy csupán lányoknak vagy fiúknak szólnak. Azt gondoltam, hogy tompítok a ’baba-könyv’ cukrosságán, kalandosabbra veszem a történetet, így akár a fiúk is elolvashatják. Dzsiga Casanova típus, jól bánik minden nővel, szereti őket, persze, önmagát is, egoista és hiú, de nem veszi annyira komolyan magát vagy a nőket, hogy valódi fájdalmat tudjon okozni nekik, és nagyon szórakoztató. Bantu-tu, a földhözragadtságával együtt, sokkal érzékenyebb.

- Carmen baba szenvedélyessége, szeszélyessége, indulatossága Bizet Carmenjére emlékeztet.

- Abszolút.

- Csinibaba?

Ez az üresfejű nő alakja, aki „csupán” nő. Régen nem volt kérdés, hogy egy nőnek mi a funkciója, ma az. A klasszikus tündérmesékből ismert királykisasszonyok figurája is megjelenik benne, azoké, akiket csak meg kell menteni.

- Kisnyuszi, aki mindentől fél, hatszázszor megfontol minden lépést.

Valóban, de mikor ott az ideje, akkor nagyon kitesz magáért: felül a sirály hátára, leküzdi a félelmét, mert meg kell menteni Angellát. Angella ősképe egy angyal. Egy kicsit olyan, mint én voltam, álmodozó, lebegő, nem szereti a kötöttségeket. A saját világában él, s az állandó menekülési vágya, az, hogy repkedni szeretne, valójában lázadás, mivel autonóm személyiség. A többi baba szabálykövetőbb.

- Lencselány, akinek ’van vagy ötven diplomája, hatalmas szemüvege, amihez ragaszkodik’?

- Ő is közel áll hozzám. Igazi okostojás, nem a klasszikus lányos baba, inkább az elméjében élő, tudós nő típusa, olyan, akinek félrecsúszik a gombolása, semmilyen külsőség nem érdekli.

- Csip, Csi, Rip, kiknek ’Papageno, a híres madaras ember volt az apjuk’, ráadásul egy Varázsfuvola előadásra készültek.

- Gyermekként a Varázsfuvola meghatározó élmény volt a számomra. A képei, figurái, misztikus hangulata rémisztően hatottak rám, de nagyon meg is érintettek. Ezek a madárkák természetközeli, vidám lények. Olyan mintha Bantu-tunak lennének a női megfelelői.

- Netti néni?

- Ő az otthon melegét, tisztaságát, a dolgok összetartását képviselő baba, ami például Lencselányból hiányzik, ő nem lehetne tökéletes feleség vagy anya, ha nincs benne egy kicsi Netti néni. A női erények, vagy inkább alaptulajdonságok leképeződései ugyanis a babák.

- A nagymama egy ezüsttálcán áldozati, engesztelő ajándékot visz a (Maja) anyukája születése után padlásra került babáinak, akikhez eddig, míg nem az unokájával közösen kereste velük a kapcsolatot, nem kerülhetett újra közel. Évente egyszer megpróbálta visszaszerezni a babák bizalmát, de ők nem adták magukat.

- Ezek a babák, mintha a nőiesség háziistenei lennének. A nagymama azzal, hogy megszülte a lányát, megszűnt sokoldalú, izgalmas nőnek lenni, mert anya lett. Az anyaság elvonta a figyelmét, száműzte a babáit, s az ’isteni erőknek’ már nem tudott áldozni, időnként megpróbálta, mint ahogy minden nő ezt teszi, hogy anyaként és feleségként is megtalálja azt a fiatalkori önmagát, amikor még talán gazdagabb, vagy legalábbis másmilyen jellegű tárházból gazdálkodott. Az unokája segít abban, hogy helyrekerüljenek a dolgok. Itt megjelenik a generációk közötti problémák átörökítése is, ami a nagymamának gond volt, gond lesz az anyukának is. De szerencsére, ami nekik nem sikerült, azt az unoka megteszi. Vagyis azt, hogy szimbolikusan szembenézzen a nőiességével, és a traumáival megbékéljen. Egy család traumatikus ’átkait’ meg lehet ugyanis törni, ki lehet lépni belőlük.

- A babák komoly döntéseket hoznak.

- Igazából ők baba-emberek. Életre kelnek, tevékenykednek, szövetkeznek, kicsit olyanok mintha gyerekfelnőttek lennének. A babafigurában ez az érdekes, hogy lehet akár infantilis, de felnőtt karakter hordozója is.

- Talán gyermekként élő felnőttek. Lackfi János írja rólad, hogy ’olyan felnőtt, aki anyanyelvi szinten beszél gyermekül’, azonban te egy felnőtt rétegzett tapasztalatával írsz ’gyermekül’, gyakran iróniával élsz.

- Irónia nélkül nem lehet élni, és írni. A gyerekkönyveimhez pedig kell az anya tapasztalata is. Mindig is vágytam a gyermeki világra, a szabadságra, a fantázia korlátlan működésére, szoros kapcsolatra a természettel, a nyitottságra. Szimplán felnőttként nem lehet úgy írni, mint amikor már anyává leszünk. Amikor közelről belelátunk a gyerekek életébe, és újraépítjük önmagunkat. A szüléseimet apró meghalásként éltem meg, melyek után mindkét esetben újjászülettem.

- Mi az az evidens tapasztalat, amihez a gyermekeid születése által hozzáfértél?

- Megtanultam, hogy soha semmi sem biztos, állandó készenlétben kell állni, hogy másfele fordulhatnak a dolgok. A mindig történik valami állapotát, azt, hogy ’katasztrófákat’ kell megoldani és el kell fogadni a kialakult helyzetet. Ez egyfajta állandó szolgálat, persze fontos, hogy nem mártírként megélve, hanem figyelve erre a furcsa és varázslatos szimbiózisra, mely a gyermekeiddel összeköt. Ráadásul ez is a párkapcsolat egy érdekes formája, vannak harcok, küzdeni kell a szerepekért.

- Hogy születnek a történeteid?

- Mire leülök, addigra fejben megírok mindent, majd a füzetembe kerülnek, onnan másolom át a számítógépbe. Azáltal, hogy kézzel írom őket, szorosabb a kapcsolatom velük, jobban érzem a működésüket, ha valamit változtatok, látom, miből mi lett.

- Az írás alatt másként működik az idő, nehéz kapcsolatot tartani a valósággal. Ez hogy egyeztethető össze a gyerekekről való gondoskodással?

- Nem zavar, ha időnként beszüremkedik az írás idejébe az, hogy éppen mi van a lányokkal, vagy befizettem-e az ebédjüket. Ez így normális. Valamennyire tudom kontrollálni, hogy jöjjenek az ötletek, illetve szerencsére tudom az írás állapotát gerjeszteni. Ez a reklámos múltamnak is köszönhető, ahol szoros határidőkkel és azonnali ötletekkel kellett dolgozni, és ez edzésben tartott. Rá vagyok készülve a szövegekre, figyelek arra, hogy mindig legyen valami a fejemben, ha meg netán elakadnék, akkor egy párhuzamosan írt másik szöveggel foglalkozom. Örülök, ha van időm írni. Mert nagyon szeretem csinálni.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek