A PECSENYEHATTÚ ÉS MÁS MESÉK

cimkék: #esszé #jó könyv #népmese

Igazi irodalmi csemege Parti Nagy Lajos író és Banga Ferenc illusztrátor közös mesekönyve - rég olvastam, rég láttam ilyen jót!
Már a keletkezése sem mindennapi - előbb voltak meg a rajzok, és csak azután a mesék. Illetve, ez így nem egészen pontos: adva volt 13 mese, egy japán, egy finn, egy portugál, egy magyar, és így tovább, alapmesék mind, hasonlóan furfangos és tanulságos meséket ismerünk a magyar népmese kincsből is, máshonnan is bőven - eredetileg ezekhez a népmesékhez készültek Banga rajzai, jó húsz évvel ezelőtt. Aztán eltelt jó néhány év - közben Banga és Parti Nagy többszörösen, több könyvben is egymásra találtak (legutóbb A vak murmutér című könyvben).

És előkerültek a régi rajzok, a régi népmesék, de a régi népmeséket Parti Nagy meggyúrta, amolyan partinagyosan, és a feltételezhetően amúgy is jó, de önmagában mégsem annyira izgalmas mesékből ízes-zamatos, megismételhetetlen és megunhatatlan nyelvbűvészkedés lett ("A szöveg az enyém, a történet nem" - mondja erre a szerző maga). Finoman meghintve jelenkori referenciákkal, hiszen itt a gazdag embernek érintőképernyős televíziója van, a királykisasszon arany nyoszolyában naphosszat bámulja a tévét, az egyszeri ember sem vágyik egyébre, mint hogy nyugton nézhesse az eurosportot - mindez természetesen beleágyazva a vajköpüléses, búboskemencés rögvalóságba. A népies, ízes beszéd, a hagyományos népmesei fordulatok (annyian voltak, mint a rosta lika, akkora, mint egy köszörűkő, úgy alítom, és így tovább) elegyednek a speciális partinagyos leleményekkel (tűfokányi, punga, szepéc, belecsongolyított, feszt, tepelák, jaj, de jó lenne még sorolni!), elegyednek a régi, letűnt, mesei falusi világ képeivel, elegyednek a mai világ képeivel ("A vénember odabe épp a kicsi vacsoráját eszegette, guggolt a tévé előtt, úgy vette szájába a rizst, mintha a múló időt költené el, apródonként és alaposan" - Az aranyeső - japán(us) népmese.)
"Megpróbáltam "magyar népmesét" csinálni mindegyikből, hozzá a mese eredendő groteszkségét kissé felerősítettem, hagytam székelyesedni-csángósodni valamelyest, szóval kalandoztam a mese-nyelvek között, és rettenetesen élveztem" - mondja Parti Nagy egy interjúban a módszeréről. Mindez olyan egyedi, megismételhetetlen, zseniális és szellemes szöveget eredményezett, amilyet a mai magyar irodalomban, pláne meseirodalomban csak kevesen tudnak. De PNL igen, és szerencsére most nemcsak a felnőttek, hanem a felnőttek és a gyerekek együtt élvezhetik. (Vagány iskolás gyerekek szerintem iskolai mesemondóversenyen jó eséllyel pályázhatnak aranyéremre! Felnőtteknek pedig búskomorság, depresszió, jajdeelegemvanmindenből esetén különösen ajánlott. Szigorúan hordjuk a táskánkban!)
Egy szónak is száz a vége, mindezt illusztrálandó, álljon itt egy rövid részlet, a többit olvassák el maguk, vagy hallgassák meg Parti Nagy Lajost a Pagonyban, december 3-án, szerdán délután ötkor jön felolvasni.

"Egyszer az asszony megelégelte az ura simfelkedését, s azt mondta: kimenek én a határba kend helyett, ne féljen. Hanem kend idehaza végezze el azt a semmit, amit én szoktam!
Rakja meg a mosógépet, daráljék lisztet, dagassza meg a kenyeret, apolgassa a kiscsirkéket, de nehogy a kánya abból egyet is elcsípjen, fejje ki a tehenet, köpülje meg a vajat, főzzön meg, mosogasson el, poroljon szőnyeget, seperje ki a pitvart, és így tovább. Menjen postára.
Az ember ezt már nem is hallotta, csak mint valami patakcsobogást, s azt felelte, jól van, jól, menjen hát a határba az asszony. Magában penig azt gondolta, ezzel a szepéc kis teendővel végez egy óra alatt, aztán hanyatt vágja magát, s halivúd, nézi az Eurosportot."

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek