A Pagony Pagonyos szemmel

kedvenceink - második rész

2011. október 12.Vera

cimkék: ünnep

olvasoReggeltől estig Pagony könyvekkel vagyunk körülvéve, velük dolgozunk, ezekből mesélünk, így a szerkesztőségben és a boltban is mindenkinek megvan a kedvenc Pagonyos könyve. Olvassátok el, miket szeretünk mi, régi-új Pagonyos cikkírók, szerkesztők, a kommentbe pedig írjátok meg, mit szerettek ti!

Papp Eszter, cikkirónk, a kreatív-sarok kitalálója:

zaEgy nagyon ismerős, bájos, szeretettel teli, kifordítom-befordítom világ a Zöldség Annáé. Ahol a kislányokból tejbegrízen élő, pónilovas királylányok lesznek, a családból pedig udvartartás, a két legfontosabb személlyel, a főszakáccsal és a hivatásos öltöztetővel az élen. Szeretem a nyelvezetét, az abszurditás határát súroló humorát, azt, hogy minden történet többfenekű. Elsősorban a gyerekekhez szól, de nem felejtkezik meg a felolvasó felnőttről sem. A mesei keretek közé oltott társadalmi, szociálpszichológiai jelenségek leírásai külön lenyűgöztek. Ki gondolná, hogy például a bürokratikus eljárásmódnak is van helye egy mesekönyvben, és hogy lehet róla így is írni: “Kérdezték, hogy nyitva volt-e a Központi Tudakozó. A cakkpakk-futár bólintott. Hosszú sor állt-e a pult előtt? Bólintás. De végül amikor rákerült a sor, mutatta-e a cédulát? Bólintás. Felütötte-e a nyuszi a nagykönyvet? Bólintás. Talált-e benne valamit? Ingatás. Megkérdezte-e a nyuszi a főnöknyuszit? Bólintás. A főnöknyuszi tudta-e? Ingatás. Kérdezte-e a főnöknyuszi a sorban álló tudakozókat? Bólintás. Azok tudták-e? Bólintás. Mindegyik mást mondott-e, kérdezték erre gyanakodva. Bólintás.” Brilliáns. Nem hiába nyerte el 2008-ban az Év Gyermekkönyve-díjat.

Sugár Judit, aki sajtóz, számláz és szorgosan intézi az iroda ügyeit:

bilikönyvBilikönyv - Elég egyszerű a története, miért ez a kedvencem. A nagyobbikat valahol úgy kettő és három éves kora között próbáltuk - nem túl nagy erőfeszítéssel - rávenni a WC-, de legalábbis a bilihasználatra. Jöttek a családtagok, hogy mind egyszerre és módszeresen, egy aprócska gusztustalan részletet sem kihagyva érzékeltessék Samuval, hogy bűzölgő fenékkel bizony nem fog tetszeni a lányoknak. Mi, roppant ráérős, pelenkavásárló-kedvű és főképp környezetszennyező szülők nem éreztük annyira fontosnak a kérdést, de a sürgető környezet nyomására kerestem-kutattam a megfelelő megoldást. Így találtam a Bilikönyvre. Különösen megtetszett a főszereplő Samu és bilire szoktatásra váró csemetém névegyezése, valamint az a játékosság, amivel az írónő - Alona Frankel - kezeli ezt a kényes kérdést. Mert a piszkot, még ha a saját gyerekünktől való is, senki sem szereti. Szerzőnk a lehető legegyszerűbb, legbarátibb módon érteti meg, hogy a szobatisztaság fontos, mégsem alapvető kérdése a mindennapoknak. Üzenete egyszerű, mégis nagyszerű: Nyugi, nyugi, el fog jönni ennek is az ideje! A hozzáállás és a kivitelezés példaértékű, de tanulható. A biliközpontú jelenetektől sem fognak az apróságok megrémülni, inkább a mókás illusztrációkon együtt lehet jókat derülni. A szöveg tökéletesen passzol a rajzok huncutságához:  "Mi ez? Talán tejes tál a macskának? Nem. Nem tejes tál a macskának" vagy a "Szia pisi! Szia kaki! - mondta Samu. Irány a tenger!" Kívülről ismerjük a könyv sorait és rajzait egyaránt, csak most Brúnóval meséljük újra.

Szekeres Niki, aki a Pagony-web indítómotorja volt, most a meseutcában robog:

stlVolt egyszer egy kedvenc mesém. A címe a Világszép nádszál kisasszony. Aztán a Bagossy László írt egy színdarabot, és lett belőle a Pagony jóvoltából egy könyv. A címe A Sötétben Látó Tündér. Hogy a kettőnek mi köze egymáshoz? A világszép nádszál kisasszony ott húzódik A Sötétben Látó Tündér meséjében, meséje mögött, felett s alatt, intertextuálisan csavaros kis mese, mai, és milyen összetett, és milyen sodró és magával ragadó a szövege, miközben ott húzódik mögötte a népmese, de a kérés most az volt, arról írjak, hogy nekem személy szerint és személyesen még miért tetszett. Mindezek mellett azért, mert kicsit másmilyen dolgokat és meséket kezdtem kedvelni nagykoromban, mint gyerekként, de amikor ezt a könyvet megláttam, újra olyan izgatottá váltam, mint a Világszép nádszál kisasszony meséjétől valamikor réges régen. Olyannak érezhettem magam, mint amilyen néha lenni szerettem volna. Ez az a mese, amitől minden szentimentális érzésem, minden szomorúságom és minden reménykedésem, amit jó mélyen elrejtek vagy éppen kigúnyolok, robban. Hát ezért a kedvencem A Sötétben Látó még.
Ami nem mese a mesében, hogy az Ipoly (ma már Amélie) kávézó teraszán ültünk Kovács Eszterékkel, amikor Takács Mari éppen meghozta a kész festményeket, és ez sosem mindennapi élmény. Kicsit részesévé válni egy készülő dolognak. Nekem A Sötétben Látó pedig attól is lett egész könyv, tehát jó könyv, hogy Takács Mari illusztrálta, olyan rejtett utalásokkal és továbbgondolásokkal, amiket én nagyon szeretek. Így lett a Pagony százból nekem első A Sötétben Látó Tündér.

Győri Hanna, szerkesztő, cikkíró:

v

Amikor tizenöt éves voltam, egyszer hajnalban Székelyzsomborban egy nagy fateknőben kenyeret dagasztottam, aztán káposztalevélre raktuk, be a kemencébe, megsütöttük, kivettük sokára, leütögettük róla a szenet, és kis húzós kocsira pakoltuk a nagy, kerek kenyereket, és elvittük a többieknek az iskolába, és egy hétig volt friss kenyerünk a táborban. Aztán 3 év múlva már a boltban lehetett kenyeret kapni. Mi azért még sütöttük.
Amikor huszonhét éves voltam, akkor az Aranyvackor-pályázat pályaművei között olvastam egy mesét, amiben nem suttyantják már káposztalevélre a duzzogó cipókat, és nem suppogtatják a végén, hogy lehulljon az égettje, mert lehet a boltban cipót kapni. De akkor megsüti a kemence a felhőket, megeszik az emberek, és szép könnyűséggel felszállnak az égbe.
Énnekem a Máté Angi szövegei ezek a felhőcipók. Boldogság olvasni őket. Benne vagyok, elmennek a legmélyebbig, a lét pereméig. Emlékek, mesélő, életre kelt világ, egymás felé igyekvő, el-elbukó, a saját világukat szövögető, vágyakozó lények. A súlyos és a könnyed között ingázó és indázó (de egyre egyszerűsödő), képekkel terhes és képekkel felemelkedő nyelv. És onnan lentről visz el a szép könnyűségbe. Szerintem amúgy is csak onnan érdemes.

Szollár Vera, aki webet szerkeszt, szervez rendületlen:

retteA rettentő görög vitéz - Könnyű dolgom van ezzel a könyvvel, mert az ex-pagonyos Nikivel előbb láttuk a Studió K Színházban az előadást, mint olvastuk a könyvet, és bevallom, szerelem volt első látásra. Ezen a bábelőadáson ott voltak fiaink, a két vagány 10 éves Jaki és Barnus is. Ők szakadtak a röhögéstől, ahogy mi is és egyáltalán nem csak diszkréten.
Aztán végre hazavittem a könyvet Barnusnak, és hetekig olvastuk: hol csak én, hol csak ő, hol felváltva, szerepekre osztva, (ő persze mindig Theszeusz volt, én meg leginkább az alvilági koca öregasszonya), hiszen a könyv egyik erénye, hogy az antik vígjáték nyomdailag is tagolva van: a szereplők megszólalásai különböző színekkel vannak jelölve. Ezzel a megoldással könnyebb  a gyerekolvasók számára is értelmezni a klasszikus szöveget, és otthon is előadást rögtönözhetünk belőle. Bátran mondhatom, hogy családilag is ez az egyik  kedvenc pagonyos könyvünk. Ajánlom iskolákba is, hiszen ebből az antik mesejátékból magyar és töri órán kiváló háttéranyag lehet. Egyedülálló, újszerű, merész könyv, izgalmasan örök témával Zalán Tibor magával ragadó, humoros rímeivel. Baranyai András antik vázarajzokat idéző  - és nem mellesleg rajzfilmbe illő -  fantasztikus illusztrációi minden újraolvasásnál tartogatnak apró meglepetéseket. Láttátok már a pisilő Theszeuszt a 15. oldalon? Akkor gyorsan nézzétek meg!

Turai Juli, kamaszos cikkírónk:

Kedvenc pagonyos könyvem az Autósmesék. Mindig, amikor bementem a Pagonyba, végigsimítottam rajta, belelapoztam, nagyon gusztusos kiadás, vonzza a tekintetet, nagyon szeretem Rubik Anna illusztrációit. De mégis sokáig kerülgettem. Aztán mikor elolvastam (sőt, ez volt az első könyv, amit a Pagonyban meg is vásároltam egy nagyon autós kisfiúnak), akkor jöttem rá, hogy autótlan lányos lány létemre nekem igenis van közöm az autókhoz. Iskolás koromban én hasonlóképpen a trolikat ruháztam fel személyiséggel, ismertem őket személyesen, tudtam, hogy melyik kocsiszámúban milyen firkák vannak, tudtam hogy van a szerencsét hozó, meg van a mindig késős, volt szuperkedvencem, és volt olyan, amelyikkel nem voltam jóban, amelyikre csak úgy tessék-lássék szálltam fel. Az Autósmesék hozta vissza ezt az emléket, amely valószínűleg örökre elveszett volna, tehát nem csak fiúknak és nem csak autósoknak lehet érdekes ez a mesekönyv. Arról nem is szólva, hogy nagyon jól szerkesztett antológia, amely a legérdekesebb mai magyar meseírókat hozza össze egy közös motívum kibontására, de mégis mindegyik teljesen más. Ha a mese fonala vagy a felvetett probléma hasonló is, a szerzők egyéni, vibráló stílusa és hangsúlya mindig egyedivé teszi az írásokat. Vannak benne vidám, vicces, izgalmas, játékos mesék, de van benne szó az elmúlásról, magányról, újjászületésről is. Számomra ez a kötet jelképezi a mai magyar színvonalas meseírást, ami viszont szorosan összefonódik a Pagony nevével. Boldog születésnapot!

 

És ti melyiket szeretitek?