A Scolar mini sorozat megunhatatlan

Ismeretterjesztők kicsiknek

Ha valami igaz a kisgyerekekre az az, hogy teljes lényükkel rá tudnak kattanni egy-egy témára, vagy inkább sorban mindenre. A kiváncsiság nagy előny ebben a korban, még akkor is, ha hirtelen úgy tűnik, kicsit gyorsan változnak a kedvenc témák. Ha már volt dinós, állatos, bogaras, markolós, vagy cicás korszak, akkor még messze nincs vége a körnek! Scolar könyvkiadó Mit? Miért? Hogyan?-minisorozata pont az ilyen kis gézengúzoknak szól: egyszerűen minden témában találni egy könyvet, ami elvarázsolja a piciket már kétéves kortól. Kukucskálós ablakaik mögött izgalmas információk, minden kötete éveken át rendszeresen lekerül a polcról, a klasszikus képi világuk pedig a legnagyobb beszélgetések forrását szolgálja. Ismerd meg a legvagányabb és legpontosabb kicsiknek szóló ismeretterjesztő sorozatot!

A kiadó a könyveket két éves kortól ajánlja, és ez nagyon fontos! Első ránézésre azt gondolnánk: Te jó ég! Mit kezd ezzel egy kétéves? Hiszen itt ilyen szavak vannak, hogy ár-apály, ilyen fejezetek, hogy Mik élnek a watton? Én úgy látom, hogy a könyvek remekül működnek kétéves kortól. Ebben az időszakban elég nagy különbségek vannak a gyerekek között, mégis, mindenkinél nagyjából ilyenkor jön el az elő kérdezős korszak: a „Mi ez? Mi ez?” A képeket közösen megbeszélve kimeríthetetlen történetforrásként szolgálnak az oldalak, ugyanakkor az illusztrációk segítségével a gyermek számára izgalmas dolgokat alaposan ki lehet tárgyalni, így észrevétlenül bővül a szókincs. Ugyanakkor végre egy könyv, ami nem merül ki egykönnyen, sőt hosszú éveken át kedvenc tud maradni!

A szövegből persze mindig annyit olvas fel a szülő, amennyi neki tetszik, adott esetben egyre többet és többet, így akár évek múltával is izgalmas érdekességeket lehet megtudni: például, hogy mi az a watt és mi az ár-apály. Sokszor még a felnőtteknek is szolgálnak némi izgalmas meglepetéssel a sorok, de ettől nem szabad megijedni! A gyerekek igenis megtanulhatják a számukra befogadható elemeit a világ működésének, és szerintem jó, hogy a képek mentén érdemi segítség, azaz „igazi” ismeretterjesztő szöveg segít a szülőnek a mesélésben. Így legalább a különböző halak nem mindig csak „halacskák”, hanem idővel megismerkedhetünk a fajtájukkal is.

Méltán sorolhatjuk a könyveket a „böngészők kategóriájába”, remek ugyanis a képi anyag, amivel dolgoznak. Elég aprólékos, sok kis vicces epizódot lehet felfedezni egy-egy oldalon, ugyanakkor nincsenek túlzsúfolva az oldalak. A végére hagytam a könyvek legfontosabb karakterét: a nyitogatást. Minden témát kisebb-nagyobb ablakok kinyitásával lehet még alaposabban kikutatni, felfedezni. A jó, hogy itt valóban érdemi információgyűjtésről van szó, minden ablak mögött izgalmas felfedeznivalók lapulnak! Ugyanakkor ez a játék szokatlan, nem minden könyvet lehet nyitogatni, de ezek nem is szokványos könyvek, mint amiből felolvasunk, hanem olyanok amiket játszani kell! Egy kétéves gyerkőc pedig a játékon keresztül gondolkodik, játékkal tanulja meg a körülötte lévő világot.

 

A Scolar szerencsére újabb és újabb  témákat talál a kicsik és nagyobbak számára, amik izgalomban tartják őket. Ilyen például a Futóbicikli, ami minden 2-4 éves gyerek számára alapvető. Ahogy kinövik a kedvenc robogót, rögtön új kaland után kell nézni. A futóbicikli pedig igazi kihívás, hiszen meg kell tanulni megállni, egyensúlyozni és még vigyázni is a körülöttünk lévőkre.

Rendeld meg most!

A másik kedvencem ennek a korosztálynak az időjárás sokszínűségéről szól. Amikor először megjelennek a kérdések, hogy miért fúj a szél, hová sietnek a felhők, mikor lesz szivárvány, sok szülő elbizonytalanodik. Nehéz ugyanis úgy válaszolni, hogy a kicsi is megértse, és ne legyen több az információ, mint amit képes befogadni. A Nap, szél, eső pedig pont a kisovisoknak készült a "miért" korszakra.

Rendeld meg itt!

A nagyobbaknak is előrukkolt valami igazán különlegessel a Scolar: Repülővel utazunk. Az én hétévesem, aki közlekedés- és repülőmániás elég gyakran emlegeti, hogy ő még bizony soha, de soha nem utazott repülőn. Ennek is eljön az ideje, de azért jó lapozgatni egy ilyen könyvet egy nagy utazás előtt, hogy biztonságban indulhassunk el, és ne legyenek olyan kérdések, amikre nem tudunk válaszolni a nagy utazással kapcsolatban.

Tedd a kosaradba itt!

Az Otthon című kötet bemutatja a ház különböző helységeit, így a gyerekszobát és az ottani játéklehetőségek végtelen tárházát, hogy mi történik a fürdőszobában reggel, és mi este, hogy mi zajlik a konyhában, hogy milyen házimunkák, otthoni tevékenységek vannak, hogy milyen a nappali szoba, milyen a háló és az előszoba, vagy, hogy mi mindent lehet csinálni a kertben. Így sorra megtanulhatjuk a bútorok, játékok, ruhaneműk, ételek, háztartási gépek,- eszközök nevét, vagy később megragadhatóvá varázsolhatjuk az elvont fogalmakat, így például az idő múlását, a napszakokat képekkel, a családi otthon helységeihez kötött tevékenységekkel.

Tedd a kosaradba itt!

A tenger az Északi-tengerhez repít bennünket, találkozunk a remeterákkal, a tavirózsával vagy a tengeri csillaggal, a tenger víz alatti és víz feletti állatvilágával, így a madarakkal, halakkal, fókákkal. A kis ablakok segítségével segíthetünk a halászoknak a hálójukat kivetni, kiderül, mi mindent lehet gyűjteni és játszani a strandon, mi történik, ha vihar van, vagy milyen egy világítótorony. A vizuális nevelés bevezetéseként tekinthetünk a könyvek végén található barkácsolós feladatokra: megtanít kis hajót építeni, a strandon összeszedett kincsekből pedig gyönyörű képeket lehet készíteni.

Mesélj a nyári kalandokról a könyv segítségével! Rendeld meg itt!

A Hogyan közlekedj a városban? az egyik kedvencem lett. Itt nagyon erősen működik a vizuális figyelem és emlékezet dolgoztatása. Gyakran felbukkannak ugyanazok a járművek vagy járókelők, sőt ami a legszuperebb a könyvben, hogy minden a helyén van és semmi sem veszik el! Bemutatja például a kereszteződésen való átkelést. Erre azt a jól bevált technikát alkalmazza, amikor „a nagy kép egy kisebb részét ki lehet nyitni, majd külön lapozni”. A kis képrészlet átlapozásával aki át akart kelni a zebrán, átkelt, a forgalom pedig továbbhaladt úgy, hogy mindenki a megfelelő helyen van az idő múlásának tükrében, és senki sem tűnt el. A városi élet milliónyi mozzanatán túl megismerkedhetünk a gyalogos közlekedés szabályival, a járdával, a közlekedési lámpával, a zebrával. Kiderül, hogyan szabad az utcán játszani, hogyan lehet a baleseteket elkerülni, vagy, hogy milyen izgalmas a fényvisszaverőkkel közlekedni a sötétben. Ennek a kötetnek a végén is van játékos feladat: vajon megtanultunk-e valóban helyesen közlekedni.

Most legyen a tied ide kattintva!

A Katicabogár az apró rovarok világát nyitja meg a kíváncsi szemek előtt, megtanulhatjuk, hogy milyen virágok és állatok veszik körül a kis hétpettyest, hogy hogyan születik egy katica, így a kis bogár állapotainak strukturálása segít az idő strukturálásának elsajátításában is. Kiderül, mit eszik, mik az ellenségei, hogy néz ki közelről, hogyan repül, vagy, hogy mit csinál télen. Bemutatja még a katica néhány rokonát, ezáltal a rovarvilág egy-egy tagját, ami segít a rész-egész viszony megértetésében. A könyv végén feleleveníthetünk, vagy megtanulhatunk katicás mondókákat és megcsinálhatunk egy izgalmaz feladatot: kideríthetjük, melyik kis bogár tud majd a falevelek között a makk-kalapban telelni.

Tedd a kosaradba!

Jönnek a tűzoltók! Engem eddig soha nem ragadott meg egy „tűzoltós könyv” sem, pedig igény van rá, a gyerekeket érdekli, az egyszer biztos. Ez most mégis teljesen lekötött. Játékos és informatív ez a kötet is: Szikra Félix mindent megmutat, amit a tűzoltókról tudni érdemes. Ilyen a szuper felszerelésük, bepillantást nyerünk abba, milyen, ha a tűzoltóságon riadó van, hogyan oltják el a tüzet, hogy mi történik az oltás után, mi okozhatta a balesetet. Megtudjuk, hogy a tűzoltók nem is csak tűzoltással foglalkoznak, hanem ők segítenek a riadt állatokat kimenteni, ha áradás van, segítenek a közúti balesetek során szerencsétlenül járt emberek mentésében, vagy a hosszú létrájuk segítségével bármikor megmenekítenek egy kisállatot, aki egy magas fán rekedt. És mi történik, amikor nincs bevetés? A tűzoltók gyakorolnak, bemutatókat tartanak gyerekeknek! Így megismerjük a járműveiket is! A kötet utolsó lapjai megint meglepetés feladattal zárnak, kiderül tényleg jól figyeltünk-e az apró részletekre.

Rendeld meg itt!

Tedd a kosaradba most a Scolar mini, Mit? Miért? Hogyan?-könyveket itt!

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek