A PETTSON-FINDUSZ TITOK

cimkék: #mesehős #mesehős #esszé #cica #Hanna blog #Pettson-Findusz

Pettson és Findusz történeteit azért szeretem, mert bennük egy totálisan nem-hagyományos család él idilli békessegben. Egy egyedülálló, bogaras apuka és "fia", a kertésznadrágos macska. Findusz az én értelmezesemben egyértelműen kisgyerek, elég, ha csak összehasonlítjuk a bogaras öreg többi háziállatával: a csirkéken meg a teheneken nincsen zöldcsíkos nadrág sem vicces sapka, Finduszon viszont van, a macska tehát kivételes helyet foglal el Pettson életében...

Pettson és Findusz történeteit azért szeretem, mert bennük egy totálisan nem-hagyományos család él idilli békessegben. Egy egyedülálló, bogaras apuka és "fia", a kertésznadrágos macska. Findusz az én értelmezesemben egyértelműen kisgyerek, elég, ha csak összehasonlítjuk a bogaras öreg többi háziállatával: a csirkéken meg a teheneken nincsen zöldcsíkos nadrág sem vicces sapka, Finduszon viszont van, a macska tehát kivételes helyet foglal el Pettson életében. Kapcsolatuk hasonló ahhoz, mint ami Éder mestert és Pumuklit, Gepetto-t és Pinokkiót, Zsebfeles urat és a Szombócot, vagy Wallace-t és Gromitot összeköti. Pettson úr és társai a gyerekirodalom nagy szinglijei, a nagy lesajnáltak és mégis-győzedelmeskedők, akik mindenhonnan kilógnak, mégis körüllengi őket valami titok, ami miatt irigykednek rájuk.

A típus talán a meddő, gyereket óhajtó népmesebeli szülők típusából ered, Babszem Jankó és Hüvelyk Panna szüleitől. A semmiből ott termett, furcsa külsejű (törpe méretű) ajándékgyerek általában sok galibát okoz, de kiderül róla az is, hogy semmihez és senkihez nem hasonlítható képességei vannak és végül mindig ő húzza ki szülőjét a nehézségekből. Az idők során a párból agglegény vagy vénkisasszony lesz, aki vagy teljesen egyedül él, vagy a testvérével (lásd: Marilla Cuthbert). A mindig lesajnált, félőrült, savanyú aggszűzek, akik a családdal laknak, általában az emeleti szobában és akiken már csak a házassag segíthet - a toposz elterjedt a mai napig, szeretünk nevetni az ilyesmin, a meg-nem-házasodott ember lúzerek lúzerének számít. Vagy másik alternatívaként ott vannak az erdő mélyén elő gonosz szingli banyák, akik szeretnek gyerekeket enni vacsorára. Nos, őket mentik meg a búbánattól a Pettsonékéhoz hasonló történetek.

A karakterek mindemellett büszkén megtartják a rájuk aggatott jellemzőket: mogorvák, ügyetlenek, furcsa szokásaik vannak és persze állandó anyagi problémáik. De míg a Pinnokióban mindez nyomorral és kemény nevelődési folyamatokkal párosult, addig a mai történetekben már a szegénység is idilli és a rosszaság is megengedett - sőt kötelező! A csintalanságok viszik ugyanis előre a dolgokat. És minél több a rosszaság, annal több a nevetés! Sven Nordqvist történeteiben mindehhez meg hozzájön a svéd tanyasi atmoszféra is, a piros házak, piros kamrák, piros ólak és a vörösfenyők, amelyek már több pluszpontot jelentenek önmagukban is. A dalarnai táj és az izgalmasan berendezett legénylakás, az elképesztő illusztrációk pedig a legjobbak közé emelik a köteteket. A családi élet belülről nézve itt ugyanúgy telik, mint a nukleáriscsaládos sztorikban: ugyanaz az összetartás és ugyanazok a napi események. Az egyetlen probléma, hogy mindezt nehéz megélniük úgy, hogy ne kelljen kifelé titkolózni: ahogyan Pumuklinak folyton láthatatlanná kell válnia, a Szombócnak el kell bújnia, úgy Findusznak mindig el kell némulnia, ha belép valaki a privát szférájukba. Az olvasók azonban, akik belülről látják ezeket a furcsa családokat, szimpátiájukkal kiállnak mellettük, nem csak elfogadják, hanem meg is szeretik őket - és ez az, ami igazából számít.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek